Színház - Anyád - Sam Bobrick és Julie Stein levélszínműve a Tháliában

  • Csáki Judit
  • 2009. augusztus 20.

Zene

A levél igen hálás drámai - inkább tágabban: irodalmi - alapanyag, kellék, színezőelem vagy dramaturgiai szervezőerő; tanítják is minden kreatívírás-iskolában, hogyan kell konfliktust csiholni egy első blikkre ártatlannak tűnő levélváltásból: elég, ha késik a posta vagy a postás, bár ezt is Shakespeare találta ki. Bízvást remélhetjük, hogy a szentimentalizmusban fölvirágzott levélregény (és legújabb kori kishúga, a levéldráma) hamarosan átadja helyét az elektronikusan megvalósított irodalmi remekműveknek: jön majd az első színpadi mű is (vagy már jött is?), mondjuk gmail.com címmel.

A levél igen hálás drámai - inkább tágabban: irodalmi - alapanyag, kellék, színezőelem vagy dramaturgiai szervezőerő; tanítják is minden kreatívírás-iskolában, hogyan kell konfliktust csiholni egy első blikkre ártatlannak tűnő levélváltásból: elég, ha késik a posta vagy a postás, bár ezt is Shakespeare találta ki. Bízvást remélhetjük, hogy a szentimentalizmusban fölvirágzott levélregény (és legújabb kori kishúga, a levéldráma) hamarosan átadja helyét az elektronikusan megvalósított irodalmi remekműveknek: jön majd az első színpadi mű is (vagy már jött is?), mondjuk gmail.com címmel.

A levéldrámában lepkeszárnyon száll az idő, és senki nem várja el a nézőtéren, hogy ennek látható jelei legyenek - nagy előny ez, a színészek és a díszlet szempontjából is, amit fokoz, hogy a másik oldalról a múló idő sem árt az opusnak, öregedhet a színész, no meg a díszlet is. Ráadásul a levélváltás többnyire két ember közt zajlik - a kevés szereplős színmű gazdasági és egyéb előnyeit pedig nem kell ecsetelnünk. A levélszínművek majdnem levehetetlenek a műsorról - lásd Gurney Szerelmes levelek című darabját Hernádi Judit és Gálffi László előadásában; ez mindjárt a titka is a dolognak, két jó színész, akit imád a közönség. Vagy három: Katherine Kressmann Taylor Címzett ismeretlen című levéldrámája tényleg dráma - és ugyancsak nagy siker Pető Kata, Kulka János és László Zsolt előadásában a Spinozában -, hármójuk története ugyanis már elég ehhez.

A Thália Színházban bemutatott Csókol anyád című darab szerzője egy bizonyos Sam Bobrick és a felesége, Julie Stein (van nekik három nagyszerű felnőtt gyerekük, egy csodálatos vejük, és két fantasztikus unokájuk, és jó néhány sikeres közös darabjuk, mind komédia, mert Sam imádja hallani a közönség nevetését). Anya és fia leveleznek - még az internetvilág előtt, csigapostával.

A szerzőknek sikerült írniuk néhány levelet - de nemigen sikerült darabot írniuk: füle még került, farka már nem. Domináns anyuka kel itt életre a maga energikus érzelmi terrorizmusával - és hozzá gyönge fiúcska, a maga zavarodott lelkivilágával. Halad előre a pszichológia diktálta forgatókönyv - szerintem egy egész darabot föl lehetne fűzni erre a felállásra (akad is hasonló a klasszikusok között), alig picivel több fantázia kéne hozzá; igaz, akkor nem nevetne annyit a közönség -, mígnem (elég gyorsan) az íróházaspár kifogy az érzelmi zsarolás - szabadulni vágyás témakör kézenfekvő fordulataiból, és egy talán létező humorlexikon lapjairól, talán a tabloidok címlapjáról merít további ötleteket.

Így jön a képbe a mama ezotériaföllángolása: a következő férj a tibeti szerzetesek közé viszi őt, sőt: ő maga a Mester. Számos informatív levélrészlet tudósít erről az egzotikus világról, mígnem csúfos véget ér a túlvilágon is otthonos Mester: a kissé infantilis fiú bosszúból megeteti egy oroszlánnal. A mama visszatér megszokott civilizációjába, majd hamarosan összejön egy transzvesztita táncossal, akivel legfőbb konfliktusa, hogy a férfi elhordja az ő kiskosztümjét.

A fiú közben Elvis Presleyt parodizál (aki, mint tudjuk, még mindig él), és közben bejárja az Államok néhány kies vidékét. A mamát pedig előbb vendégnek hívják amerikai talkshow-kba (Oprah, ki más), majd ő maga vezet talkshow-t, válik celebbé és mindenki életmód-tanácsadójává, lásd Soma. De a fiú közben végképp eltűnni látszik, a levelek nem jönnek, egészen öt évig, amikor is belép az ajtón egy elegáns, magabiztos, öltönyös úr - hinni se fogják: a páciensjelöltből pszichiáter lett. Pont, mint az életben.

Az Orlai Produkció és a Thália közös előadásán sok rendeznivaló nem akadt, de amit kellett, azt Znamenák István abszolválta: hagyta helyzetbe jönni kiváló színészkollégáit, akikért az író sem tett ennyit. Vári Éva játssza Dorist, az ő kifogyhatatlan és szüntelen viruló eszköztárával, magabiztos ízlésével, finom öniróniájával - szóval lehengerlő. Olyannyira az, hogy még az olyan színpadilag képtelen helyzeteken is hajlandóak vagyunk átsiklani a kedvéért, mint amikor valaki egy asztalnál ül, levelet ír, és hangosan szótagolja a szavakat.

Nagy Ervin nehezen találja ezt az anyafüggő fiút - ezen nemigen lehet csodálkozni, itt bizony az anya a főszereplő, a fiú legföljebb untermann. Tán ezért, hogy Nagy Ervin igyekszik egyrészt saját bevált játékstílusába, másrészt a figura kliséibe fogódzkodni; nem nagyon veszi komolyan ennek a közhellyé nemesült anya-fiú kapcsolatnak az átkait, pedig próbálkozhatna vele, csinálhatná igaziból, amit most igyekszik letudni rendesen. Az Elvis-paródia meg egy vadnyugati tánc van arra, hogy felvillantsa benne a komikust: felvillantja.

A díszlet - ciki. Nincs is tervezője a színlapon. Az ötlet - egy borítékot mintázó fal, előtte asztal és két szék - még hagyján, bár ez se túl eredeti; ráadásul képtelen átmenet a semmi díszlet és a díszlet között: majdnem semmi. Hanem a színház külsejű Tháliában szinte ordít róla a rondaság és az olcsóság (lehet, hogy drága, persze), meg az olcsó utaztathatóság mint cél.

Dehogy bánom én ez utóbbit: utazzon minél többször és minél több helyre, hátha ellátogat hozzánk a szerző, hallgatni a közönség nevetését.

Thália Színház, július 21.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.