Interjú

Lelkek titkosírás nélkül

Nagao Haruka hegedűművész

Zene

Nyolc éve járt először Budapesten, és beleszeretett a városba. Új életének Bartókhoz is köze van, és csak a nagyobb rendet hiányolja innen.

Magyar Narancs: Nagyon korán kezdett hegedülni. Csodagyerek volt?

Nagao Haruka: Nem nevezném magam annak. De tényleg nagyon kicsi voltam, amikor felfedeztem a hangszert. A szüleim rendszeresen néztek a tévében egy komolyzenei programot, és én felfigyeltem a koncertmesterre. Egy éven át nyúztam az anyukámat azzal, hogy én is ezt akarom csinálni. És még csak hároméves voltam, amikor elkezdtem hegedülni. Édesanyám zongoratanárnőként, zeneértőként pontosan tudta, hogy milyen nehéz hangszer a hegedű, de nekem abszolút hallásom van, könnyebben ment a helyes intonáció. Hétéves voltam, amikor először felléptem zenekarral, egy Mozart-hegedűversenyt játszottam.

MN: Hogy érzi magát a színpadon egy hétéves kislány?

NH: Mindig nagyon boldog voltam, ha közönség előtt játszhattam, és az, hogy gyönyörű ruhát viselhettem, csak növelte az örömömet. De arra is emlékszem, hogy minden irányból hangszereket hallottam, a zenekar tagjainak játékát, és így nehezebb volt követnem a darabot. Mindezzel együtt is nagyon élveztem.

MN: Japánban évtizedek óta rendkívül népszerű a nyugati klasszikus zene. Ott is, ahol felnőtt?

NH: Sokan hallgattak ilyen zenét, de csak egy-két hegedűtanár volt a környéken, akik inkább hobbiszerűen, mint professzionálisan foglalkoztak a tanítással. Pedig én már az első órán kijelentettem, hogy hivatásos zenész akarok lenni.

MN: Amihez el kellett utazni Tokióba.

NH: A főváros két óra vonatút volt sinkanszennel, a japán gyorsvasúttal. Először hetente egyszer megtettem az utat, aztán a családdal odaköltöztünk Tokió egyik külvárosába.

MN: Ezután felgyorsult a fejlődése?

NH: A zenei konzervatóriumban először találkoztam azzal, hogy milyen, ha „versenytársak” vannak körülöttem. Addig nyolc órakor már rendszeresen ágyban voltam, itt meg mindenki tizenegyig gyakorolt. Először úgy tűnt, képtelen vagyok felvenni velük a versenyt, aztán a harmadik évben eldöntöttem, hogy én is kitartóbb leszek. Meglett az eredménye, mert abban az évben meg is nyertem egy országos versenyt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

És meghalni a gyönyörtől

„A fájdalom politikai kérdés, a gyönyör politikai kérdés” – okítja a haldokló Mollyt (Michelle Williams) egy gyönyörű leszbikus (Esco Jouléy), aki egy személyben radikálisan szabad szexuális felfedező és empatikus szociális munkás is.

Végtére is a gyerek az első

Lehet-e hazugságra építeni értelmes életet, főleg másokét, a családtagjainkét, a gyerekünkét? Persze kizárólag az ő érdekükben! Van-e olyan érdek, ami fontosabb, mint az igazság?

Kísérleti fizika

Öveges József fizikus, piarista szerzetes, tanár, mondhatni mé­dia­­sztár volt a hatvanas–hetvenes években. Közvetlen stílusban, élvezetesen előadott ismeretterjesztő előadásai és a közben bemutatott kísérletek tették ismertté.

Micimackóék felnőttek

Ládaasztal a fő díszletelem a Három Holló pincehelyiségének apró színpadán, olyan, amilyenek mellett a fesztiválokon szoktunk iszogatni. Körülötte jégkockához hasonló, hol egységes kékben, hol különböző színekben pompázó ülések. Gyerekként nem egészen így képzeltük a Százholdas Pagonyt.

A ház torka

Egy Pireneusok mélyén megbújó faluban, a Clavell házban a család egyik nőtagja éppen haldoklik. Hörgő, bűzölgő, démonisztikus tusa ez, pokoli gyötrelem. Nem véletlenül gondolunk a pokolra és érezzük meg egy földöntúli lény jelenlétét.

Mi a művészet?

Hazánk kulturális miniszterének, Hankó Balázsnak – aki a 2023-as és a 2024-es szja-bevallásának „munkáltató” rovatába is „Kultúrális és Innovációs Minisztériumot” írt – érezhető, napi gondjai vannak a nyelvhasználattal.

A javaik és az életük

Válaszolnak… Az a legjobb ebben a szánalmas bolhacirkuszban, hogy válaszolnak, és megmagyarázzák. Hogy az nem is úgy van, mert nem is az övéké, csak épp náluk van, valahogy. Bérelték, lízingelték, amikor egy percre nem figyeltek oda, a nyakukba akasztotta valaki vagy valami. Néztem a tájat, és rám esett, a Jane Birkin meg a táskája, szerencsére nem az egész Gainsbourg család, gyerekkel, kutyával, szivarral.

Honfiak  

–Librettó–

(A helyszín az első négy felvonásban mindvégig a miniszterelnök dolgozószobája.)

Nemcsak a hősök arcai

82 éve, 1943. április 19-én kezdődött, és szűk egy hónapig tartott a varsói gettófelkelés. Miközben a nácik leszámoltak az alig felfegyverzett lázadókkal, porig rombolták a zsidók számára kijelölt városrészt, a túlélőket pedig haláltáborokba küldték, Varsó többi része a megszállás hétköznapjait élte. Hogyan emlékezik ma Lengyelország a világháború alatti zsidó ellenállás legjelentősebb mozzanatára?

„A legkevésbé sem keresztényi”

A nyugati populista mozgalmak és pártok a kereszténység kifacsart értelmezését használják fegyverként a hatalomért folytatott harcban, miközben a hagyományos kereszténydemokrácia identitásválságba került. A Princeton University professzora arra is figyelmeztet: legalább mi ne beszél­jünk szélsőjobboldali „hullámról”.

Mindenki hibázhat

Nem állítható, hogy a KSH direkt hamisítana adatot a szegénységi mutatók kiszámításánál. Mégis, valahogy mindig a „kellő” irányba mutatnak a számok.