Az orosz zene nagyságát és gazdagságát jól érzékeltethetjük a nagyjából két évszázados termés sokféleségét említve. Most megjelent egy lemez, amely két mű szembeállításával tálcán kínálja e heterogenitás élményét. Mert valóban: lehet-e két ellentétesebb világú művet elképzelni, mint az itt hallható két slágert, Muszorgszkij Egy kiállítás képei ciklusát (Ravel hangszerelésében) és Prokofjev Klasszikus szimfóniáját? Az egyik ábrázoló szellemű és romantikus, a világ iránti részvét és a jelenségekkel-emberekkel való azonosulás szellemében fogant, míg a másik elvont, abszolút zene, a hűvös-ironikus neoklasszicizmus képviselője. De rokon vonásuk is akad: a kapcsolat a Nyugattal. Muszorgszkij műve hatott a Nyugatra, hiszen hangszerelések sokaságát inspirálta (Ravelé, bár a legismertebb, csupán egy a sok közül), Prokofjev szimfóniája pedig egy nyugati áramlat hatására keletkezett.
A nemrég megjelent CD azért is érdekelheti a lemezhallgatót, mert talán kíváncsi, milyen is az a svájci karmester (a szintén dirigens, néhai Armin Jordan fia), aki berlini, glyndebourne-i, New York-i és bécsi sikerek után a 2020/2021-es évadtól a bécsi opera, a híres Staatsoper főzeneigazgatója lesz. Nos, Philippe Jordan (1974) nemcsak nagyon pontos, kidolgozott és részletgazdag játékra ösztönzi az Opéra national de Paris zenekarát, de kiforrott koncepciója is van mindkét mű megszólaltatásáról. Muszorgszkij művében azt érzi célravezetőnek, ha az előadás a karakterizálás terén „elmegy a falig”, és a tempók, a dinamika és a színvilág jellegzetességeit radikálisan alakítja ki. Ez Ravel kifinomultságát ellensúlyozva visszaad valamit a ciklusnak Muszorgszkij eredendő nyerseségéből. Prokofjev esetében pedig a könnyedség, az elegancia, az áttetsző hangzás és a ritmika feszes, ugyanakkor rugalmas jellege a kulcs.
Mussorgsky: Pictures at an Exhibition; Prokofiev: Classical Symphony. Orchestre de l’Opéra National de Paris, Philippe Jordan. Erato, 2017
