Magyar Narancs: A MOME-n hanggal kapcsolatos ismereteket tanítasz. Az egyetemen megvalósult, általad kezdeményezett konferenciának mi volt a célja?
Hajnóczy Csaba: Az volt az elképzelésem, hogy azokat, akiket érdekel az akusztikai ökológia, a hangzó környezet, a hangtájak vizsgálata, közelebb lehetne hozni egymáshoz ebben a térségben is. Többségükben hanggal foglalkozó művészek vettek részt rajta, de voltak más kutatók is művészeteken túli területekről.
Lengyelországban, a Wrocławi Egyetemen van egy soundscape-laboratórium, egyetlen tudományos intézményként a térségben ők folytatnak kutatásokat. Az ő kutatóik a lengyelországi soundscape múltjáról, a rádiózás, az utcai zajok, az urbánus soundscape médiaarcheológiai vonatkozásairól tartottak előadásokat a konferenciánkon. A célok közt volt az is, hogy létrehozzunk egy szerveződést, amely a Central European Network for Sonic Ecology nevet kapta. A szervezet egyelőre informális, a bejegyzés még várat magára, de van egy záródokumentum és van honlap. Októberben Csehországban lesz a második konferencia, és már szerveződik a harmadik 2020-ban Horvátországban.
MN: Mit fed a sonic ecology, vagyis az akusztikai ökológia?
HCS: Az akusztikai ökológia vagy ökológiai akusztika kifejezés a hetvenes évek óta használatos, talán kicsit retrónak is számít. Azóta történt egy generációváltás, és sok új aspektus merült fel.
A kutatások két irányba válnak szét. Az egyik az urbánus környezettel, kifejezetten az emberi tevékenységgel kapcsolatos hangzó jelenségek vizsgálatával foglalkozik, a másik a természeti szférával.
| ||
A bioszférával kapcsolatos legfontosabb személyes élményeimet Lengyelországban, a Magura Nemzeti Parkban szereztem, ott kezdtem a hangok gyűjtését a doktori mestermunkámra vonatkozó kutatások részeként. Hat éve figyelem tudatosan, amiket hallok, és ez alatt az idő alatt egyetlenegyszer jutottam el itt, a nemzeti parkban egy olyan helyre, ahol huzamosan, három-négy órán keresztül nem hallottam ember által keltett hangokat. Aztán jött egy repülő.
MN: Hogyan kezdődött a vonzalom?
HCS: A 2010-es évek elején Bordeaux-ban voltam egy ösztöndíjjal, ahol ifj. Kurtág György volt a mentorom, elektronikus zene, tér és hang témájában. Ahogy informálódtam, tanultam, utánajártam dolgoknak, belebotlottam az akusztikai ökológia fogalmába és az ezzel kapcsolatos tevékenységekbe.
MN: A Kontroll Csoport alapítójaként jutottál el az akusztikai ökológiáig. Az alapgondolat is egy zenésztől jön…
HCS: Murray Schafer kanadai zeneszerzőtől, aki a hatvanas évek végén Vancouverben a Simon Fraser Universityn létrehozott egy kutatócsoportot World Soundscape Project néven. Schafert a hatvanas évek drasztikus hangszennyezés-növekedése motiválta kezdeményezésében, amibe hat oktató, öt zeneszerző és egy szociológus mellett rengeteg hallgató kapcsolódott be. Először Vancouver hangzásvilágát térképezték fel, aztán Kanada következett, végül Európában is dolgoztak. A World Soundscape Projectet a kilencvenes évek elején a World Forum for Acoustic Ecology váltotta fel, amely ernyőként működik: összefogja azokat a kutatókat, művészeket, vagy teret ad nekik, akik érdekeltek az akusztikai ökológiában.
A tagszervezetei működtetik, amelyek Kanada és az USA mellett például Ausztráliában, Finnországban, Görögországban, Japánban, Angliában vannak. Németországban nincs nemzeti szervezet, hanem kutatók és egyetemek vannak. Ez egy fórum, nincs költségvetése, egy olyan „hely”, ahol a kutatók, alkotók tapasztalatokat cserélni, kommunikálni tudnak, valamint projektek támogatásával foglalkoznak. A mi térségünkben, a visegrádi országokra gondolok, nem volt eddig ilyen. Az első és a most következő konferenciánkat támogatta is a Nemzetközi Visegrádi Alap. A lengyelek, csehek, szlovákok, magyarok mellett aztán, szinte rögtön, jöttek horvátok, szlovének, szerbek, románok is.
