Az In Rainbows például éppen azzal bűvölt meg számos rajongót, hogy némely klasszikusabban formált dalában kamaszkori kedvencük, az OK Computer korszakát idézte - ezzel szemben a jóval barátságtalanabb The King Of Limbs újfent a kísérletezgetés felé fordul. Ami jelen esetben korántsem jelent látványos megújulást, elvégre a nyitó Bloom ciccegő effektjei és idegesen szökdécselő dobritmusa - melyek az anyag tónusát javában meghatározzák - aligha tűnnek ismeretlennek a zenekar diszkográfiájában, s talán leginkább a Kid A világát citálják elő. Gyors tempójú, vonzóan kába tételek adják meg a legfrissebb album alaphangját, Yorke hangja visszhangosan szárnyal a túlnyomórészt elektronikus alapok fölött, s a hangképet megannyi stúdiótrükk csipkézi - mindebből pedig olykor (mint például a funkosan ciripelő Morning Mr. Magpie vagy a súlyos grúvra épülő kislemezdal, a Lotus Flower esetében) meglepően táncolható számok keverednek ki. A második felvonást aztán eluralják az intimebb tételek (a Codex zongorás balladája az egyik csúcspontnak mondható), ám a sűrű szövésű, komor atmoszféra miatt mégis egységesnek tűnik a korong, az pedig különösen üdvözlendő, hogy Yorke jószerint pórázon tartja szenvedelmes trilláit (jóllehet a kellemes folkdalnak induló Give Up The Ghost agyrepesztő nyávogásra fut ki). Többszöri hallgatásra hívó, minőségi lemez a The King Of Limbs, egészében tehát nem sok minden róható föl neki - hacsak az nem, hogy a kortárs mezőnyből aligha kiemelkedő, s jottányit sem újszerű anyag. Ám a Radioheadtől talán már nem is volna illendő ilyesfélét várni.
Szerzői kiadás, 2011
