A cég Bassic Instinct címet viselő, évente megjelenő válogatáslemezei alapdarabok, konkrétan az idei, hármas sorszámot viselő például egészen frappánsan foglalja össze, amit a Stereo Deluxe zenéiről tudni lehet: kint a vitrinben ott virít a kiadó minden jelentős, fontos, érdekes stb. előadója (Boozoo Bajou, Mo Horizons, Jaffa, Moodorama, Strike Boys, Trio Életrico stb.), a lemezen egy tucatnyi finom, puha, mégis dögös szám, némelyikük ringat, mások keményen pörgetnek. Hogyne, kérem, önnek megint igaza van, hisz ezek itt végeredményben szintetikus tánczenék, csak éppen a fúvós, billentyűs és gitáros betétek hallatán az ember hajlamos erről mihamar elfeledkezni. A Bassic Instinct No. 3-on jórészt gusztusos brazil-latin-jazz-funk-dub mixtúrákat találunk, az alkotórészek változó arányban kikeverve, az egész végül kisül és összeáll, azután már meg nem mondja senki, hogy egy hangszerszóló akusztikus vagy elektronikus forrásból származik-e, egyébként is az egész kérdés akadémikus, elvégre végül minden hang keresztülmegy a gépen.
Az enumeráció során feltétlenül említést érdemel a Jaffa fantázianevű formáció nyitó száma (Sneakin), amely nyílt kiállás a háromgyermekes családmodell mellett (egyébként a lemez egészében is kiválóan használható soundtrack apadó nemzetünk létszámának további gyarapításához), továbbá a már slágerré vált standardok újraértelmezései: a Mo Horizons-féle Foto Vivát Nicola Conte, a könnyű kezű talján vette kezelésbe, míg az eredetileg a Trio Életrico által kreált és sajátos módon elkeresztelt Return Of The Coconut Groove (hoppá!) a brit Raw Deal átértelmezésében válik közkincsé. A legpörgősebb tánczenét pedig a Strike Boys eresztette el. A Vida La Revolucion dögös latin-brazil-jazz-deep house műremek, elegáns, szellemes és magával ragadó - ha meghallja az ember, egyszer csak azt veszi észre, hogy hipnotikus transzban felkelt a székből, és táncolni kezdett, s most már így lesz ez az idők végezetéig.
Minek
2001, Stereo Deluxe/Deep Music Depo