MN: Laikusként az embernek az akusztikáról a zaj jut eszébe, amelynek a hangerő a legmarkánsabb eleme. Mondhatjuk a legzavaróbbnak is…
HCS: A hangerő önmagában is lehet zavaró, akár egészségromboló. Evvel együtt a zaj nem egyszerű fogalom, mert valós hatása nehezen számszerűsíthető. A „nemkívánatos hang” nem feltétlenül jelent magas decibelértéket. A pszichoakusztikai hatás „süketítés” nélkül is lehet kifejezetten negatív. A zaj kártékony hatása az is, hogy elfed más, fontos, információval bíró hangokat. Németországban egy kutatás során azt vizsgálták, hogy kisgyerekeknél hogyan hat az akusztika az iskolai teljesítményre. Arra jutottak, hogy az olyan osztálytermekben, ahol nem jó az akusztika, visszaverődések vannak, a gyerekek teljesítménye rosszabb, mint a referenciacsoportban, ahol jó akusztikai körülmények közt tanulhattak.
Az előbbieknek túlságosan sok energiájuk ment el arra, hogy fölfogják, amit a tanár mond. A rossz akusztikájú térben minden hang visszaverődik, ami hanghullám-terhelést és értelmezési problémákat okoz. Ezt hangosabb beszéddel lehet ellensúlyozni, aminek a reflexiója is hangosabb, és se vége, se hossza. A felnőtteknél ez nem olyan nagy probléma, náluk már megvannak a konnotációk: ki tudom egészíteni a töredékes infót, amit hallok. Kisgyerekeknél azonban az olvasás, írás, számolás elsajátításában több hónap elmaradást okozhat egy rossz akusztikájú tanterem.
MN: Mi a helyzet a természetben folyó kutatásokkal?
HCS: David Dunn amerikai zeneszerző, akusztikai ökológiával foglalkozó aktivista, kutató 2017-ben Bark Beetle Patent néven szabadalmaztatta egy projektje eredményeit, melyek a természeti hangok világával kapcsolatosak.
MN: ?
HCS: Magyarul szúbogár, de a történet szempontjából a hangjuk a legfontosabb. Egy Észak-Amerikában elterjedt fajról van szó, amelynek egyedei a klíma melegedése következtében az Egyesült Államok hatalmas középnyugati fenyőerdőségeiben kóros mértékben elszaporodtak, annyira, hogy sok ezer hektárt lelegeltek, hatalmas pusztítást végezve, és mentek tovább.
Dunn erdőbiológusokkal együttműködve tanulmányozta a bogarak hangvilágát, és a bogarak hangjainak hullámait manipulálva összezavarta a szúbogarak életét, amelyeknek a szaporodásuknál, közlekedésüknél, a táplálkozásuknál, a kommunikációjuknál elsődleges a hangjuk. Dunnék telerakták olcsón beszerezhető hangszórókkal az erdőket, és a manipulált bogárhangokat mint szónikus fegyvert fordították a bogarak ellen. Nemcsak az erdőket tudták megmenteni, hanem a szúbogarakat is, mivel az eljárással sikerült arra a természetes szintre visszaszorítani a bogárszaporulatot, hogy nem pusztították tovább a saját élőhelyüket.
MN: Milyen más területeken lenne haszna az akusztikai ökológiának?
