A gyűlölet iskolája

Belpol

A két világháború közötti időszak visszatérő jelensége volt a jobboldali diákszervezetek erőszakossága - amely leginkább zsidó származású egyetemisták, főiskolások és néha az eléjük kerülő járókelők tettleges bántalmazásában mutatkozott meg.

Az I. világháború egész generációk életét változtatta meg - nem utolsósorban azokét a fiatal korosztályokét, amelyek tagjai önként és szó szerint dalolva vonultak a frontra, majd évekkel később, fogyatkozott létszámban, megpróbáltak visszatérni a civil életbe. De nem csupán visszakerülni szerettek volna a régi kerékvágásba, hanem megpróbálták a maguk képére formálni a világot. A háború és annak kimenetele erőteljesen radikalizálta a frontról hazatérő fiatalokat - ezt a kommunista indíttatású történetírás is kedvtelve hangoztatta, ám példáit elsősorban az Oroszországban vagy itthon szocialista, kommunista meggyőződésig eljutó tíz-, sőt százezrek közül választotta. Márpedig a lövészárkok nem csupán a radikális baloldali, de a szélsőségesen jobboldali, antiszemita és nacionalista eszmék számára is kiváló inkubátornak bizonyultak. Valaha közhelynek számított, ma már csak féligazságként fogadható el, hogy az 1919 nyarától kezdődő szélsőségesen etnocentrikus, nacionalista, antiszemita hullám, a keresztény kurzus csupán a forradalmak kudarca, pláne a trianoni trauma nyomán született meg. Kétségtelen, hogy csúcsra járatásában az idegen megszállás, a baljós béketárgyalások, majd a híveik által is kudarcként, ellenségeik által valóságos istencsapásként kezelt forradalmak is szerepet játszottak. De az antiszemitizmus erősödésének cáfolhatatlan jeleit már az I. világháború idején is fellelték a történészek - az egyetemről katonai szolgálatuk miatt így-úgy kimaradt évfolyamok számára ebből a szempontból is jó iskolának bizonyult a frontszolgálat.

Egyetemi zászlóalj a budaörsi csatában (1921)


Egyetemi zászlóalj a budaörsi csatában (1921)

A radikális jobboldali ifjúsági szervezetek kezdeményei már 1918 végén létrejöttek, de kibontakozásukat gátolta a Kommün, amelynek erőszakszervei kemény kézzel csaptak le az efféle szervezkedésekre. A Tanácsköztársaság bukása után, már 1919. augusztus elején megalakultak az ún. egyetemi zászlóaljak - az úttörő a "medikuszászlóalj" volt, amely egy Velcsov (utóbb Bánsághy) György nevű hallgató vezetésével szerveződött. A gomba módra szaporodó egyetemi zászlóaljak, melyeket jórészt a frontot megjárt, katonaviselt fiatalok hoztak létre, igen jó szolgálatot tettek az ellenforradalmi korszak korai kormányzatainak. Afféle félkatonai szervezetként nem csupán karhatalmi feladatokat láttak el, ám alkalmanként sztrájktörésben is részt vettek, s önhatalmúlag kezükbe vették a rendcsinálást az egyetemeken, de sokszor azok falain kívül is. (A királykérdést végleg eldöntő budaörsi csatában is a felfegyverzett egyetemi zászlóaljak bevetése billentette a mérleget Horthyék javára.)

A rendcsinálás természetesen rendkívül erőszakos és önkényes metódusban zajlott: rendszeresen tettleg bántalmazták zsidónak tartott, s ezáltal nemzetellenesnek minősített egyetemista, főiskolás társaikat (bár az egyetemi, főiskolai zászlóaljak nem is minden tagja tanult a felsőoktatásban), s kivették részüket a Károlyi-forradalom vagy a kommün miatt stigmatizáltak üldözéséből is. A brutális, veréssel, megalázással tarkított atrocitások mindennaposakká váltak; ezek egyik jellemző aktusa volt, hogy az igazoltatott "zsidógyanús" személyekkel letolatták a nadrágot, hogy ellenőrizzék az előbőr meglétét - ezt a módszert utóbb 1944-45-ben a nyilasok is gyakorolták, immár tragikusabb következményekkel.


