Interjú az ELTE BTK dékánjával

„A fiatal kollégák védelme számomra minden másnál fontosabb”

  • Vári György
  • 2013. február 28.

Belpol

Dezső Tamás dékán állította össze az ELTE BTK-n a kirúgandók listáját. A szempontokról és a költségvetésről kérdeztük, és arról, hogy miért nem tiltakozik az egyetemistákkal együtt.

magyarnarancs.hu: A tegnapi Emmi-nyilatkozat szerint nemhogy kevesebbet, de 23 milliárddal többet költ az állam idén a felsőoktatásra, a leépítések oka nem ez, hanem a kisebb hallgatói létszám (interjúnk szerda délelőtt készült). Ezt pedig részben a demográfiai trendek magyarázzák, részben „egyes szakok hallgatókat vonzó képességének jelentős csökkenése”. Valóban az érdeklődés csökkenése magyarázza a létszámcsökkenést, és valóban a létszámcsökkenéssel arányos az elvonás mértéke az ELTE BTK-n?

Dezső Tamás: Azt, hogy év közben hogyan alakul majd végül a felsőoktatás módosított költségvetése, nem tudom. Én is remélem, hogy végül valóban több pénz jut rá annál, amennyi tavaly jutott. Pillanatnyilag az egyetemet kevesebb forrásból kell működtetnünk, mint amennyivel tavaly ilyenkor tervezhettünk, a különbség valamivel több mint egymilliárd-hétszázmillió forint. Kétségtelen, hogy 2008 óta kb. 20 százalékkal csökkent a hallgatói létszámunk. Ennek sok oka van, az egyik legfontosabb az, hogy kifutott a régi, osztatlan egyetemi képzésben még benn lévő hallgatólétszám, illetve a keretszámok mederben tartották a bölcsészlétszámot. Én sem állítanám tehát ilyen határozottsággal, hogy kizárólag a demográfiai apály vagy pláne az érdeklődéshiány magyarázná a helyzetet, számos szakunkon állandó, komoly túljelentkezés van, az ELTE BTK az ország legjobb kara. De valóban: 2008-ban 8500 hallgatónk volt, jelenleg hozzávetőleg 6500 van. Az, hogy a karnak mennyit kell „lenyelnie” az állami támogatás csökkenéséből, belső elosztási mechanizmusok-egyeztetések függvénye, ezúttal úgy alakult, hogy a hiány bő harmada, több mint 600 millió forint jutott a karra.

magyarnarancs.hu: Miért alakult ennyire aránytalanul a hiány karok közötti elosztása?

DT: Viszonylag egyszerű a dolog logikája. Az állami támogatás és a saját bevétel aránya az egyes karok költségvetésében döntő kérdés. Nálunk ez az arány 75 százalék 25 százalék az állami támogatás javára, ehhez hasonló a helyzet a Természettudományi Karon is. A saját bevételünk így sem kevés pénz, legutóbb több mint 600 millió forint volt, de vannak olyan karok is, ahol nagyjából fele-fele az arány. Minden kar állami támogatásának mértéke nagyjából 25 százalékkal csökkent, csak nem mindegy, hogy ez a csökkenés 75 százalék, vagy az 50 százalék 25 százaléka-e. Ezek a számok minden évben hosszú viták, érdekütközések eredményeként alakulnak ki.


Fotó: Sióréti Gábor

magyarnarancs.hu: A hírekben az állt, hogy az elbocsátottak kiválasztásánál kardinális szempont volt, hogy azok, akiknek távozniuk kell, ne maradjanak jövedelem nélkül, és a leépítés ne veszélyeztessen egész szakokat, képzéseket, ezért élveztek védettséget az intézetvezetők. De így is meg kell válnia a bölcsészkarnak nem egy meghatározó oktatójától, a kar oktatási és kutatási potenciálja így is súlyos sebet kapott.

DT: Valóban ezeket a szempontokat tartottam szem előtt. Két kiváló, a hírekben is méltán sokat szereplő kollégámmal az a helyzet, hogy jövő nyáron töltenék be a 65. életévüket, és docensként így is, úgy is nyugdíjba kéne menniük. Így most sajnos nyolc hónappal korábban kell megválnunk tőlük, mint normális esetben tennénk. Huszonegy vezető oktató bérköltsége annyi, mint 50 tanársegédé, negyven adjunktusé. Sajnos fel sem merült a kérdés, hogy melyik lehetőséget válasszam. A fiatal kollégák, a jövő tudósainak védelme számomra minden másnál fontosabb. A kari költségvetés 97-98 százaléka bér- és járulékköltség, és a kari tudományos utánpótlást nem akartam felszámolni. Ezért döntöttem így, ezért válogattam a 62 év feletti docensek és a 65 év feletti professzorok közül. Azokat pedig, akik töredékállásban, részfoglalkoztatottakként vannak itt – vagyis kell, hogy legyen máshonnan is jövedelmük – megkértem, hogy vegyenek ki 10 hónap fizetés nélküli szabadságot. Amennyire az adott keretek között módomban állt, igyekeztem szakmai szempontokat is érvényesíteni, nem küldtem el például öt akadémikust (köztük Kulcsár Szabó Ernőt vagy Szegedy-Maszák Mihályt). Azt is igyekeztem figyelembe venni, melyik szakon van, melyiken nincs még tudományos utánpótlás.

