Adzsesszben mostanában ritkábban lehet fuvolát hallani. Ha jól emlékszem, még a hetvenes években csendesült el, addig azonban volt vagy húsz erős éve, például Roland Kirknek, Charles Lloydnak, Joe Farrellnek, Jeremy Steignek és persze Herbie Mann-nek köszönhetően. ´t 1959-től tizenhárom éven át választották az év legjobb fuvolásának a Down Beat olvasói, és szerintem nem is tették rosszul - bár a lemezei közül nekem csak a (Supraphon-licencű) Memphis Underground volt meg akkoriban. Aztán, mondom, jött a recesszió; így hát amikor most utolért a kelet-európai gyökere, néhány hétig hagytam, hogy kifújja magát a polcomon.

Adzsesszben mostanában ritkábban lehet fuvolát hallani. Ha jól emlékszem, még a hetvenes években csendesült el, addig azonban volt vagy húsz erős éve, például Roland Kirknek, Charles Lloydnak, Joe Farrellnek, Jeremy Steignek és persze Herbie Mann-nek köszönhetően. ´t 1959-től tizenhárom éven át választották az év legjobb fuvolásának a Down Beat olvasói, és szerintem nem is tették rosszul - bár a lemezei közül nekem csak a (Supraphon-licencű) Memphis Underground volt meg akkoriban. Aztán, mondom, jött a recesszió; így hát amikor most utolért a kelet-európai gyökere, néhány hétig hagytam, hogy kifújja magát a polcomon.

Aztán ugyancsak megilletődtem. Pusztán a népzenei fordulatnak persze nincsen különösebb hírértéke Herbie Mann műveiben. Az etnodzsessz vagy a world music fogalma még semmit nem mondott, amikor ő már kubai, afrikai, közel- és távol-keleti motívumokkal, hangszerekkel, muzsikusokkal dolgozott. Különösen a brazil kapcsolatai voltak tartósak: a Do The Bossa Nova With Herbie Mann és a Herbie Mann-Joao Gilberto-Antonio Carlos Jobim albumokat a hatvanas, a Jasil Brasst és az Opalescence-t a nyolcvanas, az America Brasilt a kilencvenes években vette fel. Ám ez a kelet-európai szél most máshogyan, máshonnan fúj. 1996-ban, amikor kiderült, hogy prosztatarákja van, a hatvanhat éves Herbert Jay Solomon rádöbbent, hogy mégsem annyira multikulturalista, mint amennyire - anyai ágon - bukovinai zsidó. És talán arra is rádöbbent, milyen jók lehetnek ezek a gyökerek - felkapaszkodni rajtuk a mennyországba.

Azóta öt év telt el, s miután Herbie túlesett a sugárkezelésen, Sona Terra néven új zenekart alapított, és megindult mifelénk. Életében először látogatott Kelet-Európába tavaly, hanem akkor megfordult Magyarországon is, s mi több: összejött Borbély Mihály zenekarával. Ennek az anyagnak az egyik legerősebb darabja, amit akkor - Jelek címmel - együtt vettek fel; a többi Santa Fében rögzült, a Sona Terrával.

Herbie azon volt, hogy bebizonyítsa: az ő kelet-európai hagyományának a mélyén éppolyan szenvedélyű az öröm, mint a fájdalom. A pattogósabb, könnyebb dolgok azonban nyomtalanul szállnak el az albumról, sajnos a Magyar Dreams is, akár a buborék... Emlékezetessé inkább az a megrendültség, az a nagyszerű melankólia válik, amely éppúgy megközelíthető a brooklyni születésű Herbie aktuális, mint a bukovinai zsidók vagy a Balkánon vándorló romák egyetemes sorsa felől (Gypsy Jazz, Gelem Gelem). Azok perceiben szólal meg a legsúlyosabban-érvényesebben Herbie akusztikus - gitár-cimbalom-harmonika-bőgő-dob felállású - zenekara, és onnan már a fuvoláról sem csupán múlt időben ajánlott beszélni.

Hanem inkább nagyon ajánlott: hallgatni.

Marton László Távolodó

Herbie Mann Music, 2001