Lemez - Kakaó - R.E.M.: Live At The Olympia

  • Németh Róbert
  • 2009. november 26.

Zene

A koncertlemezeknek többnyire megszokott szerepük van a könnyűzenében: korszakot nyitnak vagy zárnak, kvázi válogatáslemezként, életmű-keresztmetszetként funkcionálnak. Hogy a most megjelent dupla (a kivonatos, kísérletező képi világú koncertfilmet tartalmazó DVD-vel kiegészítve tripla) R.E.M.-koncertalbumot külön figyelemre méltónak gondoljuk, annak a minőség mellett éppen az az oka, hogy több szempontból is rendhagyó. A történet gyökerei a legutóbbi R.E.M.-sorlemez, a 2008-as Accelerate stúdiómunkálatait megelőző dalírási, preprodukciós fázisig nyúlnak vissza - bizonyos értelemben pedig kapcsolódnak a Bill Berry kiválását követő teljes időszakhoz. A dobos távozása után a megbillent háromlábú székre emlékeztető együttes - kénytelen-kelletlen feladva addigi munkametódusát - a stúdió adta lehetőségekre alapozó, aprólékos, részletgazdag, többnyire kamarazenés albumokba "menekült". A leginkább a Brian Wilson-féle többrétegű zenei kompozíciókat megidéző Up (1998) és Reveal (2001) az átlagból így is bőven kiemelkedő, szerethető lemez, de kétségtelen hiányérzetet okozott azoknak, akik számára a Document-Green-Out Of Time-Automatic For The People albumnégyes vagy éppen a korai R.E.M.-lemezek harapós frissessége a mérce. A 2004-es Around The Sunnak Stipe-ék már a "vissza a zenekaros, élő hangzáshoz" igényével futottak neki, ám a végeredmény egy szürkés tónusú, középtempós, lötyögős (egyébként vállalható, közel sem ciki) dalgyűjtemény lett. Mely lemez után - ami sem a megszokott kritikai, sem a zenekar addigi lemezeladásaihoz mért kommerciális sikert nem hozta - a tagok minden addiginál elszántabbnak tűntek.

A koncertlemezeknek többnyire megszokott szerepük van a könnyűzenében: korszakot nyitnak vagy zárnak, kvázi válogatáslemezként, életmű-keresztmetszetként funkcionálnak. Hogy a most megjelent dupla (a kivonatos, kísérletező képi világú koncertfilmet tartalmazó DVD-vel kiegészítve tripla) R.E.M.-koncertalbumot külön figyelemre méltónak gondoljuk, annak a minőség mellett éppen az az oka, hogy több szempontból is rendhagyó. A történet gyökerei a legutóbbi R.E.M.-sorlemez, a 2008-as Accelerate stúdiómunkálatait megelőző dalírási, preprodukciós fázisig nyúlnak vissza - bizonyos értelemben pedig kapcsolódnak a Bill Berry kiválását követő teljes időszakhoz. A dobos távozása után a megbillent háromlábú székre emlékeztető együttes - kénytelen-kelletlen feladva addigi munkametódusát - a stúdió adta lehetőségekre alapozó, aprólékos, részletgazdag, többnyire kamarazenés albumokba "menekült". A leginkább a Brian Wilson-féle többrétegű zenei kompozíciókat megidéző Up (1998) és Reveal (2001) az átlagból így is bőven kiemelkedő, szerethető lemez, de kétségtelen hiányérzetet okozott azoknak, akik számára a Document-Green-Out Of Time-Automatic For The People albumnégyes vagy éppen a korai R.E.M.-lemezek harapós frissessége a mérce. A 2004-es Around The Sunnak Stipe-ék már a "vissza a zenekaros, élő hangzáshoz" igényével futottak neki, ám a végeredmény egy szürkés tónusú, középtempós, lötyögős (egyébként vállalható, közel sem ciki) dalgyűjtemény lett. Mely lemez után - ami sem a megszokott kritikai, sem a zenekar addigi lemezeladásaihoz mért kommerciális sikert nem hozta - a tagok minden addiginál elszántabbnak tűntek.

A zenekar a U2-gitáros The Edge tanácsára a többek közt (az ír négyes akkor aktuális albuma mellett) Editors-, Bloc Party-, Snow Patrol- és Hives-lemezekről ismert Jacknife Lee producert szerződtette, továbbá úgy döntött, hogy a 2006 tele óta írt és "feldemózott" dalokat a stúdiómunkálatok megkezdése előtt - azért, hogy a számok minél gyorsabban kikerüljenek a steril próbatermi és stúdiókörnyezetből - élőben teszteli. 2007 nyarán öt estére lefoglalták a lemezkészítés bázisa, Dublin Olympia Theatre nevű színháztermét, ahol június 30-a és július 5-e között izgalmas koncertprogramba ágyazva dobták mély vízbe a későbbi lemez, az Accelerate - a Billy Berry utáni korszak talán legvirulensebb R.E.M.-albuma - nyersanyagát képező számokat.

A Live At The Olympia ennek az öt estének a gazdag kivonata. A This Is Not A Show mottóval ellátott, jellegüket tekintve "nyilvános próbaként" definiált koncertek és a belőlük szerkesztett koncertalbum üzenete nyilvánvaló. A lemezre pakolt 39 dal közül csupán kettő (az I've Been High és a The Worst Joke Ever) képviseli a zenekar 1998 utáni munkásságát, a számok jelentős része új szerzemény (elhangzik a leendő Accelerate majd' összes dala az Until The Day Is Done és a Sing For The Submarine kivételével - a leendő Supernatural Superserious még Disguised címmel; továbbá két, később ki nem adott szám is szerepel itt: a Staring Down The Barrel Of The Middle Distance és az On The Fly), míg a koncertprogram gerince az együttes hamvas ifjúkorát, az 1982-es Chronic Town EP-től az 1986-os Lifes Rich Pageantig terjedő időszakot reprezentálja. Érdekes, de nem meglepő, hogy a zenekar sikeres és leginkább exponált középkorszakát is csupán hat dal villantja fel. Ami pedig magát az előadást illeti, nos, az kétséget sem hagy afelől, hogy mennyire jó együttes még mindig, mennyire dögös koncertzenekar bír lenni az R.E.M., mi a súlya az életműnek, és hogy mennyire gondolták (gondolják még mindig) fontosnak a rock and rollban megkerülhetetlen "itt és most" alapvetést.

Warner, 2009

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.