Magyar Narancs: Amikor 2011-ben megjelent az új lemezed, azt mondtad: „Összegzése és egyúttal utolsó ilyen terjedelmű megnyilvánulása a munkásságomnak.” Lassan tíz év telt el azóta, de aktívabb vagy, mint a lemez megjelenése előtt. Mi ennek az oka?
Bródy János: Valószínűleg Az Illés szekerén album fogadtatása. Az Év lemeze lett és a közönség is várakozáson felül jelezte örömét az azon szereplő dalok hallatán. Az Ezek ugyanazok című dal – annak ellenére, hogy a rádiók nem játszották –, milliós hallgatottságot/nézettséget ért el, a „Lesz még egyszer szép a világ, lesz még Magyar Köztársaság” refrénre minden koncerten megemelkedett a hangulat. Kezdtek úgy tekinteni rám, mint az utolsó mohikánra a rockzene táborából, aki még ellenáll a sápadtarcúak rendszerének. A Fidesz csak a parlamentben nyerte meg a mandátumok kétharmadát, a koncertek közönségének a felét sem, és az én dalaimban vigaszt találtak a vesztesek. Úgy éreztem, az a dolgom, mint az István, a királyban a Regős szerepében, hogy megemlékezzem az áldozatokról. Felemelő hangulatú koncertek voltak, különösen az Arénában a 70. születésnapomon. Ilyen körülmények között nem is gondolhattam a visszavonulásra, körülöttem mindenki biztatott, lelkesített, és a depressziómra is az tűnt a legjobb gyógyszernek, ha dolgozom és újabb dalokat írok.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