Az egyetemi zászlóaljak és a bontakozó szélsőjobboldali bajtársi egyesületek ügyködésének hála, 1919/20-ban megvalósult a "zsidómentes szemeszter" - leginkább abban a formában, hogy az oktatást el sem lehetett kezdeni. 1920 őszén a kormányzat megpróbálta leszerelni a szélsőjobboldali diákszerveződések, az egyetemi zászlóaljak, bajtársi egyesületek tagságát azzal, hogy engedélyezte: pótszemeszterre iratkozhatnak be azok, akik világháborús frontszolgálatuk miatt kimaradtak az egyetemről. A radikális jobboldali diákszerveződéseknek ez már kevés volt: újabb zavargásokba kezdtek, s elérték, hogy az egyetemi zászlóaljak minden tagja rész vehessen eme pótszemeszteren - így azok is, akik korábban be sem iratkoztak. Mellesleg, mint Paksa Rudolf tanulmányából (Rubicon, 2010/4- 5.) kiderül, a Tormay Cécile vezette Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének (MANSZ) azt is sikerült elérnie, hogy a hazafias nőhallgatók is bekapcsolódhassanak az egyetemi oktatásba - feltéve, hogy a helyi egyetemi zászlóalj felveszi őket a tagjai közé. De ezzel a feltétellel is csak a korábbi női hallgatók fele folytathatta tanulmányait.

Feltorlódva

A hallgatók indulatait természetesen nem csupán a vak antiszemita, rasszista gyűlölet fűtötte - habár ez utóbbi jelző, mint látni fogjuk, a szélsőjobboldali diákszervezetek esetében valódi tartalommal töltődött fel. A háborúból hazatérő és az iskolapadból épp kikerülő keresztény középosztálybeli férfiak hirtelen beszűkülő oktatási keresztmetszetekkel és éleződő versenyhelyzettel találták szembe magukat - amikor azt látták, hogy a háborúba bevonultak helyét az egyetemek női jelentkezőkkel és sokszor zsidó vallású, származású hallgatókkal töltötték be. A szűkösséghez hozzájárult, hogy hirtelen magyar főiskolák kerültek a határon kívülre. A pozsonyi, illetve a kolozsvári egyetem átköltöztetése (Pécsre, illetve Szegedre) sem zajlott egyik napról a másikra, s a korábban itt tanuló diákok is zömmel a fővárosban kerestek iskolát. Az oktatásba visszaérkezők egyszerre csak feltorlódtak az egyetemek kapujában. Sokan jelentős késéssel igyekeztek újra bekapcsolódni az oktatásba - az 1919-20-as tanévben a diákok zöme már 22 éven felüli "túlkoros" volt. A radikális ifjúsági szervezetek tehát egyszerre követelték a forradalomban szerepet játszók, úgy általában a zsidók és a nők egyetemi, főiskolai részvételének erőteljes korlátozását. Az első két csoport esetében egyenesen a megtiltását - a női hallgatók számának visszaszorításához végül elégséges volt, hogy az új rezsim hatályon kívül helyezte a Károlyi-kormány azon rendeletét, mely eltörölte a női hallgatók felvétele előtt álló korlátokat. Az egyetemi zászlóaljak, s a nyomukban sorra alakuló bajtársi egyesületek tűzték zászlajukra a numerus clausus ötletét, s nem kis részben az ő nyomásgyakorló eszközeiknek köszönhető a törvény megszületése 1920 őszén.

A szélsőjobboldali diákmozgalmak természetesen nem légüres térben működtek, hanem szoros szimbiózisban számos jobboldali társadalmi egyesülettel, például az Ébredő Magyarok Egyesületével, ami igazi tömegszervezet volt: majdhogynem franchise-rendszerben, de mindent behálózó pressure groupként működött. Mellettük álltak azok az ugyancsak az ellenforradalmi kurzus hisztérikus légkörében létrejött fajvédő, nyíltan antiszemita szakmai szervezetek is, melyek a radikális jobboldali orvos-, ügyvéd- vagy éppen mérnöktársadalmat tömörítették (lásd Kovács M. Máriával, a jelenség kutatójával készült interjúnkat: Az első lépés, 2012. december 20.).

