mi a kotta?

Néked énekelek

  • mi a kotta
  • 2013. január 13.

Zene

"[Verdi] nemcsak mint életrevaló okos ember, hanem mint magasabb műérzékkel bíró művész is, lassankint szakítani kezdett sorsosai avulásnak indult hagyományával.

'Álarcosbál'-jában már itt-ott megmutatta, hogy ha akarna, tudna egyebet is írni, mint olasz melódiát, 'Don Carlos'-ában pedig még tovább akart menni. Eredeti akart lenni a zenészeti mixtum compositum feltalálásában; de gazda nélkül csinálta a számadást, mert a gazda, vagyis a költői inspiratio, egész idő alatt, míg az operáját írta, nem jelent meg otthon. De ő azért nem resignált; várt, kedvezőbb alkalomra, mely a kairói színház megnyitása s az egyiptomi al-király bőkezűségében meg is jelent számára. 'Aidá'-jával aztán egyszerre átcsapott az ellenséges táborba, s azóta ott is beválik osztálytábornoknak."

1875-ben, az Aida magyarországi bemutatóját követően írt ekképpen a Zenészeti Lapok kritikusa, a távolból igazolva a jövőre bicentenáriumán ünneplendő olasz mester háborgását, aki az óegyiptomi operáját kísérő értetlen ítészi reakciók felett így háborgott: "Ostoba kritikák és még ostobább dicséretek; egyetlen nemes gondolat sincs; senki nem akart rámutatni arra, ami a célom volt." A dalmű, amely máig az operarepertoár egyik alapelemének számít (lásd: ABC-operák, azaz Aida, Bohémélet, Carmen), immár másodízben bukkan elénk a Metropolitan Opera HD-közvetítéseinek sorában. Ezúttal Roberto Alagna, Olga Borogyina és más sztárok mellett a mi Sebestyén Miklósunk is ott várja majd a színpadon Fabio Luisi karmesteri intéseit (Fesztivál Színház, december 15., hét óra, illetve ismétlésről december 16., hat óra).

Nagy hatalmú és hozzá szerelmes történelemformáló alakok, akik a zenés színpadon dalra fakadnak, kevés híján a Budapesti Filharmóniai Társaság koncertjein is elénk kerülhetnének, már amennyiben a karácsonyos-dzsesszes program első száma nem csupán a nyitányt kínálná föl George Gershwin 1931-es musicaljéből. Az Of Thee I Sing, azaz a Rólad énekelek című musical ugyanis az első felvonásában a szerelmi szál mellett egy komplett amerikai elnökválasztást is végigfuttat, hogy a második felvonásban immár a Fehér Házban bonyolódjon tovább John P. Wintergreen elnök magán- és közélete. A musical tehát, amelynek címe mára egy Barack Obama által jegyzett mesekönyvbe is továbbvándorolt, a Wayne Marshall vezényletével és zongorajátékával kecsegtető operaházi koncerteket indítja majd, hogy utóbb a program Britten és Berlioz művén át végül a karácsony táján kötelező Diótörő előadásába torkolljon (december 17. és 18., fél nyolc).

Végül említsük még futólépésben Csalog Gábor Tükröződések című zongoraestjét Mozarttól Mozartig (Concerto Zeneház, december 14., hét óra), az "budai Danubia Zenekar C jelű, azaz C-ben muzsikáló Schubert-Brahms-koncertjét (Nemzeti Színház, december 17., hét óra), valamint a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek karácsonyi hangversenyét (Nemzeti Hangversenyterem, december 19., fél nyolc). Az utolsóul említett koncert második felét a Karácsonyi kantáta adja majd a jeles angol komponistától, Ralph Vaughan Williamstől, akinek művei mellett ráadásképp ezt az életismerően fanyar szellemességet is köszönhetjük: minden, amit érdemes megcsinálni, megérdemli, hogy rosszul csinálják meg.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.