HCS: Az óceánok tele vannak hatalmas hajókkal, amelyek úszó „zajvetőkként” működnek. Emellett a tengerekben „hangbombákkal” vizsgálnak szeizmológiai kérdéseket, iszonyú hangenergiákat bocsátva az óceánok mélyére, hogy a visszaverődésekből információt nyerjenek ki, aminek sokszor hadi célok vannak a hátterében. Ennek irtózatos következményei vannak például a cetek életére, hiszen azok kommunikációjában szintén nagyon fontos a hang. Nagy távolságokból kommunikálnak egymással, a nőstények és a hímek hangokon keresztül találják meg egymást. De ha ezek a hangok maszkolva vannak, mert arra jár egy anyahajó, vagy valamilyen kísérlet zajlik, annak durva következményei vannak, nem csak a szaporodásukat illetően. Egy Madagaszkáron történt eset jut eszembe, ahol egy folyó torkolat fölötti szakaszában a környékbeli lakosok és szervezetek delfinek tetemeire bukkantak. Azon a partvidéken valamelyik olajtársaság tengeri fúrásokat végzett, aminek a hangjelenségei a delfineket menekülésre késztették, képesek voltak az édesvízig felúszni – és ott elpusztulni. A tengerek amúgy is szennyezve vannak, tudunk a hatalmas kiterjedésű műanyagszigetekről, ami nagy szégyen. De ugyanilyen szégyen, hogy azok az államok, szervezetek, intézmények, melyek a nagyon hangos vízi zajkeltés mögött állnak, a legtöbbször hárítanak.
MN: És már megint a felelősségvállalás kérdésénél vagyunk, vagyis hogy ennyi információ birtokában miért nem tiltakozunk hatékonyabban. Pedig vannak sikertörténetek is az aktivizmusok terén.
HCS: Schaferék 1975-ben Vancouverből átjöttek Európába, és több országban – Skóciában, Svédországban, Németországban, Olaszországban, Franciaországban – csupa élő közösséggel rendelkező, aktív faluban vizsgálták egy-két héten keresztül az ottani hangvilágot: hogyan függ össze a helyi soundscape azzal az élettel, ami ott folyik? Egy kis francia halászfaluban, Lesconilban a helyiekkel együtt vittek sikerre egy akciót, megakadályozva egy kétszer két sávos, forgalmasnak szánt autóút építését. A halászok tudták, hogyha az út megépül, akkor az ő munkájuknak, megélhetésüknek vége. Az akciót a környék hangvilágának megőrzése, megóvása érdekében kezdeményezték – ami egyben a helyiek életformájának megőrzését szolgálta. Sikerült hathatós rádiókampányt indítaniuk. Nyilván az út megépült, de nem ott, ahol a halászat szempontjából csendigény volt.
MN: Mi a helyzet Budapest hangzó környezetével?
HCS: Beszélhetünk a BKK soundscape-jéről is…
MN: Ami dermesztően agresszív tud lenni…
HCS: Szerintem ott csak annyi történik, hogy nincs jól beállítva a hangosbemondó. A végállomásokon szóvá szoktam tenni, és csodálkoznak: tényleg hangos? Itt az új technológia rossz használatáról van szó. A tavalyi konferencián Buskó András, aki a MÁV-nál „zajelhárító”, szintén tanulságos előadást tartott. Nagyon fontos lenne minél több szakemberrel együttműködni, várostervezőkkel, nemzeti parkosokkal, biológusokkal, akik nem a zene felől jönnek, hanem a szociális szféra vagy az élővilág, a természet felől. Nagy élmény volt számomra a konferenciánkon, hogy részt vett Zsoldos Árpád madarász is, Országh Mihály (állatorvos, madárhanggyűjtő – a szerk.) örökségének a továbbvivője, és Weiperth András halbiológus, Duna-specialista. Fontos a szakmaközi együttműködés ebben a vészhelyzetben.
MN: Mindeközben demonstrációkra is kijársz, hívtál már engem is az FFF Hungary tüntetéseire.
HCS: Fridays For Future, Magyarország. Van, hogy kimegyek, de van, hogy nem. Nem én vagyok az egyetlen, aki felteszi a kérdést az idő szorításában, hogy milyen aktivitás fontosabb. Ha ég az Amazonas erdősége, állatvilága, a lángokban elpusztuló állatok hangjával dokumentálod, hogy milyen borzalmas dolog történik, hátha nyomást gyakorolhatsz a közvéleményen át a globális beavatkozásért? Vagy oltasz? A vészhelyzet perspektívájában felmerül, hogy nincs-e túl késő olyan finom részletekkel foglalkozni, mint a soundscape.
