Interjú

„Az orosz mozikban”

Roberto Zazzara rendező

Film

A Bunker Game – Legbelső félelem egy balul sikerült, horrorba forduló LARP-ot (Live action role-playing game, azaz élő szerepjáték) mutat be, a háttér a II. világháború utáni poszt­apokaliptikus világ. A rendezővel a larpozásról, a helyszínként szolgáló hátborzongató bunkerről és a film aktualitásáról beszélgettünk.

Magyar Narancs: Larperként voltak hasonlóan félelmetes vagy izgalmas élményei, mint a film főhőseinek?

Roberto Zazzara: A larperek többsége tinédzserként kezdi, én tíz éve, felnőttként találkoztam ezzel a világgal. Egyből megfogott, elképesztően izgalmasnak találtam, hogy úgy élhetek, lélegezhetek vagy épp alhatok, mint egy film- vagy könyvbeli figura. Az egyik legemlékezetesebb élményem egy poszt­apoka­lip­tikus szerepjátékhoz fűződik, ahol a hősöm egy show-műsort rendezett. Az egész történet nagyon drámai volt, aztán közel száz társammal együtt egy igazi őrült zenés-táncos előadást kerekítettünk – szerepet játszottunk a szerepünkön belül. De jártam már a Szaharában és egy rakás különleges helyen ennek a hobbinak köszönhetően. A Bunker Game-et is egy valódi LARP-játék inspirálta: Bunker 101 volt a címe, a Chaos League készítette és Monte Soratte-ban játszódott, pont ott, ahol a film. Ez nincs messze Rómától, ahol élek, így egyből elkezdtem feltérképezni. Arra gondoltam, ennél tökéletesebb hely nem létezik arra, hogy elmeséljek egy larperekről szóló történetet.

MN: Mi fogta meg a bunkerben?

RZ: Monte Soratte elképesztő hely, s a története is hasonlóan lenyűgöző. A II. világháború előtt épült, és kezdetben főleg az országot megszálló nácik használták. Aztán a hidegháború alatt tovább bővítették a járatokat, egy valódi föld alatti várost alakítottak ki. A tervek szerint nukleáris támadás esetén ide menekítették volna az elnököt Rómából. Hatalmas szerencsém, hogy nem számít egy felkapott turistacélpontnak, így egyrészt megőrizte misztikumát, másrészt én lehettem az első, aki filmet készít itt. Ma már másfél órás vezetett utakon lehet megismerni, de ennyi idő alatt a járatok alig 10 százaléka járható be. Tapasztalatból mondhatom, hogy szinte végtelennek tűnik. Larpozás, majd forgatás közben sikerült elég jól kiismernem a helyet, de így is okozott hátborzongató pillanatokat. Amikor felvételek között egyik helyszínről sétáltam a másikba egyedül, sötétségben, majd hirtelen megütötte a fülem valami zaj az árnyékból, miközben folyamatosan csepegés hangját hallottam – hát az elég ijesztő.

MN: Mennyire volt nehéz egy larpos film elkészítésére pénzt szerezni?

RZ: Könnyebb volt, mint gondoltam volna. Habár volt már forgatási tapasztalatom, rendezőként ez volt az első nagyjátékfilmem. Mégis hamar sikerült producereket és finanszírozókat találnom, csak meg kellett mutatnom nekik a helyszínt: mindenki egyetértett velem, hogy Monte Soratte elképesztő, ráadásul itt forgatni nem is került olyan sokba. Ami a témát illeti, az egy kicsit húzósabb volt: rengeteg időt töltöttem azzal, hogy elmagyarázzam, miről is szól a LARP. Davide Orsini forgatókönyvíró társamat el is vittem magammal egy szerepjátékra, miközben a könyvön dolgoztunk – ez sokat segített a közös munkánkban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.