A BM-ig vonultak petíciójukkal a Kölcsey kirúgott tanárai miatt tiltakozók

  • narancs.hu
  • 2022. október 3.

Belpol

Át is adták a petíciójukat és a tiltakozó levelüket, amelyekben a kirúgott tanárok azonnali visszahelyezését követelik. 

Mint arról beszámoltunk, hétfő reggel több százan gyűltek össze a Kölcsey Ferenc Gimnáziumnál, hogy szolidaritásukat fejezzék ki az intézményből a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárokkal. Mint ismert, több tanárt is kirúgtak pénteken az intézményből, mert részt vettek polgári engedetlenségben. A kirúgások után már pénteken spontán demonstráció alakult az iskola előtt.

A hétfő reggeli demonstráció után végül délután mintegy 200-an indultak el az iskolától, hogy átadják az iskolába járó diákok szüleinek petícióját Pintér Sándor belügyminiszternek. A petícióra – amit online is alá lehet írni – már több mint 6500 aláírás gyűlt össze. 

A hvg.hu beszámolója szerint a demonstrálók az Andrássy úton keresztül vonulnak a Belügyminisztériumig. A lapnak a menetben vonuló diákok arról számoltak be, hogy a tanév elejétől kezdve nagyon nyomott a hangulat az iskolában, ők és a pedagógusok is tehetetlennek érzik magukat. Úgy vélik a tanárok közül mindenki szolidáris az elküldött kollégákkal, fel vannak háborodva, de akadnak, akik félnek, ezért nem csatlakoznak az engedetlenséghez. 

A Belügyminisztérium Nádor utcai bejáratánál végül négy óra után nem sokkal, sikerült átadni a Pintér Sándornak címzett petíciót – miközben a háttérben többen skandálták: „Veletek vagyunk!”.

A tanárok és a szülők is elmondták az esemény végén, hogy várják a hatást, és „hajrá tanárok, hajrá igazgató úr!”

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.