A szerk.

Az ellenség közelsége

A szerk.

Buzifejű – megvan ez a kifejezés? Minden­esetre nem haszontalan megjegyezni, ha ugyanis Magyarország kormányának – úgy egy hónapja szakadatlan – magvetői igyekezete termőre fordul, bőségesen lesz módunk találkozni vele. És azt megemlegetjük.

Nincs már hátra egy év sem a következő parlamenti választásig, az ellenzék az előválasztásra készül, tagadhatatlanul kampányidőszakot élünk. Nem mintha Orbán Viktornak különösebben szüksége lenne választásokra a kampányoláshoz, hisz 2010-es hatalomra kerülése óta folyamatos kampányban van, de az csupán napi harc. Nem szolgál egyebet, mint a permanens hazugság helyzetéből valamiféle hidat verni a való világba, ahol a választók élnek, elfedni az egyszemélyes kormányzat disznóságait, kártételeit, ballépéseit, de legtöbbször mégiscsak a lopást.

De a választási kampányok többet jelentenek ezeknél a napi trükköknél. Mintha a választásból Orbán egyedül a kampányt venné még létező dologként számba – a többi tulajdonképpen el van intézve. A körzetek átrajzolva, az erőforrások a megfelelő helyre csoportosítva, a szavazatokat Mészáros cége dolgozza fel, a pálya annyira lejt, hogy azt már a vak is látja, pláne, ha megpróbál felfelé haladni rajta. De kampányolni azt kell, sőt, nagyon kell, választás közeledtével nagyot, a szokottnál nagyobbat kell mondani, a választáshoz ellenség kell, s bár már nagyon régóta ellenség az ellenzék, nála nagyobb kell, valami, ami felette áll, ami bábként mozgatja. Választási kampánytermék volt Soros, Brüsszel és a menekültek démonizálása – s ezek mind itt maradtak velünk. Ezek a nagy mondások nem múlnak ki, nem múlnak el a választásokkal, ránk ragadnak kórságként sokáig.

Ezért különösen tragikus Magyarországra nézve az a praxis, amelyet most Orbán Viktor folytat. Ezért szörnyű a buzizás.

Soros György a Marson él, olyan messze innen, ahová már el sem látunk. Valahol egy távoli galaxisban, az is lehet, hogy egy burokban, a vagyona burkában. Mindegy: Soros György elérhetetlen; gyakorlatilag egy fikció. Aki az öklét rázza rá, egy fikcióra rázza. (Vagy kódoltan zsidózik, de arra számos egyéb formula is rendelkezésre áll.) Brüsszel egészen pontosan Brüsszelben van, vagy éppenséggel Strasbourgban, Brüsszelnek (Strasbourgnak) is abban a szegletében, ameddig a brüsszelezéssel felheccelt magyar polgárok ökölrázása nem talál el. Ilyenformán Brüsszel is merő fikció. A menekültek meg? A szörnyűséges, vér­ivó, erőszaktevő „migránsok” köszönik szépen, sohasem Magyarországon terveztek vért inni. Egyszerűen nincsenek kéznél az egyre véresebb szájú kormányzati migránsozással felheccelt magyar polgároknak sem Budapesten, sem vidéken. Igen, az állam e téren sokat magára vállalt talpas hadai reszortjából, a határon a legjobb tudása szerint nyírta, éheztette, verte, hajította ki a menedékkérőket. Ám mindezzel csak a fikciót erősítették, a távol tartott szörnyetegét – tőlünk akkor is messze vannak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.