Ezalatt az új, a korszak egészét meghatározó szervezeti keretek kialakulása szakadatlanul zajlott: már 1919 augusztusában létrejött a Magyar Egyetemek és Főiskolák Országos Nemzeti Turul Szövetsége Előkészítő Bizottsága, s értelmetlen nevére rácáfolva már 1920 júliusára sikerült megszerveznie az első nyolc bajtársi egyesületet a fővárosi felsőoktatási tanintézményekben. Az egyetemi, főiskolai bajtársi egyesületek közül a két világháború között egyértelműen a Turul Szövetség lett a legfontosabb és a legbefolyásosabb. Ehhez persze hozzájárult tekintélyes, a 30-as évek elejére már több tízezres taglétszáma, s az is, hogy egy időben a tudományegyetemek hallgatóinak közel felét tömörítette. A Turul Szövetséget különösen erőssé tette bonyolult, de vezérelvű szervezeti felépítése, célratörő, természetesen a nyomásgyakorlást sem nélkülöző rekrutációs mechanizmusa (turulistának egykor éppúgy illett lenni, mint egy későbbi korszakban KISZ-tagnak), s az a mód, ahogy a már végzett öreg diákokat (a dominusokat) megtartotta soraiban. (Ez magyarázza, hogyan haladhatta meg vagy legalábbis közelíthette meg egy időben a turulisták száma az éppen aktív egyetemista összlétszámot.) A többek között tagjelölt novíciusokat, frissen felvett darukat és teljes jogú tag leventéket tömörítő (továbbá a maga soraiból vezéreket, nádorokat és íródeákokat kiválasztó) szervezetben fontos szerepet játszottak a velük rokonszenvező, tekintélyes egyetemi tanárok, professzorok közül felkért patrónusok (ezek között idővel fajvédő, szélsőjobboldali politikusok is feltűntek). A Turul rangját - amint a szervezetet kutató Kerepeszki Róbert könyvéből és tanulmányaiból kitűnik - a politikai és társadalmi beágyazottságán kívül emelte az a tény is, hogy rendkívül erős befolyása volt az egyetemi ifjúság más típusú szervezeteiben, így a különböző segélyegyletekben, vallásos egyesületekben is.

A szigorúan hierarchikus szervezet tagsága számos rítus és szokás (továbbá egy saját kvázi-nyelv és terminológia) elsajátítását jelentette - ezek egy részét megörökölték a mintát adó német diákegyesületektől, a Burschenschaftoktól, de a zömüket önjáróan alakították ki.

Verek-vágok

Ám rituáléiknak csupán egy részét tették ki az egyetemista élet szertartásokkal megszentelt köznapi epizódjai meg az ünnepi mulatságok, beleértve a rendszeres berúgást, a kocsmák és gyakorta a kuplerájok látogatását (ez utóbbi akkor is elterjedt szokás volt, ha nem vágott teljesen egybe a szervezet látszólag mély keresztényi elkötelezettségével). A Turul Szövetség ugyanis mindvégig megőrizte a maga paramilitáris potenciálját, amelynek karbantartására remek alkalmat kínáltak az erőszakos cselekedetek. A jellegzetes német mintájú tányérsapkájukról, később Bocskai-sapkájukról felismerhető turulisták jól mozgósítható antiszemita, nacionalista rohamcsapatot alkottak - ha a futó politikai körülmények úgy kívánták, újra és újra megszállták az egyetemeket, és gyakorta az utcát is, nem kímélve a civileket és a sajtó róluk úgymond "denunciáns módon" tudósító munkatársait sem. Az magától értetődő, hogy szinte mindig többen támadtak magányos vagy erős számbeli kisebbségben lévő áldozataikra. Az is bevett módszereik közé tartozott, hogy más egyetemekre jártak át "zsidót verni", hogy a megtámadottak ne ismerjék fel az arcukat. Különösen súlyos megmozdulásokra került sor az 1927-28-as tanévben, amikor a Bethlen-kormány látszólag enyhíteni próbálta a numerus clausus rendelkezéseket. Az enyhített törvény végrehajtása később nem kis mértékben a Turul Szövetség szája íze szerint, tehát továbbra is diszkriminatív módon történt.