magyarnarancs.hu: A Reneszánsz Mesterszak oktatói éppenséggel azt írták, hogy „ez a fontos interdiszciplináris, intézetek együttműködésén alapuló szak megszűnhet”, ha Horváth Iván tanár urat nyugdíjba küldik. Az sem világos, miért éri meg pár százezer forintot megspórolni a megspórolandó hatszázmillióból azzal, hogy az MTA Nyelvtudományi Intézetével közösen fenntartott tanszékéről elküldi az ELTE a nyolcadállást betöltő Kálmán Lászlót, jelentős mértékben meggyengítve az elismerten kiemelkedő minőségű képzést?

DT: A részfoglalkoztatás megszüntetése általános döntési alapelv volt, előbb próbáltam is megindokolni, miért. Mindenáron el akarom kerülni, hogy egész képzések szűnjenek meg. Ugyanez legalább ennyire vonatkozik természetesen a Reneszánsz Mesterképzésre is. Meg fogom nézni, hogy van-e megfelelő utánpótlás ebben az esetben, vagy valóban nincs. Ez egy tudományközi mesterképzés, sokan dolgoznak bele, nem hiszem, hogy meg kéne szűnnie.

magyarnarancs.hu: Elképzelhető tehát, hogy ebben az esetben módosítja a döntését?

DT: Nem mondanék még erről semmit, ma is lesz egy tárgyalási forduló. Nézze, jó megoldás nincs. Az utóbbi öt évben, 2008 óta ötvenmilliárd forinttal csökkent a felsőoktatási költségvetés, ezt nem lehet megúszni elbocsátások nélkül.

magyarnarancs.hu: Ha ennyire katasztrofális a helyzet, akkor miért nem hangosabb és radikálisabb az intézményvezetők tiltakozása? Miért a HaHa-sok engedetlenségi akciójának módszereire, mondjuk házirendsértésére irányulnak az ELTE BTK vezetésének leghatározottabb hangú állásfoglalásai, amikor az, amiről most beszélünk, milliószorta súlyosabban fenyegeti az oktatás színvonalát, mint egy elfoglalt előadó.

DT: Január 7-én kiadtam egy közleményt, ebben valóban markánsan nyilvánítottam véleményt a HaHa aktuális akciójáról, de benne van az is, hogy a forráskivonást meg kell állítani, az egyetemi autonómiának csorbítatlanul fenn kell maradnia. Mindenki a saját eszközeivel próbál fellépni a felsőoktatási helyzet konszolidációja érdekében, van, aki tüntetéssel, van, aki publicisztikák írásával, és van olyan, aki további források előteremtésével. Nekem ez az utóbbi lesz a legfontosabb dolgom ebben az évben. Ezeknek a pénzeknek az előteremtésére nem a tüntetés a legcélravezetőbb eszköz. Amúgy nem hiszem, hogy mégoly őszinte erkölcsi meggyőződése bárkit is felhatalmazna a szabályok megszegésére, önkényes felülbírálására. Ez nagyon veszélyes precedenst teremtene. Tárgyalunk a HaHa-val, illetve a teremfoglalókkal, és igyekszünk megállapodni, hogy rendezett keretek között hallathassák a véleményüket.

magyarnarancs.hu: Hogyan lehet a hagyományos érdekérvényesítés útján megmaradni, ha a kormány, miután a hivatalos érdekképviselettel köt egy részmegállapodást, nem tartja magát az abban foglaltakhoz, és mindenféle tárgyalást mellőzve az alaptörvénybe kívánja írni a hallgatói szerződéseket és az egyetemi autonómia súlyos korlátozását?

DT: A tüntetés is lehet indokolt és produktív, a hallgatóság jelentős tömeget képvisel, az érdekérvényesítő képességük számottevő, nemcsak a tárgyalóasztalnál, hanem az utcán is. A Rektori Konferencia is határozottan hallatja a hangját, hogy ennek mi lesz az eredménye, azt persze nem tudom. Mindenesetre én ezeken a tárgyalásokon nem veszek részt, ebben a témában nem vagyok illetékes, csak az ELTE Bölcsészkarának ügyeiben tudok felelősen nyilatkozni és dönteni.

magyarnarancs.hu: Egy órára összoktatói értekezletet hívott össze. Mi hangzik majd el?

