Interjú

„Nagyon szép dalok születtek”

Ujj Zsuzsi zenész, fotós, performer

Zene

Zenekarát, a Csókolomot a kilencvenes évek meghatározó együttesei közt emlegetik, fotóit korábban kiállították Bécsben és Londonban, az idén pedig Los Angelesben és New Yorkban is, mégis gyakran alkalmi munkákból él. „Nincs erőlködés, nincs művészi pálya, csak flegmaság és nagyvonalúság” – írták Ujj Zsuzsiról, akit inkább az „életpályájáról” kérdeztük.

Magyar Narancs: Veszprémből érkeztél, amely a szülővárosod. Miért költöztél vissza?

Ujj Zsuzsi: Idős, betegeskedő szüleim miatt költöztem vissza, akik nemrég meghaltak. De elmúltam 63 éves, a nyugdíj előtt állok. A kortársaimat sokszor küldik el a munkahelyükről azzal, hogy kiöregedtek, hogy nem elég iskolázottak. Ugyanezt én is elmondhatom magamról, így arra gondoltam, hogy Veszprémben talán sikerül találnom egy jó kis portás­állást vagy valami hasonlót. 2020-ban a munkásságomért megkaptam a város díját, a Cholnoky-emlékdíjat, és a következő díjátadásra azért is mentem el, hogy találkozzam a polgármesterrel és megkérdezzem, hogy nem tud-e segíteni munkaügyben.

MN: És tudott?

UZS: Igen. A közbenjárására a Művészetek Házában kaptam munkát. Januártól dolgozom ott, és nagyon remélem, hogy sikerül a nyugdíjig megtartani. Bár most táppénzen vagyok, mert lett egy betegségem; a legutóbbi tüdőszűrésen találtak egy rosszindulatú daganatot, amiről fogalmam sincs, hogy mit jelent, de állítólag nem annyira nagyon rossz. Megoperáltak, novemberben kezdődött a kemoterápia, januárig tart. Úgy tervezem, hogy tavaszra rendbe jövök annyira, hogy munkaképes legyek. Nagy igazságtalanságnak tartom, hogy mire benőtt a fejem lágya, és elkezdtem otthon érezni magam itt a Földön, jön valami, amiben meg lehet halni. Nem akarok egyelőre meghalni.

MN: Egyik interjúdban arról beszéltél, hogy a szüleid hívő katolikusok voltak. Neked is kötelező volt templomba járni?

UZS: Gyerekként jártam templomba és hittanra is, amit azért élveztem, mert a tisztelendő atya végeredményben szép meséket mondott Jézusról. De 13–14 évesen már nem jártam templomba. Nem érdekelt.

MN: Mi érdekelt?

UZS: A szabadság. Hittem a forradalomban, Petőfi- és Majakovszkij-verseket olvastam, naiv elképzeléseim voltak arról, hogy hogyan lehetne megváltoztatni a világot. Az gondoltam, hogy el kellene mennem színésznek, és forradalmi verseket kellene szavalnom.

MN: A gyerekkori emlékeid közt említed, hogy az osztályfőnököd meg akarta „téríteni” a szülei­det, hogy párttagok legyenek, aminek végül te ittad meg a levét. Ez pontosan mit jelentett?

UZS: Az osztályfőnököm rendszeresen járt hozzánk, és éjszakába nyúlóan agitálta őket. Nem merték kirúgni, pedig apám reggel hatra járt dolgozni. Végül azon vesztek össze, hogy elkezdett mindenféléket terjeszteni rólam, és ezt már a szüleim sem nyelték le. Utólag azt gondolom, hogy nem volt normális az az ember. Utasította a többi tanárt, hogy buktassanak meg. De Veszprémben akkoriban így működött a hatalom, amit egyébként egy Pap János nevű megyei párttitkár testesített meg.

MN: Vágyakoztál Budapestre?

UZS: A szüleim párszor elengedtek a barátaimmal. Olyan dolgok nyűgöztek le, hogy délelőtt is lehet moziba menni, hogy nemcsak egy mozi van, hanem huszonegy. Mivel Veszprémben nem volt semmi, vágyódtam Pestre, de otthon is voltak konfliktusaim: más volt az elképzelésem az önállóságról, mint a szüleimnek. Mivel megbuktattak, nyolcadik után nem tudtam továbbtanulni sem. Elmentem dolgozni egy veszprémi irodába, de ott kitaláltam, hogy az anyukámhoz hasonlóan – aki látszerész-fotó-optika eladóként dolgozott – majd az Ofotérthez megyek. Ebből én a látszerész részt vállaltam, amit az alja, szakmunkásképző iskolákban tanítottak, úgyhogy egy ilyenbe jelentkeztem. A látszerész-szakmunkásképzőbe, ami szerintem egy hároméves legális gyerekmunka volt annak idején. De így legalább Pestre kerültem.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.