Interjú

Lelkek titkosírás nélkül

Nagao Haruka hegedűművész

Zene

Nyolc éve járt először Budapesten, és beleszeretett a városba. Új életének Bartókhoz is köze van, és csak a nagyobb rendet hiányolja innen.

Magyar Narancs: Nagyon korán kezdett hegedülni. Csodagyerek volt?

Nagao Haruka: Nem nevezném magam annak. De tényleg nagyon kicsi voltam, amikor felfedeztem a hangszert. A szüleim rendszeresen néztek a tévében egy komolyzenei programot, és én felfigyeltem a koncertmesterre. Egy éven át nyúztam az anyukámat azzal, hogy én is ezt akarom csinálni. És még csak hároméves voltam, amikor elkezdtem hegedülni. Édesanyám zongoratanárnőként, zeneértőként pontosan tudta, hogy milyen nehéz hangszer a hegedű, de nekem abszolút hallásom van, könnyebben ment a helyes intonáció. Hétéves voltam, amikor először felléptem zenekarral, egy Mozart-hegedűversenyt játszottam.

MN: Hogy érzi magát a színpadon egy hétéves kislány?

NH: Mindig nagyon boldog voltam, ha közönség előtt játszhattam, és az, hogy gyönyörű ruhát viselhettem, csak növelte az örömömet. De arra is emlékszem, hogy minden irányból hangszereket hallottam, a zenekar tagjainak játékát, és így nehezebb volt követnem a darabot. Mindezzel együtt is nagyon élveztem.

MN: Japánban évtizedek óta rendkívül népszerű a nyugati klasszikus zene. Ott is, ahol felnőtt?

NH: Sokan hallgattak ilyen zenét, de csak egy-két hegedűtanár volt a környéken, akik inkább hobbiszerűen, mint professzionálisan foglalkoztak a tanítással. Pedig én már az első órán kijelentettem, hogy hivatásos zenész akarok lenni.

MN: Amihez el kellett utazni Tokióba.

NH: A főváros két óra vonatút volt sinkanszennel, a japán gyorsvasúttal. Először hetente egyszer megtettem az utat, aztán a családdal odaköltöztünk Tokió egyik külvárosába.

MN: Ezután felgyorsult a fejlődése?

NH: A zenei konzervatóriumban először találkoztam azzal, hogy milyen, ha „versenytársak” vannak körülöttem. Addig nyolc órakor már rendszeresen ágyban voltam, itt meg mindenki tizenegyig gyakorolt. Először úgy tűnt, képtelen vagyok felvenni velük a versenyt, aztán a harmadik évben eldöntöttem, hogy én is kitartóbb leszek. Meglett az eredménye, mert abban az évben meg is nyertem egy országos versenyt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.