A szerk.

Figyel téged

A szerk.

A tagadás és a hárítás változatos módjai tulajdonképpen szórakoztató és önmagában elgondolkodtató mintázatot adnak ki – már ha a szórakoztató a megfelelő jelző lehet ebben a mégis inkább lehangoló és félelmetes történetben.

Az egyik azt mondja, hogy nekem erről fogalmam sincs, én biztos nem voltam, közöm nincs hozzá. (Szijjártó Péter külügyminiszter, az Információs Hivatal főnöke). Ebben igaza lehet (vagy nem), végül is miért a külföldi kémelhárítás üzemeltette volna a magyar állampolgárokra szakosodott spicliprogramot. Az mondjuk érdekes, hogy a megfigyeléskor keletkezett adatok nem pihennek-e meg véletlenül a technológia gazdája, az NSO nevű izraeli magáncég szerverein is; úgy értjük, az elhárításnak lehetne érdekes, amelynek ezek szerint az egészről fogalma sem volt. De miért nem volt, és miért nem fáj ez nekik? Vagy volt…?

A másik azt mondja, hogy legyen szíves, ne provokáljon, majd elszalad. (Varga Judit igazságügyi miniszter a Le Monde kérdése hallatán.) Később ugyanő azt is mondja, hogy ne gyerekeskedjünk, minden állam csinál ilyet, már ti. hogy lehallgatja, megfigyeli a saját polgárait, az államnak ez úgyszólván kötelessége. Ebben a miniszter asszonynak igaza van, és még az is következhet belőle, hogy más államok igen, de mi, magyarok nem. Meg az is, hogy mi is figyeltetünk, illetve hát ők, a kormány is, sőt, egészen pontosan ő, a miniszter asszony, lévén a nemzetbiztonsági okokból eszközölt titkos megfigyelést neki kell engedélyeznie. Ha lett volna megfigyelés, akkor minden törvényesen zajlott volna, és akkor én engedélyeztem volna! De nem volt. Vagy volt.

Ezt a mondást számos segéderő cizellálja, például Bayer, aki szerint az Egyesült Államok még Merkelt is sasolta, az nem volt baj, gecik…? Csak Orbánnak nem szabad Dercsényi Dávidot, he? (Lapunk és a hvg.hu volt munkatársa, újságíró, a Józsefváros.hu főszerkesztője, remek kolléga, a légynek se tudna ártani, sőt, ha a nemzet biztonsága forogna kockán, ő az első sorban védené azt. Amúgy azért kerülhetett a célszemélyek közé, mert a munkáját végezte: a magyar hatóságok által üldözött szíriai menekült ügyéről írt cikkeket.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.