lemez - MOZART: A VARÁZSFUVOLA

Zene

A karácsonyi szünetben Varázsfuvolát hallgatni ugyan elsőre eléggé közhelyes választásnak tűnhet, ám az erős jellem elbírja e balga látszatot, pláne akkor, ha egy klasszikus felvétel csábítja a műélvezetre. Merthogy William Christie 1995-ben rögzített Varázsfuvolája a legfrissebb klasszikus az opera tekintélyes diszkográfiájában: elegáns, a legapróbb részletig finoman kidolgozott, s hozzá tökéletes egyensúlyban mutatja a karmester csodazenekarát, a Les Arts Florissants együttesét, valamint a remekül válogatott énekesgárdát.
A karácsonyi szünetben Varázsfuvolát hallgatni ugyan elsõre eléggé közhelyes választásnak tûnhet, ám az erõs jellem elbírja e balga látszatot, pláne akkor, ha egy klasszikus felvétel csábítja a mûélvezetre. Merthogy William Christie 1995-ben rögzített Varázsfuvolája a legfrissebb klasszikus az opera tekintélyes diszkográfiájában: elegáns, a legapróbb részletig finoman kidolgozott, s hozzá tökéletes egyensúlyban mutatja a karmester csodazenekarát, a Les Arts Florissants együttesét, valamint a remekül válogatott énekesgárdát. A produkció az aix-en-provence-i fesztivál emlékezetes sikerét követõen vonult a Messiaen nevét viselõ párizsi stúdióba, s az áttelepülés zökkenõmentesnek bizonyult: a felvétel mindennemû sterilitástól ment' maradt, s ez a ritka tünemény a könnyed keresetlenség bájával vonja be az amúgy nyilvánvaló mûgonddal elkészített operalemezt. A szereposztás legnagyobb sztárja kétségkívül az Éj királynõjét éneklõ Natalie Dessay, aki már másfél évtizede is húzónévnek számított: az elsõ áriáját még némiképp esendõen abszolválja, ám a második felvonásra már valóságos vokális pompát ámultat velünk a dicsõ koloratúrszoprán. Reinhard Hagen ugyan korántsem hangfenomén, azonban a magasztosságig nemes Sarastrót formál, míg Anton Scharinger igazi bécsi Papageno, akinek derûs lénye és hibátlan szólamformálása még a lemezen is érzékletessé váló, imponáló játékkultúrával párosul. Egy valóban királylányként rajongható Pamina (Rosa Mannion), a szólamért sikerrel megküzdõ, rokonszenves Tamino (Hans Peter Blochwitz), valamint egy karaktertenori megdicsõüléssé avatott Monostatos (Steven Cole) teszi teljessé a fõszereplõk sorát. Mindazonáltal a lelkesedést kiváltó nevek sora még jócskán bõvíthetõ lenne, hiszen ezen a lemezen lelhetjük a felvételtörténet majdnem legszebben összecsengõ Három hölgyét, valamint a bizonyosan legtökéletesebb Három fiút.

Warner, 2010, 2 CD

*****

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.