Beyoncé csodálatos karrierje

Merészség a diszkógömb alatt

Zene

Hetedik nagylemezével alaposan meglepte rajongóit Beyoncé: a királynő az elmúlt évtizedek felforgató, forradalmi tánczenéi előtt tiszteleg, és közben adrenalintól részeg választ ad rá, mi a baj ma a világgal. Hát az, hogy nem ropja eleget.

Mintha kivesztek volna azok a kultikus karakterek, amivé Beyoncé évek óta formálja magát: az izgató, de megközelíthetetlen, elegáns és kiismerhetetlen, márványból faragott uralkodónő, aki elé önkéntelenül is rózsaszirmot szórna az egyszeri rajongó. Az Instagram, a TikTok és a Twitter lerántja a földre a szórakoztatóipar legnagyobb szupersztárjait is, akik kénytelen-kelletlen posztolnak fürdőszobai szelfiket és flitterfilteres cicás videókat, tudva, hogy ma a népszerűség talán már tizenöt percnél is kevesebbet jelent.

 

A méhkirálynő

Beyoncé viszont az ellenkező irányba halad, ő az a popsztár, aki egy ideje már jóval több akar lenni, mint énekesnő. Szeizmikus erő a kultúrában, aki ha nem uralja a Billboard-listát minden héten, egy-egy megjelenésével megállítja a világot, hogy tudassa, a királynő itt van: a „Queen Bee”, ahogy az őt nyüzsgő méhecskeként szolgáló rajongók nevezik, akik cserébe „Beyhive” néven illetik magukat. (Adalék a történetben: Beyoncé tényleg tart méheket, mármint valódiakat, mintegy 80 ezret, több száz üvegnyi mézet készítenek évente; de miért is lepődnénk meg ezen jobban, mint azon, hogy egy vidéki kastélyhoz istálló és lovászok is tartoznak?)

Hat éve nem jelent meg stúdióalbuma, de nem mondhatjuk, hogy eltűnt: 2018-ban emlékezetes fellépése volt a Coachellán, önünneplő, önmitizáló rapalbumot készített férjével, Jay-Z-vel (Everything is Love), és szült három gyereket. Terhességeiről festői fotókat közölt. Nemcsak szinkronhang volt az Oroszlánkirály fotorealisztikus CGI-változatában, de a soundtrackjét is elkészítette. Szimba története újabb irányba vitte el, Black Is King címmel zenés filmet készített, amellyel újrafogalmazta a királyságát elveszítő, vándorló herceg toposzát, egyben mítoszt kovácsolva az identitását kereső fekete közösségnek. Ha nem lenne elég a méhkirálynői póz, itt az újabb korona: a Black Lives Matter mozgalommal új erőre kapó kisebbségnek osztályt, rangot szerezni. A Mood 4 Eva című dal tavalyi klipjében Beyoncé és Jay-Z leopárdmintás kosztümökben, súlyos pecsétgyűrűkkel, arisztokrataként jelennek meg, miközben a falon fekete művészek high-brow festményei függnek. De amíg a média és a rajongók a klipekben rejtőző szimbolikus jelentéseket kutatták, azért volt, aki nem átallotta megjegyezni: a Black Is King éppen Afrikában nem streamelhető. Vagy azt, hogy Beyoncé a fogyasztói társadalom csúcsán luxuséletvitelét kínálja mintaként, mégis azt a szájkosár nélkül csaholó kapitalizmust élteti, amely nyugaton a farkát csóválja, de fogai a harmadik világot marcangolják.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.