„A kormány a legnagyobb kockázati tényező”

Bokros Lajos közgazdász

A magyar gazdaságot szinte az alapoktól kell újjáépíteni. Egészen más adó-, szociális, energia-, költségvetési és pénzpolitikára van szükség. Ebbe sem a központi árrögzítés, sem az ágazati különadók nem férnek bele – vallja a CEU professzora, korábbi pénzügyminiszter.

Magyar Narancs: A magyar gazdaság mostani bajai, legfőképpen a magas infláció mennyiben következményei importált, begyűrűző hatásoknak, és mekkora a hazai tényezők szerepe?

Bokros Lajos: A hazai gazdasági válságnak részben tényleg vannak erős külső okai – elsősorban az ukrajnai orosz imperialista háború, és az ennek nyomán fellépő globális energia- és élelmiszerválság. De Magyarországot ezek a kihívások rendkívül legyengített állapotban találták meg. A hazai nehézségek okai alapvetően belsők, ezek a több mint tíz éve elhibázott, észszerűtlen, szakszerűtlen, sőt káros gazdaságpolitika következményei. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az infláció az eurózónában 11 százalék, nálunk pedig 23 – ezzel aranyérmesek vagyunk az Európai Unióban. Sem Romániában, sem Lengyelországban nincs ilyen mértékű áremelkedés. Ebből tisztán látszik, hogy a honi infláció több mint fele hazai eredetű. Az itteni áremelkedések elsősorban a helytelen fiskális és monetáris politikának tudhatók be.

MN: Nálunk nem látszik, hogy a közeljövőben mérséklődne az áremelkedés üteme, míg más európai országokban, úgy tűnik, már tetőzött az infláció, illetve pár százalékot csökkent is.

BL: Az inflációnak számos oka van. Egyrészt léteznek külső tényezők – a kicsi és nyitott magyar gazdaság részben importálja az inflációt, például az energiaárakon keresztül, hiszen ezt nem tudjuk mással helyettesíteni. Magyarországon azonban a belső okok fontosabbak. Ezek közül az egyik a piaci szereplők tevékenységéből, a másik a kormány működéséből fakad. A piaci szereplőknél kiemelem a bankrendszert: a bankok gyakran túlhitelezik a gazdaságot, és számos olyan vállalkozásnak, de fogyasztónak, magánszemélynek is nyújtanak hitelt, akik hitelképtelenek, és nem tudják, vagy csak nagy nehézségek árán tudják visszafizetni a hitelt. Ennek következtében olyan túlkereslet jelentkezik a gazdaságban, amelynek nincs árufedezete. De a legfontosabb ok a kormány elhibázott gazdaságpolitikája – ebben a pénzpolitika és a költségvetési politika is ludas.

MN: Az Orbán-kormány nagyon büszke a gazdaságpolitikájára, azt állítják, majd’ egy évtizeden át a főbb makrogazdasági jelzőszámokban is megmutatkozó, páratlan növekedést ért el a magyar gazdaság. Hol volt ebben a hiba?

BL: A kormány gazdaságpolitikája rosszabb, mint a propagandája, mert itt kifejezett nyílt károkozásról beszélhetünk. Olyan körülmények között, amikor a gazdaságban már amúgy is felhalmozódtak az inflációs feszültségek, továbbra is számolatlanul önteni a pénzt a gazdaságba és 0,6 százalékon tartani az alapkamatot – nos, ez már 2018-ban is elhibázott gazdaságpolitika volt. Mások mellett én is rámutattam akkor arra, hogy ha egy jegybank jó időben túl sokáig túl alacsonyan tartja a kamatot, akkor rossz időben túl sokáig túl magasan kell majd tartani a kamatokat. Mindeddig az MNB azonban csak félmunkát végzett, mert az alapkamat csak 13 százalék – miközben 23 százalékos az infláció. Azt, hogy ez a 13 százalékos alapkamat nem túl magas, maga az MNB bizonyítja legjobban azzal, hogy a banki betétek kamatát 18 százalékra húzta fel. Ez legalább annyira irányadó kamat, mint a meghirdetett alapkamat.

MN: Az Orbán-kormány egyoldalúan az „elhibázott” – de azért általuk is megszavazott – szankciókat okolja az inflációért, a romló makrogazdasági mutatókért. Mennyire jogos mindez?

BL: A kormány már a választások előtt is, de azóta még egyértelműbben arra építette a maga a pénzszórási, túlköltekezési politikáját, hogy az Európai Unió majd végül mindent kifizet – de jól látjuk, hogy ez finoman szólva is akadozik. Lehet, hogy a várt pénz egy része majd megérkezik, de jóval később és talán kevesebb is, mint amennyire számítottak. Márpedig a gazdaságban az időtényező is számít, hiszen nem mindegy, hogy az államháztartásnak 5 százalék alatt vagy 10 százalék fölött van a hiánya. Az esetleg fél évvel később megérkező pénzt valamilyen forrásból meg kell előlegezni, ami, ha nincs más megoldás, akkor külföldi hitelfelvételt tesz szükségessé. Ennek a kamata viszont rendkívül magas, és terhelni fogja a magyar költségvetést akkor is, ha azt majd az érkező uniós pénzből részben visszafizetik – ebből a szempontból minden nap újfent kárt okoz. Nem szabad olyan gazdaságpolitikát folytatni, amely tartósan a másoktól elvehető pénz behozatalára épít.