Beyoncé csodálatos karrierje

Merészség a diszkógömb alatt

Zene

Hetedik nagylemezével alaposan meglepte rajongóit Beyoncé: a királynő az elmúlt évtizedek felforgató, forradalmi tánczenéi előtt tiszteleg, és közben adrenalintól részeg választ ad rá, mi a baj ma a világgal. Hát az, hogy nem ropja eleget.

Mintha kivesztek volna azok a kultikus karakterek, amivé Beyoncé évek óta formálja magát: az izgató, de megközelíthetetlen, elegáns és kiismerhetetlen, márványból faragott uralkodónő, aki elé önkéntelenül is rózsaszirmot szórna az egyszeri rajongó. Az Instagram, a TikTok és a Twitter lerántja a földre a szórakoztatóipar legnagyobb szupersztárjait is, akik kénytelen-kelletlen posztolnak fürdőszobai szelfiket és flitterfilteres cicás videókat, tudva, hogy ma a népszerűség talán már tizenöt percnél is kevesebbet jelent.

 

A méhkirálynő

Beyoncé viszont az ellenkező irányba halad, ő az a popsztár, aki egy ideje már jóval több akar lenni, mint énekesnő. Szeizmikus erő a kultúrában, aki ha nem uralja a Billboard-listát minden héten, egy-egy megjelenésével megállítja a világot, hogy tudassa, a királynő itt van: a „Queen Bee”, ahogy az őt nyüzsgő méhecskeként szolgáló rajongók nevezik, akik cserébe „Beyhive” néven illetik magukat. (Adalék a történetben: Beyoncé tényleg tart méheket, mármint valódiakat, mintegy 80 ezret, több száz üvegnyi mézet készítenek évente; de miért is lepődnénk meg ezen jobban, mint azon, hogy egy vidéki kastélyhoz istálló és lovászok is tartoznak?)

Hat éve nem jelent meg stúdióalbuma, de nem mondhatjuk, hogy eltűnt: 2018-ban emlékezetes fellépése volt a Coachellán, önünneplő, önmitizáló rapalbumot készített férjével, Jay-Z-vel (Everything is Love), és szült három gyereket. Terhességeiről festői fotókat közölt. Nemcsak szinkronhang volt az Oroszlánkirály fotorealisztikus CGI-változatában, de a soundtrackjét is elkészítette. Szimba története újabb irányba vitte el, Black Is King címmel zenés filmet készített, amellyel újrafogalmazta a királyságát elveszítő, vándorló herceg toposzát, egyben mítoszt kovácsolva az identitását kereső fekete közösségnek. Ha nem lenne elég a méhkirálynői póz, itt az újabb korona: a Black Lives Matter mozgalommal új erőre kapó kisebbségnek osztályt, rangot szerezni. A Mood 4 Eva című dal tavalyi klipjében Beyoncé és Jay-Z leopárdmintás kosztümökben, súlyos pecsétgyűrűkkel, arisztokrataként jelennek meg, miközben a falon fekete művészek high-brow festményei függnek. De amíg a média és a rajongók a klipekben rejtőző szimbolikus jelentéseket kutatták, azért volt, aki nem átallotta megjegyezni: a Black Is King éppen Afrikában nem streamelhető. Vagy azt, hogy Beyoncé a fogyasztói társadalom csúcsán luxuséletvitelét kínálja mintaként, mégis azt a szájkosár nélkül csaholó kapitalizmust élteti, amely nyugaton a farkát csóválja, de fogai a harmadik világot marcangolják.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.