Interjú

"Vágjuk ketté az országot"

Kondor Ádám zeneszerző

  • Molnár Szabolcs
  • 2013. március 14.

Zene

Bach egyik szólóhegedűre írt szonátája concertóként szerepel a februári koncertnaptárban. A műfajváltásért felelős zeneszerzőt Thaiföldön értük utol. Azt mondja: arrafelé folyamatosan javul a helyzet, nálunk meg egyre romlik.

Magyar Narancs: Mit keres egy magyar zeneszerző Thaiföldön, ha nem telelni megy oda?

Kondor Ádám: Magam is sokat töprengtem ezen, mielőtt eladtam volna a lakásomat, és fölszámoltam volna közel fél évszázados múltamat. Mindenesetre ugyanúgy folytatom a munkámat. A zeneszerző zenét szerez, bárhol is van a világon. Ehhez nem kell más, mint a laptopom, de azért magammal hoztam a zongorámat és a kottáimat is.

MN: A g-moll szólószonátát - a hegedűirodalom egyik csúcsteljesítményét - zenekari versenyművé írta át. Mi motiválta? (A darab elhangzik a Fugában, február 17-én - M. Sz.)

KÁ: Ezúttal csupán stílusgyakorlatról van szó, nem tértem el attól a metódustól, amit maga Bach is követett. ' számos darabját át- és újraírta, hogy más funkcióval ruházhassa fel. A g-moll szonáta esetében konkrét példa is adódott számomra, Bach egy hasonló szólókompozícióját, az E-dúr partita előjátékát a 29. kantáta nyitótételévé alakította át: a hegedű anyagát ott orgona játssza, mintha csak egy orgonaverseny-tétel lenne; a zenekart pedig trombiták, oboák, üstdobok és vonósok alkotják.

MN: Mai fogalmaink szerint a bachi eljárás meglehetősen radikálisnak tűnik, teljesen átrajzolta az eredeti darab körvonalait. Ez a lehetőség izgatta?

KÁ: Ami engem általában érdekel, az a stílus határainak felderítése. Azon pontok gyöngéd érintésére törekszem, amelyek a szerző világának határait jelzik. Bach tágította a lehetőségek, a zeneileg elgondolható dolgok körét, de vajon meddig tudott volna még elmenni? Mi az, ami az ő stílusába, zenei axiómarendszerébe semmiképp nem fért volna már bele? Ezeket a pontokat - nem kilépve az ő nyelvéből - "belülről" érinteni, világossá tenni: ez egy finom átirat feladata.

MN: Úgy vettem észre, hogy ezt a módszert a saját zenei nyelv határainak kitapintásakor is alkalmazza. Műveiben rendre felléptet idegen anyagokat, zeneszerzői eljárásokat, tesztelve a saját nyelv integráló erejét. Afféle terhelési próbának is nevezhetnénk.

KÁ: Igen, ez is benne van, de hát az ember óhatatlanul, öntudatlanul is idéz. Döntési helyzet, kompozíciós következmény akkor van, ha egyáltalán észreveszi. A zenében gyakran nem szó szerinti idézetekkel találkozunk, hanem "érzetekkel": egyszer csak azon veszem észre magam például, hogy egy szituáció egy Mahler-szimfóniából származik. Mi a teendő? Hagyni? Ráerősíteni? Vagy elleplezni? És a leplezésnek nem a legjobb módja egy totálisan más, kontextusfüggetlen idézet, ami eltereli a figyelmet? Nagyon nehéz például Mahlert hallani akkor, amikor az adott esetben Bartók hegedűversenyének egy markáns frázisa szól. Ugyanakkor mindez együtt a darab szövedékét fogja alkotni.

MN: Egyes művek zenei referenciáit az elemzés, illetve az elemző számára szívesen feltárja, ugyanakkor ritkán osztja meg a koncertnyilvánossággal. A nem zenei jellegű referenciákat viszont annál szívesebben. Néha úgy tűnik, hogy irodalmi, pszichológiai vagy filozófiai élményei szinte egy az egyben transzformálódnak zenévé.

