Tévésorozat - A jövő elkezdődött - Flashforward - A jövő emlékei

  • - köves -
  • 2009. november 26.

Zene

Áll Joseph Fiennes mélységesen megrendülve egy totálkáros autó horpadt tetején, s épp szemrevételezi a nemrég bekövetkezett világvégét. 9/11-szerű jelenetek mindenhol, ahová csak aggodalmas FBI-tekintete elér, füstölő felhőkarcolók, por és hamu, alkalmi boltfosztogatók és egy kóbor kenguru (ezúton is üdvözöljük a szép emlékezetű 12 majmot) jelzik; mindannyiunk közös ismerősének, a sarkon kántáló hajléktalannak igaza volt, amikor eszelős jóslatában a világvégéről hadovált. Kicsi, kezdő világvége a miénk, gyerek még a nagyok (a mozikban most futó 2012 és társai) között, nem is tart tovább 2 perc 17 másodpercnél. Ebben a két percben viszont alaposan megkavarja a fejeket, a mondott időtartamra ugyanis az emberiség kollektíve eszméletét veszti, s boldog-boldogtalan belepillanthat saját, hat hónappal későbbi jövőjébe. Innen a cím is: a flashback mintájára e kicsiny látomások flashforwardként épülnek be a sorozatban szereplő emberiség köznyelvébe. Mindenkinek van ilyenje, a cukrásztól az elnökig (a kengurut senki sem kérdezi), de a mi legfőbb vezérlő fonalunk Fiennes és b. neje látomása. Előbbiben az FBI-ügynök élete forog veszélyben, utóbbiban az asszony intéz szerelmes szavakat egy félmeztelen idegenhez. Szellemes fogás a koncepció részévé tenni a majdani sorozatfinálé bereklámozását, hisz lépten-nyomon annak a bizonyos végzetes napnak a történéseiből látunk előzeteseket. Itt valóban a végkifejlettel kellett kezdeni a sorozatírást, s onnan visszafelé haladni, ám, hogy milyen messze még a vég, az csakis attól függ, hány évadra sikerül majd megrendelést szerezniük a producereknek.

Áll Joseph Fiennes mélységesen megrendülve egy totálkáros autó horpadt tetején, s épp szemrevételezi a nemrég bekövetkezett világvégét. 9/11-szerű jelenetek mindenhol, ahová csak aggodalmas FBI-tekintete elér, füstölő felhőkarcolók, por és hamu, alkalmi boltfosztogatók és egy kóbor kenguru (ezúton is üdvözöljük a szép emlékezetű 12 majmot) jelzik; mindannyiunk közös ismerősének, a sarkon kántáló hajléktalannak igaza volt, amikor eszelős jóslatában a világvégéről hadovált. Kicsi, kezdő világvége a miénk, gyerek még a nagyok (a mozikban most futó 2012 és társai) között, nem is tart tovább 2 perc 17 másodpercnél. Ebben a két percben viszont alaposan megkavarja a fejeket, a mondott időtartamra ugyanis az emberiség kollektíve eszméletét veszti, s boldog-boldogtalan belepillanthat saját, hat hónappal későbbi jövőjébe. Innen a cím is: a flashback mintájára e kicsiny látomások flashforwardként épülnek be a sorozatban szereplő emberiség köznyelvébe. Mindenkinek van ilyenje, a cukrásztól az elnökig (a kengurut senki sem kérdezi), de a mi legfőbb vezérlő fonalunk Fiennes és b. neje látomása. Előbbiben az FBI-ügynök élete forog veszélyben, utóbbiban az asszony intéz szerelmes szavakat egy félmeztelen idegenhez. Szellemes fogás a koncepció részévé tenni a majdani sorozatfinálé bereklámozását, hisz lépten-nyomon annak a bizonyos végzetes napnak a történéseiből látunk előzeteseket. Itt valóban a végkifejlettel kellett kezdeni a sorozatírást, s onnan visszafelé haladni, ám, hogy milyen messze még a vég, az csakis attól függ, hány évadra sikerül majd megrendelést szerezniük a producereknek.

Ami pedig a mi kis világvégénket illeti, egy idő után mintha elmaradoznának a (nyilván drága utómunkát igénylő) látványos külsérelmi nyomok, mint például a Capitolium megrongált sipkája, s sokasodnak a lehasznált sorozatdíszek, az FBI-termek és a kórházi folyosók. Az alapötlet is elég hamar veszít az első randi bájából, s nem igazán sikerül kiaknázni az ismert warholi aranyköpés kifordításának (egy kicsit mindenkiből lehet próféta) abszurd dimenzióit sem, mert az nem az, hogy az FBI-feleség épp férjétől kapja ajándékba azt a neglizsét, amiben - talán - jól megcsalja a jövőben. Az angol Fiennes FBI-nézése sem esélyes az FBI-nézések top 10-ébe, mindazonáltal amit látunk, a maga nemében tökéletes kikapcsolódás, s kikapcsolt állapotban mi is megpillanthatjuk a jövőt: jövő hétfőn ugyanitt, ugyanígy bámuljuk Fienneséket.

AXN; hétfő, 21.00

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.