A 30-as évekre az egyetemi élet elszakíthatatlan része lett az évről évre megismétlődő rituális zsidóverés, melyet a bajtársi egyesületek, mindenekelőtt a Turul szervezett a felvételi procedúrán sikerrel áteső zsidó vagy zsidónak tekintett hallgatók távoltartására. Az egyetemek blokád alá vételét rendre tüntetések kísérték - s bár a rendőrség, a karhatalmi szervek igyekeztek elejét venni a nagyobb rendzavarásoknak, a rendkívül csekély szankciók biztosították, hogy az atrocitások évről évre ismétlődjenek. A Turul a maga módján hihetetlenül hatékony és eredményes szocializációs mintát kínált - egész generációknak tanította meg a szélsőségesen nacionalista, antiszemita és egy idő után már a korszellemnek megfelelő áramvonalas, rasszista gondolatokat. Mindez nem véletlen: az 1937-ben kiadott bajtársi útmutató már Méhely Lajos szellemében határozza meg a magyar faji sajátosságokat, így azt is, kit asszimilálhat sikerrel a külön entitásnak tekintett magyar faj. (Mellékesen jeleznénk, hogy ez a fajta intranzigens magyar rasszizmus egyáltalán nem zárta ki a Turulon belüli pángermánellenes, akár a nácizmust is elutasító politikai vonal létét!) Amúgy érdekes tény, hogy bár több, a 30-as évektől karriert befutó jobboldali politikus is a szélsőjobboldali bajtársi egyesületek (a Turul, illetve a Hungária) környékéről indult, ám az új nemzetiszocialista pártok, a nyilasok inkább konkurenciaként tekintettek rájuk: parlamenti képviselőik többször is követelték a feloszlatásukat. A Turul, a Hungária és társaik a maguk nemében hatékony működése aligha túlbecsülhető hatást gyakorolhatott az ország háború előtti és alatti történelmére. Talán máshogy is alakulhatott volna a háború alatti magyar történelem némely tragikus momentuma, ha nem olyan emberek ülnek a közigazgatás, az államapparátus kulcspozícióiban, akiket többek között a bajtársi egyesületek kondicionáltak gyűlölködő és tevékeny rasszistává.

A tenger moraja

Ablonczy Balázs is felidézi Teleki Pál-monográfiájában a volt és leendő miniszterelnök által soha nem cáfolt - s többek között az asszimilációpárti Egyenlőség című zsidó felekezeti lapban és a demokrata párti Pakots József parlamenti felszólalásában is felemlegetett - jelenetet. Ezek szerint az éppen vizsgáztató földrajztudós az 1927. őszi (éppen a numerus clausus vita miatt eszkalálódó) egyetemi zsidóverések robaját a "tenger morajához" hasonlította, s cinikusan hozzátette: úgyis éppen erről felelünk, az aláfestés tehát éppen megfelelő. Annyi bizonyos, hogy a zsidóheccek, a bántalmazások, az atrocitások szinte soha nem véletlenszerűen, hanem szigorú dramaturgia alapján zajlottak, melynek minden eleme a kontrollálhatatlannak tűnő (valójában nagyon is célzott) csoporthisztéria felkeltését szolgálta. Kádár Gábor és Vági Zoltán a konfliktuskutato.hu oldalon számos ilyen esetet ismertet a korabeli sajtó tudósításai alapján. (A Turul esetében ez különösen fontos forrás, hiszen a bajtársi egyesület irattára szinte teljesen megsemmisült Budapest ostroma során.) E pogromszerű őrjöngések során sokszor az sem volt elég, ha nemzetközi hírű, megbecsült professzor kelt a megtámadottak segítségére. Például 1928. október 24-én este két tucat fajvédő diák demonstrálni kezdett Pécsett, a gyermekgyógyászati klinikán: Heim Pál, a nemzetközi hírű gyermekgyógyász tanársegédeivel kérdőre vonta a "bajtársakat", mire egyikük botjával a professzor felé sújtott - az ütést Vertán Emil főorvos fogta fel. Végül itt is és másnap az egyetem épülete előtt tartott antiszemita tömegtüntetés alkalmából is rendőrök csillapították le a kedélyeket - legalábbis átmenetileg. A turulistáknak és más bajtársi egyesületeknek egy idő után azok a kurzuspolitikusok is céltáblájukká váltak, akik nem helyeselték intranzigens antiszemita követeléseiket. 1930 novemberében a szegedi fajvédő egyetemista szervezetek sérelmesnek találták, hogy a Horthy Miklós kormányzó tiszteletére tartott felvonuláson zsidó hallgatók is részt vehettek, ezért úgy döntöttek, hogy zsidóverést rendeznek, mégpedig éppen akkor, amikor Klebelsberg Kunó kultuszminiszter is az épületben tartózkodik. November 10-én a rektori hirdetőtáblára krétával felvésett "Üsd a zsidót!" felirat adta meg a jelet: a jogi karon és a természettudományi intézetben a diákok egy időben kezdték verni izraelita vallású kollégáikat. A zsidó egyetemisták még aznap tiltakozó memorandumot szerkesztettek, amelyet Klebelsberg kezébe szerettek volna adni, ám sehol sem lelték a minisztert. Érdeklődésükre minden fórumon azt a választ kapták, hogy Klebelsberg inkognitóban tartózkodik Szegeden, ezért nem tudja őket fogadni.

Neked ajánljuk