KÁ: Ezt természetesnek is tartom. Mindenki így csinálja, nem? Ahogy egy tisztességes író minden szöveget és körülötte történő eseményt irodalmi alapanyagnak tekint, és azt interpretálja - legyen az orvosi zárójelentés, természettudományi publikáció, használati utasítás, törvényszöveg,fülbe súgott szerelmi vallomás, képviselői felszólalás vagy bármi más -, ugyanígy a zeneszerző is mindent a zenéjére kell, hogy vonatkoztasson. A zeneszerzői etika alapkérdése: "Hogy lesz ebből darab?" Ahogy Esterházynál, bármilyen szöveget is emel át a műveibe, az irodalommá nemesedik.

MN: Vannak alkotások, melyek nem könnyen nyílnak fel, de a hallgató ekkor is érzi, hogy nem a darabbal van a gond, hanem ő maga nem volt elég kreatív az "értelemadás" munkájában. Ezek a kompozíciók aztán nem hagyják békén az embert. Voltak, vannak ilyen meghatározóan felfoghatatlan művek a pályáján?

KÁ: Valóban, vannak megfejthetetlen darabok, amikről az ember mégis valahogy tudja, tudni véli, hogy fontosak. Például más lenne a világ Morton Feldman operája, a Neither nélkül - de mit lehet rajta megérteni vagy "elemezni"? Aztán vannak olyan darabok is, amik személy szerint nekem ezért vagy azért fontosak - például Luciano Berio színpadi műve, az Un re in ascolto -, de be kell látnom, hogy nincs korszakalkotó jelentőségük. Mindenesetre a művek meghálálják, ha foglalkozunk velük. Én most - hadd mondjam így - emigrációba vonultam, föladtam az otthonomat, és az derült ki, hogy a valódi otthonom már régóta "nem e világból való" volt. Az igazi otthon azokból a művekből épül, amelyeket a magamévá tettem, elsajátítottam, megszelídítettem, amelyek többé-kevésbé "belsővé váltak", amelyek már meghálálták, hogy foglalkoztam velük, és amelyek egyúttal referenciát, értelmezési keretet is kínálnak azélethez. Gyerekkoromban mindig nevettem apámon, akiAdy-verseket meg görög írókat idézett.' az irodalomban lelte meg otthonát. Az én otthonom például a lassítás, az elém kerülő dolgok átgondolása. Akár amikor az őserdőben kerékpározom, akár amikor egy buddhista kolostorban meditálok. Vagy amikor feleségem népes családjával vacsorázom, ami semmilyen korábbi élményemhez nem hasonlítható.

MN: Itthon is visszavonulva élt. Most, Thaiföldön ez fokozódott?

KÁ: Nem tudom, mi az a visszavonultság. Zeneszerzők tucatjaival vagyok folyamatos és intenzív kapcsolatban Új-Zélandtól Kaliforniáig. Az internet korában az emberi és a szakmai kontaktusok könnyen fenntarthatóak, az áttelepülés mindezt nem érinti. Ami a nem virtuális kapcsolatokat illeti, itt fantasztikus embereket ismerhettem meg, és még ennél is fontosabb, hogy betekinthetek egy európai ember számára teljesen ismeretlen, a mienknél gazdagabb és régebbi kultúrába. De tudom, hogy mindez csak afféle "részmotiváció", a döntő ok igen prózai: a hazai közhangulat - mentális és politikai szempontból - elviselhetetlenül nyomasztóvá vált számomra.

MN: Mi nyomasztotta a legjobban?

