musical - Michael John LaChiusa: Bernarda Alba

Zene

Mi tagadás, García Lorca ösztrogéntől tüzelő modern kori klasszikusát a pragmatikus színházigazgatók rendszerint akkor veszik elő, ha a társulatukban nagy számban mutatkoznak hálás szerepre várakozó, helyzetükkel elégedetlen színésznők. A Fesztiválszínházban bemutatott produkció természetesen nem ez az eset, hiszen a dráma 2006-os Off Broadway-musicalváltozatának honosítására alkalmilag összeszövetkező művészek majd' mindahányan más-más teátrumból, különböző színházi formációk felől érkeztek: ki az Operettből, ki meg a Nemzetiből, a Magyar Színházból, az Örkényből, s persze a HOPPart csapatából.
Mi tagadás, García Lorca ösztrogéntõl tüzelõ modern kori klasszikusát a pragmatikus színházigazgatók rendszerint akkor veszik elõ, ha a társulatukban nagy számban mutatkoznak hálás szerepre várakozó, helyzetükkel elégedetlen színésznõk. A Fesztiválszínházban bemutatott produkció természetesen nem ez az eset, hiszen a dráma 2006-os Off Broadway-musicalváltozatának honosítására alkalmilag összeszövetkezõ mûvészek majd' mindahányan más-más teátrumból, különbözõ színházi formációk felõl érkeztek: ki az Operettbõl, ki meg a Nemzetibõl, a Magyar Színházból, az Örkénybõl, s persze a HOPPart csapatából. A formátumos színésznõk szerencsés összekerülése - élen a matrónaszerepben felléptetett Csákányi Eszterrel - éppúgy sokat ígért, akárcsak a kísérletezõ kedvû szerzõ, Michael John LaChiusa erõs hatásokkal dolgozó, flamencóra alapozott, eklektikus zenéje. S valóban, a rövid, hozzávetõleg nyolcvanperces elõadás számos érvényes és emlékezetes pillanatot teremtett: az alaphelyzetet exponáló, s amúgy statikusságában is lendületes koreográfiájú nyitószámtól egészen a nõvére võlegényét elcsábító, szép Adela (Radnay Csilla vokálisan is kifogástalan alakítása) jeleneteiig.

Hogy a sikerült pillanatok sorából valamiképp mégse kerekedett emlékezetes este, azért ezúttal vonakodnánk Böhm György szolid rendezõi mûködését kárhoztatni. Úgy lehet, inkább a musical útkeresõ jellege határolta be a zenés színházi élményt, amely így néhány kitüntetett mozzanatba sûrûsödött össze: Egri Márta veszedelmesen fojtott szolgáló-rezonõrének (Poncia) jelenlétébe, a Katonában még Ponciaként látott Csákányi rettenetes asszonydühébe, s a lányok szenvedélyes férfiszomjába. Valamint Vincze Balázs erõteljes koreográfiájába, no meg különösképpen a zenei kíséret (zenei vezetõ: Riederauer Richárd) mindvégig hangulatteremtõ csapatjátékába.

MûPa Fesztiválszínház, január 21.

****

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.