Úgy látszik, megnyugodhatunk: lesznek Szokolov-lemezek. Tavaly ilyentájt megjelent a 2008-as salzburgi koncertfelvétel két Mozart-szonátával, Chopin Huszonnégy prelűdjével és hat ráadással, most pedig itt egy újabb élő előadásokat rögzítő (ismét kétlemezes) album, ezúttal 2013-as produkciók, Varsóból és ismét Salzburgból. Ínycsiklandó menü: Schubert Négy impromptu-je (D 899) és Három zongoradarabja (D 946), Beethoven Hammerklavier-szonátája (B-dúr, op. 106), és megint hat ráadás, de a múltkori Szkrjabin–Chopin–Rameau–Bach-vegyessalátánál homogénebb: egy „Rameau-szvit” öt kis karakterdarabból (a tételek között ezúttal is ott van az előző lemezen is szereplő Les Sauvages, amelyet Szokolov mániákusan, szinte minden koncertjén kipörget ujjai alól ráadásként), végül pedig egy Brahms, az op. 117/2-es b-moll intermezzo. Szokolov tehát, akiről köztudott, hogy éppúgy utálja a lemezstúdiókat, mint hajdan nagy elődje, Richter, úgy látszik, mégis beadta a derekát, és azok után, hogy sok éven át semmi újat nem lehetett tőle kapni, csak az Op. 111 cégnél készült tizennégy régi CD-t, most évenként kirukkol egy koncertfelvétellel. Úgy legyen.
Miről szól a lemez? Nem nehéz megfogalmazni: a hét Schubert-darab a szabatos játék apoteózisa. Szokolov, mint valami zenei Darvas Iván, min-dent na-gyon pre-cí-zen ar-ti-ku-lál. Bele lehet őrülni – de hát ez az őrület hallatlanul vonzó. Benne van a jellegzetes szokolovi „nem törődöm veletek, én így játszom” makacssága – és az eredmény meggyőz. Mindenre van idő, minden hibátlan, és a transzcendencia, a nagyság és a szenvedély is jelen van. És a Hammerklavier-szonáta? Restaurátori tevékenység tanúi lehetünk: Szokolov megtisztítja a művet a nimbusztól, amely az évszázadok alatt monumentális preromantikus kolosszust csinált a darabból. Most „csak” a művet halljuk: tárgyilagosan, tisztán – de minden mélységével, indulatával és gazdagságával.
Deutsche Grammophon, 2016