KÁ: Minden! Számomra a szabadság, és nem csak a művészi szabadság, mindennél fontosabb. Viszont az a felfokozott érzelmi, indulati állapot, melyet a szabadság két évtizedében kialakítottunk önmagunk számára, nekem élhetetlen. Mi, magyarok biztos ebben a feszültségben vagyunk otthon, de rá kellett ébrednem, hogy egy ilyen világban én sem jól, sem otthonosan nem érzem magam. Fáj, hogy két Magyarország van, és mindegyik azt hiszi, csak a másik elpusztítása révén boldogulhat. A kettővel ezelőtti miniszterelnökről sokan meggyőződéssel állították, hogy elmebeteg. Másoknak ugyanez a véleményük a jelenlegi miniszterelnökről. Ha tényleg őrültek, akkor miféle ország az, amelyik következetesen őrülteket választ vezetőinek? Ha meg nem azok, akkor miféle ország az, ahol a miniszterelnököket alaptalanul elmebetegséggel vádolják? Közben talán csak arról van szó, hogy ezek a kormányfők nem tudnak az ország reális problémáira jó megoldásokat találni, döntéseiknek nincs koherenciája, ezért érzik sokan, hogy őrültek ragadták magukhoz a kormányt. A mesterségesen generált politikai megosztottság önjáróvá vált, és csak arra való, hogy az igény szerinti érzelmi hőfokot elő lehessen állítani. Ugyanakkor a valóságos problémákkal nem szeretünk foglalkozni, és ebből ezernyi baj keletkezik. Pedig nem nagy dolgokról lenne szó: esik a hó, el kell takarítani, lyukas az út, be kell foltozni, ésszerű, tisztességes költségvetést kell csinálni, átlátható, ellenőrizhető módon kell működtetni az államot, nem kell ellenséget látni egymásban. Ha erre az utóbbira képtelenek vagyunk, akkor vágjuk ketté az országot - úgyis túl nagy, nem? Középen folyik a Duna, kiváló határfolyó lehetne, még vasfüggöny se kell. Legyen egy pálinka-kolbász-futball Magyarország, ez lenne Hunnia, meg egy reformkonyha Magyarország, Pannónia. Hunnia lenne Wass-Nyirő-Horthy Magyarországa, Pannónia pedig Ady-Kertész Imre-Károlyi Magyarországa. Épüljön az egyik IMF-kölcsönből, a másik meg arab olajpénzekből, legyen sikeres és boldog mindkettő.

Ahol vagyok, ott annyira máshogy mennek a dolgok, hogy nehéz összehasonlítani. Csak egy minapi hír: a thai királynő 100 kg aranyat ajánlott fel egy indiai templomnak, ajándékba. Ki érti ezt? De azt gondolom, egy rendszert egészében kell szemlélni: egy ország, egy régió összes konfliktusával, kormányával és ellenzékével együtt funkcionális egység. Nem az a kérdés, hogy éppen most ki van hatalmon; a társadalom egész dinamikája a döntő, és ez az, ami Magyarországon reménytelen. Orbán és a Fidesz - bár önmagukban is végtelenül ártalmasak - egy nagyobb funkcionális zavarnak a tünetei is egyúttal. A Fidesz tulajdonképpen az ország, olyanok vagyunk, mint a Fidesz, a Fidesz is mi vagyunk. A magyarok (jobb- vagy baloldaliak egyformán) azt gondolják, hogy baj van. És mind megtalálják ennek az okait: a fasiszták a zsidókban meg a cigányokban, a liberálisok Orbánban. Ha valaki az összképre koncentrál, akkor viszont elég két egyszerű kérdésre válaszolnia. Jól mennek a dolgok Magyarországon? Nem, nagyon rosszul mennek, elfogadhatatlanul rosszul. Van esély, hogy bármi is javulni fog? Nem, nincs reális esély erre szerintem. Thaiföldön ezzel szemben más az összkép - noha borzalmas elemekben itt is bővelkedünk -, de egyet kell értenem Erős Ferenccel abban, hogy "egy leépülő diktatúrában még mindig jobb élni, mint egy leépülő demokráciában". Thaiföld sok szempontból rosszabb hely, mint Magyarország, fejlődési dinamikája viszont összehasonlíthatatlanul jobb. Thaiföldön folyamatosan javul a helyzet, Magyarországon meg romlik.

MN: És a komponista Kondor Ádám Hunniát vagy Pannóniát választaná?

KÁ: Tartok tőle, hogy az ország működésének jelenlegi mintázata tartósan, strukturálisan meghatározott, és nemigen fog változni a közeljövőben. Én ebben nem találom a helyem, és nem érzem jól magam. Ezért komponistaként és magánemberként is Thaiföldet választottam. Az új műveimet természetesen hazaküldöm, de nem ellenőrzöm, hogy a Duna mely partján játsszák el őket. Persze nincsenek illúzióim afelől, hogy melyik parton mutatnak nagyobb nyitottságot irántuk.

Neked ajánljuk