Interjú

„Az orosz mozikban”

Roberto Zazzara rendező

Film

A Bunker Game – Legbelső félelem egy balul sikerült, horrorba forduló LARP-ot (Live action role-playing game, azaz élő szerepjáték) mutat be, a háttér a II. világháború utáni poszt­apokaliptikus világ. A rendezővel a larpozásról, a helyszínként szolgáló hátborzongató bunkerről és a film aktualitásáról beszélgettünk.

Magyar Narancs: Larperként voltak hasonlóan félelmetes vagy izgalmas élményei, mint a film főhőseinek?

Roberto Zazzara: A larperek többsége tinédzserként kezdi, én tíz éve, felnőttként találkoztam ezzel a világgal. Egyből megfogott, elképesztően izgalmasnak találtam, hogy úgy élhetek, lélegezhetek vagy épp alhatok, mint egy film- vagy könyvbeli figura. Az egyik legemlékezetesebb élményem egy poszt­apoka­lip­tikus szerepjátékhoz fűződik, ahol a hősöm egy show-műsort rendezett. Az egész történet nagyon drámai volt, aztán közel száz társammal együtt egy igazi őrült zenés-táncos előadást kerekítettünk – szerepet játszottunk a szerepünkön belül. De jártam már a Szaharában és egy rakás különleges helyen ennek a hobbinak köszönhetően. A Bunker Game-et is egy valódi LARP-játék inspirálta: Bunker 101 volt a címe, a Chaos League készítette és Monte Soratte-ban játszódott, pont ott, ahol a film. Ez nincs messze Rómától, ahol élek, így egyből elkezdtem feltérképezni. Arra gondoltam, ennél tökéletesebb hely nem létezik arra, hogy elmeséljek egy larperekről szóló történetet.

MN: Mi fogta meg a bunkerben?

RZ: Monte Soratte elképesztő hely, s a története is hasonlóan lenyűgöző. A II. világháború előtt épült, és kezdetben főleg az országot megszálló nácik használták. Aztán a hidegháború alatt tovább bővítették a járatokat, egy valódi föld alatti várost alakítottak ki. A tervek szerint nukleáris támadás esetén ide menekítették volna az elnököt Rómából. Hatalmas szerencsém, hogy nem számít egy felkapott turistacélpontnak, így egyrészt megőrizte misztikumát, másrészt én lehettem az első, aki filmet készít itt. Ma már másfél órás vezetett utakon lehet megismerni, de ennyi idő alatt a járatok alig 10 százaléka járható be. Tapasztalatból mondhatom, hogy szinte végtelennek tűnik. Larpozás, majd forgatás közben sikerült elég jól kiismernem a helyet, de így is okozott hátborzongató pillanatokat. Amikor felvételek között egyik helyszínről sétáltam a másikba egyedül, sötétségben, majd hirtelen megütötte a fülem valami zaj az árnyékból, miközben folyamatosan csepegés hangját hallottam – hát az elég ijesztő.

MN: Mennyire volt nehéz egy larpos film elkészítésére pénzt szerezni?

RZ: Könnyebb volt, mint gondoltam volna. Habár volt már forgatási tapasztalatom, rendezőként ez volt az első nagyjátékfilmem. Mégis hamar sikerült producereket és finanszírozókat találnom, csak meg kellett mutatnom nekik a helyszínt: mindenki egyetértett velem, hogy Monte Soratte elképesztő, ráadásul itt forgatni nem is került olyan sokba. Ami a témát illeti, az egy kicsit húzósabb volt: rengeteg időt töltöttem azzal, hogy elmagyarázzam, miről is szól a LARP. Davide Orsini forgatókönyvíró társamat el is vittem magammal egy szerepjátékra, miközben a könyvön dolgoztunk – ez sokat segített a közös munkánkban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„Elérve a tehéncsorda által hagyott sárnyomokat balra fordulunk” – ilyen egy hétvégi túra Székelyudvarhely környékén

Két napot teljesítettünk a Via Transilvanica székelyföldi szakaszából, Farkaslakáról Székelyudvarhelyre, onnan pedig Homoródszentmártonig gyalogoltunk. Felmásztunk Jézus fejébe, pásztorkutyákkal barátkoztunk, és még egy szüreti felvonulásba is belecsöppentünk. A közel 50 kilométeres út során más túrázókkal alig, medvékkel viszont szerencsére egyáltalán nem találkoztunk.

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).