Hogy az Európai Bizottság elnöke ifjúkorában maoista lett volna, azt már pedzegette is valamelyik előrelátó kormánypárti tollnok, és hát, tényleg az volt (később megjavult). De a haladási irány nem csak ebből sejthető, vagy abból, hogy Pálffy István (KDNP) viccesen - a maga módján viccesen - Clintonné nagyságos asszonyként emlegeti az Egyesült Államok külügyminiszterét. A főirány logikusan adja magát: ha az unió és Amerika Orbán ellen jön, akkor Orbán is az unió ellen megy! Ha nem értik meg, hogy mi tulajdonképpen - a bankadóval például, amit átvett az egész unió! - nemhogy nem sértettünk sosem normát, de egyenesen újakat előlegeztünk meg, és ha nem ismerik el kalaplevéve, hogy Magyarországnak a legkisebb a költségvetési hiánya az egész unióban, akkor az azért van, mert az unióban nem szívelik a magyart! Hiába sajátos az észjárás és meleg a szív, és hiába védő a bástya, ha kettős a mérce!
| ||
De a legaggasztóbb mégis az, hogy például ezt a két, kizárólag belső, hazai fogyasztásra kiklopfolt, bepanírozott, kisütött és felszolgált hazugságot - hisz a magyar bankadónak semmi köze az unióshoz, és a 2011-es hiány azért maradt (talán) alacsony, mert Orbán elvitte a magánnyugdíjpénztárak vagyonát - lassan ők maguk is kezdik elhinni.
Orbán és társai mindeddig óvakodtak attól, hogy a magyar nacionalizmus feszülő s nagyrészt általuk felkorbácsolt indulatait az unióra fókuszálják. A nemzeti energiák nyalábjának fő célpontja mindig Orbán politikai ellenfelei voltak, a hátbaszúró-partira mindig kapható belső ellenség, akihez most lendületesen zárkózott fel az IMF. Az unió csak mandinerből kapott a pofájára. Ennek egyrészt oka lehet, hogy az uniót mégiscsak nehezebb lezsidózni: kellő művészi hitelességgel állítani azt, hogy Merkel és Sarkozy is a cionisták bábja lenne, a fantázia valódi, ihletett szárnyalását kívánja meg, az absztrakciók és a váratlan, kreatív összefüggések megteremtésének legmagasabb rendű képességét. Másrészt meg, és legyünk méltányosak, Orbán soha nem volt egyértelműen elutasító az unióval; igaz, túlzottan lelkes sem, az európai föderalizmusban például őszintén nem hitt, de az ő euroszkepszisénél jóval megátalkodottabb euroszkepszisek is bőven belül lehetnek az európai politikai illem határain. A nemzetek Európájáról szóló elképzelések ide vagy oda, a Fidesz is megszavazta a lisszaboni szerződés ratifikációját.
De nem zsidók ezek mégis?
A magyar nemzeti önelvűség mélyrétegeiben szunnyadó gondolatmeneteket és érzelmeket csekély erőfeszítéssel lehet akként módosítani, hogy azok dühe az unióra irányuljon. A mindenkori ellenség üres rubrikáit kell csak megfelelően kitölteni. Ha kell, ez a készlet mozgósítva is lesz. És nyilván el tudunk képzelni olyan országot, mely lakóinak többsége szabad akaratából, önként szigeteli el magát a Nyugattól - saját történelmi kényszerképzeteinek fogságában, a kollektív önsajnálat és önimádat mámorában, esetleg valamely más nemzet vagy kisebbség, vagy egyszerűen a másik ember fékezetlen gyűlölhetőségének élvezetétől megrészegülve; vagy önnön tudatlansága, s ebből fakadó manipulálhatósága okán. Ilyen volt például a háborúk és polgárháborúk tüzében égő Szerbia a 90-es években, ilyen lehet Belarusz vagy Ukrajna. Csakhogy Magyarországon Orbán nem nyerhet az unióval szemben. Most ő maga élezi ki: vagy ő, vagy az ország Európában.
De akkor sem az unió fogja megbuktatni Orbánt. Az ország lakóinak elsöprő többsége kényszeríti ki majd a második választást. Ha lehet, a szavazófülkékben. Ha arra már nem lesz idő, akkor az utcán. És nincs az a karhatalom, ami ezt megakadályozhatná.
