Lemez - Jóformán pórázon - Radiohead: The King Of Limbs

  • Nagy V. Gergõ
  • 2011. március 17.

Zene

Derült égből villámcsapásként érkezett meg a legújabb Radiohead, hiszen csupán egy héttel az internetes debütje előtt vehette hírét a világ - s miután pimasz módon még korábban is tették közzé az ígértnél, valóságos hisztéria alakult ki körötte. Az efféle hetyke játszadozás a zenepiaccal lassan hagyománnyá nemesül az oxfordi bandánál, hiszen a legutóbbi korong, az In Rainbows is hasonlóképp hirtelenjében tűnt elő, ráadásul - amolyan forradalmi gesztusként - annyit kellett fizetni érte, amennyit akartunk.
Ez a rendhagyó marketing fölöttébb érdekes kérdéseket feszeget a zenefogyasztással és a popiparral kapcsolatban - ám a lemezek, valljuk be, jóval kevésbé felvillanyozóak. Mert bár a Radioheadben az elmúlt évtized egyik definitív rockbandáját tisztelhetjük, az utóbbi soralbumok már kevéssé igazolták a zenekar világfordító jelentőségét és lenyűgözőnek mondott művészi erejét. Inkább Thom Yorke modoros szenvelgése és a fejfájdító kísérletezgetés szúrt szemet az elegyes nívójú Hail To The Thief vagy az Amnesiac hallgatása közben. Hogy 2011 változatos élvekben gazdag kínálata mellett mégiscsak repesve várjuk az újabb zeneművet, nem annyira annak joggal feltehető esztétikai értékéről, mintsem rólunk: Yorke bús falzettjében visszhangzó kamaszkori nyűgjeinkről, a bandához kötődő emlékekről, személyes ügyeinkről szól.

Az In Rainbows például éppen azzal bűvölt meg számos rajongót, hogy némely klasszikusabban formált dalában kamaszkori kedvencük, az OK Computer korszakát idézte - ezzel szemben a jóval barátságtalanabb The King Of Limbs újfent a kísérletezgetés felé fordul. Ami jelen esetben korántsem jelent látványos megújulást, elvégre a nyitó Bloom ciccegő effektjei és idegesen szökdécselő dobritmusa - melyek az anyag tónusát javában meghatározzák - aligha tűnnek ismeretlennek a zenekar diszkográfiájában, s talán leginkább a Kid A világát citálják elő. Gyors tempójú, vonzóan kába tételek adják meg a legfrissebb album alaphangját, Yorke hangja visszhangosan szárnyal a túlnyomórészt elektronikus alapok fölött, s a hangképet megannyi stúdiótrükk csipkézi - mindebből pedig olykor (mint például a funkosan ciripelő Morning Mr. Magpie vagy a súlyos grúvra épülő kislemezdal, a Lotus Flower esetében) meglepően táncolható számok keverednek ki. A második felvonást aztán eluralják az intimebb tételek (a Codex zongorás balladája az egyik csúcspontnak mondható), ám a sűrű szövésű, komor atmoszféra miatt mégis egységesnek tűnik a korong, az pedig különösen üdvözlendő, hogy Yorke jószerint pórázon tartja szenvedelmes trilláit (jóllehet a kellemes folkdalnak induló Give Up The Ghost agyrepesztő nyávogásra fut ki). Többszöri hallgatásra hívó, minőségi lemez a The King Of Limbs, egészében tehát nem sok minden róható föl neki - hacsak az nem, hogy a kortárs mezőnyből aligha kiemelkedő, s jottányit sem újszerű anyag. Ám a Radioheadtől talán már nem is volna illendő ilyesfélét várni.

Szerzői kiadás, 2011

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.