A szerk.

Kell egy pont

A szerk.

Amikor azt javasoljuk olvasóinknak, hogy az önkormányzati választásokon az ellenzék jelöltjeit támogassák szavazataikkal, két dolgot érdemes tisztázni.

Az egyik az, hogy ezúttal nem soroljuk fel, hogy amúgy mennyi bajunk van az Orbán-rendszer ellenfeleivel. Legfőképp azért, mert úgy véljük, hogy olyan törvényi erővel nehezített pályán, olyan leküzdhetetlen financiális és médiahátrányból indulva próbálkoznak e pártok és a jelöltjeik – kitéve önmagukat és a családjukat annak is, hogy alantas kormányzati rágalomhadjárat, hatósági vegzálás célpontjai lesznek –, hogy a hétköznapi igazságérzet, valamint az uralomvágytól és a vele párosuló gátlástalan agresszivitástól irtózó ép erkölcsi érzék okán sem tehetünk mást.

A másik tisztázandó dolog az, hogy kit is tekintünk az orbánizmus ellenzékének.

Az elmúlt hónapokban egy sor cikkben foglalkoztunk olyan szervezetekkel, amelyek jellemzően a kormánypártok ambicionálta álcivil kreatúrák. Tapasztalataink szerint helyben többnyire tisztában vannak a választók azzal, hogy mi e szerveződések valódi célja. A képlet ezek esetében világos, ahogyan a néhány nagyobb településen és a fővárosban is létező régebbi, de hasonló indítékú formációknál is (például a Megoldás Mozgalom). A Fidesz csendestársára és szélsőjobboldali előőrsére, a csak pro forma ellenzéki Mi Hazánkra szintén nem pazarolnánk több betűt.

A helyhatósági választásokon két olyan szerveződés indul, amely csak Budapesten állított listát: az egyik a Tisza Párt, a másik Vitézy Dávid csapata (és farvizén az LMP).

A Tisza gyors felfutása sok mindennel, így többek között a NER-rel szembeni tömeges elégedetlenséggel is magyarázható. Tényleges vezetőjük nyilatkozataiból leszűrhető, hogy egy Orbán nélküli, megreformált orbánizmusban gondolkodik. Jelen állás szerint a Fővárosi Közgyűlésben a mérleg nyelve is lehet a Tisza esetleges frakciója, miközben semmit nem tudni arról, hogy akár Magyar, akár a jelöltjei mit gondolnak a fővárosról – egyáltalán gondolnak-e róla bármit is. „Ügyek mentén” szavaznak majd, nyilván. Az alapján, amit pillanatnyilag tudni lehet róluk, nagy biztonsággal csak az állítható, hogy minél több képviselőjük lesz a közgyűlésben, annál instabilabb lesz Budapest következő vezetése. Így a rájuk adott szavazatok nem az Orbán-Magyarországgal szembeni politikai erőket segítik.

Ugyanez a helyzet Vitézy Dávid esetében is. Róla és a fővárosi elképzeléseiről persze sok mindent lehet tudni – a Narancsban is beszélt a terveiről –, de a legnagyobb jóindulattal is csak az állítható róla, hogy a szándékaitól és akaratától függetlenül használja fel őt Karácsony Gergellyel szemben Orbán és a Fidesz. (Feltűnő például az a, hogy is mondjuk, pozitív semlegesség, amellyel a propaganda kezeli a személyét.) Ha el is tekintenénk eddigi pályájától, vagy attól, hogy legfőbb támogatója, Ungár Péter mennyire függ egzisztenciálisan a NER uraitól, amellett már nehezebb lenne elmenni, hogy Vitézy alapvetése döntően hamis. (Csak az áldott jó modorunk tart vissza attól, hogy ne a félrevezető, sunyi, hazugság kifejezéseket használjuk.) A pártpolitika helyett várospolitikát szlogenje azért fals, mert Orbán Viktor politikai bosszúja, ti. a főváros pénzügyi lehúzása tette a pártpolitizálás kiemelt terepévé Budapestet. Ráadásul két nem egyenlő fél áll szemben egymással: az alkotmányozó többségével és az irányítása alatt álló állami intézményrendszerével bármit keresztülvinni képes Orbán, és a kormányzati pártpolitizálás révén folyamatosan nyomás alatt tartott, egyre eszköztelenebb Városháza és a főpolgármester.

A főpolgármester az a legmagasabb közjogi méltóság, akit közvetlenül választanak a polgárok; a poszt súlyát mindenekelőtt ez adja. Orbán Budapest lojalitását nem tudta megvenni, pedig volt erre két olyan ciklusa is, amikor ő mozgatta az akkori főpolgármestert. A demokratikus és valóban szabad – szuverén! – Magyarország elemi érdeke, hogy ez mandinerből se sikerüljön neki. Hogy az Orbán-Magyarországgal szembeni legerősebb ellenállítás, a főváros politikai pozíciója ne változzék. Mi ezért szavazunk június 9-én Karácsony Gergelyre.

S hogy az aktuális fővárosi választási rendszerben (a közgyűlést októbertől nem a győztes polgármesterek és a kompenzációs listáról bejutottak, hanem a pártlistákról mandátumot szerzők alkotják majd) az ellenzéki polgármesternek biztos háttere legyen, az lenne kívánatos, hogy a liberális Momentum és a Karácsonyt jelölő DK–MSZP–Párbeszéd adja a városházi többséget. Akinek pedig a „pártpolitikamentes” pártpolitizálás a vonzó és nem akar a „hagyományos ellenzékre” szavazni (egyik felfogással sem értünk egyet), az se hezitáljon, adja voksát a Kutyapártra. Az ő szándékaik felől (ellentétben a Tiszával és Vitézyékkel) nincs kétségünk, mert ha nem lennének is formális szövetségesei Karácsonynak, a város érdekében kiszámítható együttműködés várható tőlük. Hasonló megfontolásból ajánljuk e három párt (de elsősorban a Momentum) támogatását a főváros kerületeiben is.

 

A lapszám további cikkei itt érhetőek el >>>

Heti hírlevelünkre itt tud feliratkozni >>>

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.