DT: Tájékoztatás a költségvetési helyzetről és az elbocsátásokról, az, amiről mi most beszélünk. Múlt csütörtökön este zártuk le a költségvetés tervezését, el is fogadta az egyetem, az egyetemnek is van költségvetése, amelyet elfogad várhatóan az Államkincstár, mert nem deficites. Deficites költségvetést nem tudtunk volna továbbküldeni. Készen kellett lennünk időre, nem volt mód széles körű vitát hirdetni arról, hogyan hozzuk egyensúlyba a bevételi és a kiadási oldalt, de meg kell mondanom, hogy az elbocsátások szempontjairól nem is akartam volna széles körű vitát kezdeményezni. Elmúltam már én is ötvenéves, mélyen elkötelezett vagyok a tudományos utánpótlás-nevelés irányában, a kar jövőjét mindenképpen meg akartam óvni. Erre más mód, mint ez, nem kínálkozott. Arról nem is beszélve, hogy 50 tanársegéd vagy 40 adjunktus kirúgása olyan létszámproblémákat okozott volna, hogy még a kari alapfeladatok ellátása is lehetetlenné válik. Így sem lesz könnyű a tanítás. A felháborodást nyilván tovább fokozza, hogy a kar hetek óta szerepel a hírekben az egyetemfoglalás, majd pedig a listabotrány miatt. Azt is hozzátenném még, hogy a magyar felsőoktatás önszántából, úgy látszik, nem képes megújulni. Kiss Norbert helyettes államtitkár úr elkezdett egy projektet, amely adminisztratív eszközökkel kívánta mérsékelni a felsőoktatási rendszer széttagoltságát. Arról, hogy milyen ennek a széttagolt rendszernek a hatékonysága, kell-e ilyen sok helyen oktatni ugyanazt a szakot ebben a 10 milliós országban, nagy viták folynak. Amennyiben az intézmények maguk kezdeményeznék a centralizációt, a racionalizálást és a fölöslegesnek tűnő párhuzamosságok megszüntetését, az nyilván más helyzetet eredményezne, a meglévő pénzek ésszerűbb felhasználását. A folyamat viszont elakadt, nyilván az intézményes érdekellentéteken vagy a helyi politikai lobbik ellenállásán is múlhatott, hogy így lett. Továbbá Maruzsa helyettes államtitkár úr, illetve most már Klinghammer államtitkár úr készíti elő az új finanszírozási kormányrendelet tervezetét, amely, remélem, megoldást kínál a problémára. Pillanatnyilag maradt a forráskivonás. Ha ez nem hozza meg azt az eredményt, hogy a komoly hallgatóvonzó képességűek maradnak talpon, mint az ELTE Bölcsészkara, amely így megúszná „csak” ennyivel a dolgot, akkor még ennél is nagyobb problémákkal szembesülhetünk. Máshol is nagy, sok helyen még nagyobb is a baj, mint nálunk. Ha nem piacképes képzéseket, azokat, amelyek iránt tehát nem mutatkozik komoly érdeklődés, továbbra is finanszírozunk a jelenleg rendelkezésre álló forrásokból, az lesz az igazi tragédia. Kérdés továbbá, hogy képes lesz-e a felsőoktatás új forrásokat találni a központi költségvetésen kívül. A piacképes képzéseket kell támogatni. Az ELTE BTK diplomája az egyik legpiacképesebb diploma. Én nem tartom ördögtől való dolognak az önfenntartó felsőoktatást, az állami támogatás bizonytalanná vált, minél nagyobb részét meg kell próbálni kiváltani. Én is mindent elkövetek azért, hogy növelni tudjuk a bevételeinket. Az önfenntartás bizonyos szintjének elérése azonban évtizedes folyamat eredménye lesz csak. De az is mélyen igaz, hogy az állami forráskivonások ütemét és volumenét ez a felsőoktatás egyszerűen nem tudja feldolgozni.  

magyarnarancs.hu: Bármit is gondoljunk arról, hogy inkább hasznos-e vagy káros a centralizáció, s a felsőoktatást és benne a bölcsészképzést elsősorban piaci szempontok szerint kell-e szervezni, az biztos: a koncepciótlan pénzkivonástól remélni, hogy majd önmagában racionalizál, nem túl távlatos politika.

DT: A forráskivonás nem koncepciótlan, hiszen 10 milliárd forintnyi kiemelt és kutatóegyetemi támogatást kaptak vezető egyetemek, de a szaldó még ezeken az egyetemeken is erősen mínuszos maradt. A forráskivonás mértéke és tempója irreális. Mégis, ha megmarad mind a 33 kis szakunk és a tanszéki struktúrák, akkor, bár lesz okunk a szomorúságra, a legfontosabbat, a tudományos sokszínűségünket megőrizzük, az eddigi magas képzési nívó keretfeltételei továbbra is adottak lesznek.

Neked ajánljuk