A szerk.

Pokorni elköszön

A szerk.

„Ez egy elég idétlen elnevezés. Nem örülök, amikor ezt hallom. Nem mintha nem esne jól az embernek, ha egy dicsérő jelzőt aggatnak rá, mert mindenki hiú” – nyilatkozta pár hete a Telexnek Pokorni Zoltán, amikor szóba került, hogy sokak szemében ő az „emberarcú fideszesek” egyike.

A polgármester igyekezett semleges maradni, meg is jegyezte, hogy milyen sértő ez a Fidesz-tagságra nézve, de azt azért nyilvánvalóvá tette, hogy a kifejezésnek pozitív tartalmat tulajdonít, sőt rögtön összegezte is az emberarcúság lényegét: „Akik némi autonómiával rendelkeznek…”

Abban kétségkívül igaza van a búcsúzó XII. kerületi polgármesternek, hogy idétlen ez a kifejezés. De dicsérő is? Nos, abból kell kiindulnunk, hogy az „emberarcú” jelzőt a Fidesz előtti időkben egyetlen dologra alkalmazták, és az nem a Böbe majom volt, hanem az ún. létező szocializmus. Annak is csak egyetlen epizódjára: az „emberarcú szocializmus” kifejezés az 1968-as prágai tavasszal fonódott össze, és elég hamar kiderült, hogy a szovjet-orosz típusú szocializmusnak nincs semmiféle emberarca, és aki ilyesmiben gondolkodik, azt kíméletlenül eltiporják.

Míg a múlt század hatvanas éveiben a kommunista párton belüli mozgások következtében született az „emberarcú” jelző, addig a Fideszben a párton belüli mozgolódás is elképzelhetetlen. Így hát az Orbán Viktor környezetében lévő emberarcúakat a külvilág találta meg. De ettől még ez ugyanúgy szentimentális projekció, ahogyan a szocializmus esetében is az volt. Az „emberarcú fideszes” annak a tévhitnek a terméke, hogy megrögzött optimisták bizonyos személyekbe olyan tulajdonságokat is beleképzelnek, amelyek nem összeegyeztethetők a Fidesz működésével. Ám e jótét lelkek kizárólag a látszatok alapján jutnak efféle következtetésekre. Az emberarcú fideszes kerüli a felcsúti VIP-páholyt; nem zengi a pálinka dicsőségét; nem borul térdre a templomban, ha veszi a kamera; az emberarcú fideszes a magyar kultúra kvintesszenciáját nem Puskás Öcsiben látja megtestesülni; nem urizál, nem trollkodik, nem vágja magát vigyázzba a Nélküled hallatán… És jobb esetben – de akkor is csak mellékesen – e gesztusokhoz társulhat némi autonómia is. Olyat azonban nem látott a világ, hogy az emberarcú fideszes a pártvezetést is bírálná. Mert akkor már nem lenne fideszes.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.