A szerk.

Muszkavezetők

A szerk.

Múlt hétfőn egy pilisi lakossági fóruma után a 444 újságírója megkérdezte Szijjártó Péter külügyminisztert, hogyan hatolhattak be az orosz állam támogatta hekkerek – egyszerűbben: az orosz titkosszolgálatok – a Külügy­minisztérium informatikai rendszerébe. Az érdeklődés közvetlen oka az volt, hogy nem sokkal előtte Orbán Viktor kijelentette, mind technikai, mind humán szempontból Magyarországnak van a legjobb nemzetbiztonsági rendszere.

Szijjártó először hárított („én ilyenről nem tudok”), majd miután kiderült, hogy a lap ismeri azt a 2021. szeptemberi levelet, amelyben a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat akkori főigazgatója arról írt, hogy az orosz titkosszolgálatok a teljes külügyi hálózatból lophattak ki adatokat, fenyegetésként is értelmezhető figyelmeztetésben részesítette a riportert. („Óvatosak legyenek szerintem.”)

Az Orbán-rezsim sokszor érthetetlennek tűnő, és a magyar nemzet, valamint a katonai, politikai szövetségeseink érdekeit látványosan semmibe vevő orosz-politikája egyre nyugtalanítóbb. Közvetlenül a 2022-es országgyűlési választások előtt a Direkt36 terjedelmes cikkben ismertette az orosz titkosszolgálatok Nyugat-ellenes akcióit, köztük a 2010 után látványosan megszaporodott Magyarországgal szembeni kibertámadásokat is. Ám míg kezdetben a hazai szolgálatok a szövetséges szolgálatokkal együtt léptek föl ez ellen, 2014 után sok minden megváltozott itthon. E változás pedig nem független attól a folyamattól, melynek során az Orbán-kormányok gazdaságilag és pénzügyileg mind jobban kiszolgáltatták Magyarországot az oroszoknak. Ezzel párhuzamosan a hazai szolgálatok kibervédelmi képessége a gyakori átszervezések, személyi változások áldozatává vált (egy sor elbocsátás történt), azaz a kormányzati informatikai hálózatokba behatolni kívánók a korábbinál könnyebben akciózhattak. Mindezt tetézte, hogy Magyarország körül amúgy is fogyott a levegő: a szövetségesek egyszerűen nem bíztak a magyarokban, ami még sérülékenyebbé tette az országot.

A szövetségesek bizalmatlanságának nem csak politikai okai vannak: mivel Orbánék a jelek szerint az oroszokkal való – elsősorban a NER felsőbb kasztjának tejelő – üzletelés akadályát látták a honi titkosszolgálatok állandó figyelmeztetéseiben és esetleges ellenakciói­ban, éppenséggel nem alaptalanul juthattak a NATO-ban vagy az uniós országok nemzetbiztonsági szerveinél arra a következtetésre, hogy a magyar társszervek mozgásterét a politika korlátozza. Ennek következményeként pedig a magyar külügy informatikai rendszerén keresztül – beleértve e rendszer legvédettebbnek hitt csatornáját is – az oroszok NATO- és uniós információkhoz is hozzájuthattak egy igen érzékeny időszakban: az Ukrajna elleni „csendes” háború, illetve a tényleges háborúra való felkészülésük éveiben.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.