A szerk.

Muszkavezetők

A szerk.

Múlt hétfőn egy pilisi lakossági fóruma után a 444 újságírója megkérdezte Szijjártó Péter külügyminisztert, hogyan hatolhattak be az orosz állam támogatta hekkerek – egyszerűbben: az orosz titkosszolgálatok – a Külügy­minisztérium informatikai rendszerébe. Az érdeklődés közvetlen oka az volt, hogy nem sokkal előtte Orbán Viktor kijelentette, mind technikai, mind humán szempontból Magyarországnak van a legjobb nemzetbiztonsági rendszere.

Szijjártó először hárított („én ilyenről nem tudok”), majd miután kiderült, hogy a lap ismeri azt a 2021. szeptemberi levelet, amelyben a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat akkori főigazgatója arról írt, hogy az orosz titkosszolgálatok a teljes külügyi hálózatból lophattak ki adatokat, fenyegetésként is értelmezhető figyelmeztetésben részesítette a riportert. („Óvatosak legyenek szerintem.”)

Az Orbán-rezsim sokszor érthetetlennek tűnő, és a magyar nemzet, valamint a katonai, politikai szövetségeseink érdekeit látványosan semmibe vevő orosz-politikája egyre nyugtalanítóbb. Közvetlenül a 2022-es országgyűlési választások előtt a Direkt36 terjedelmes cikkben ismertette az orosz titkosszolgálatok Nyugat-ellenes akcióit, köztük a 2010 után látványosan megszaporodott Magyarországgal szembeni kibertámadásokat is. Ám míg kezdetben a hazai szolgálatok a szövetséges szolgálatokkal együtt léptek föl ez ellen, 2014 után sok minden megváltozott itthon. E változás pedig nem független attól a folyamattól, melynek során az Orbán-kormányok gazdaságilag és pénzügyileg mind jobban kiszolgáltatták Magyarországot az oroszoknak. Ezzel párhuzamosan a hazai szolgálatok kibervédelmi képessége a gyakori átszervezések, személyi változások áldozatává vált (egy sor elbocsátás történt), azaz a kormányzati informatikai hálózatokba behatolni kívánók a korábbinál könnyebben akciózhattak. Mindezt tetézte, hogy Magyarország körül amúgy is fogyott a levegő: a szövetségesek egyszerűen nem bíztak a magyarokban, ami még sérülékenyebbé tette az országot.

A szövetségesek bizalmatlanságának nem csak politikai okai vannak: mivel Orbánék a jelek szerint az oroszokkal való – elsősorban a NER felsőbb kasztjának tejelő – üzletelés akadályát látták a honi titkosszolgálatok állandó figyelmeztetéseiben és esetleges ellenakciói­ban, éppenséggel nem alaptalanul juthattak a NATO-ban vagy az uniós országok nemzetbiztonsági szerveinél arra a következtetésre, hogy a magyar társszervek mozgásterét a politika korlátozza. Ennek következményeként pedig a magyar külügy informatikai rendszerén keresztül – beleértve e rendszer legvédettebbnek hitt csatornáját is – az oroszok NATO- és uniós információkhoz is hozzájuthattak egy igen érzékeny időszakban: az Ukrajna elleni „csendes” háború, illetve a tényleges háborúra való felkészülésük éveiben.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.