A kormányzati kommunikációban immár trendszerűen megfigyelhető a hurrázás. Ez nemcsak abban mutatkozik meg, hogy 2025 fantasztikus év lesz, hogy elképesztően jól kezelte a kormány a covid időszakot – az 50 ezer halottat ide nem számítva –, vagy hogy bajnok lesz a Felcsút. Önmagában örvendetes, hogy a kommunikáció végre nem arról szól, hogy meghalunk mind, nem lesz villany, se kenyér, és ha Orbán Viktor nincs a gáton, akkor ugyan ki lesz. Az „Előre megyünk, nem hátra” idiotizmusához képest legalább a mondatoknak van értelme.
Ebben a kommunikációban, amellett, hogy fantasztikus minden, de még jobb lesz, részletesen be kell mutatni, hogy a legjobb a középosztálynak, ez világosan kirajzolódott az elmúlt hetekben. Egy dolog biztos: Rogán Antal, főleg miután nem kell tengerentúli utazások tervezgetésével bajlódnia, most is mér és számol, ahogy eddig. És biztosak lehetünk abban, hogy ha a középosztályról beszél a miniszterelnök és egyre több kobzos, akkor feladat van – nyilván választást akarnak nyerni.
2022-ben a tájékozatlanabb szavazópolgárokat kellett megnyerni az ügynek, így a háborús propaganda és a félelemkeltés, illetve az ellenzék inkompetenciájának hangsúlyozása volt a fő feladat.
2026-ra készülve pedig nem maradt mást, mint azt sulykolni, hogy mennyire jól is érzi magát itt mindenki,
az pedig mégiscsak jobban hangzik, ha a kormány középosztályt emleget aktív korú választó helyett. Orbán Viktor mellett szakértők és úgynevezett kutatók is elkezdték tolni a szekeret, amire most épp az van felírva: középosztály. Ez alapján tehát a 2026-os választás kulcsa az, hogy ez a kör miként vélekedik önmagáról, önmaga helyzetéről és ennek alapján Magyarország kormányáról.
Agytrösztök szerint
György László kormánybiztos, egyben a Századvég szakértője tavaly publikálta könyvét A középosztály forradalma címmel, vagyis ez a gondolat nem a szilveszteri pezsgő elfogyasztása után született meg. A könyv fülszövege szerint globálisan meg kell erősíteni a középosztályt. „Magyarországon ez sikerült. (…) Hazánkban a középosztály a 2011 és 2021 közötti tíz évben több mint másfélszeresére bővült. Vagyis érdemben sikerült megerősíteni a dolgozó, gyermeket nevelő és vállalkozó középosztályt és ezen keresztül hozzájárulni a jóllét fenntartható növekedéséhez.”
A neves szerző tavaly év vége óta roadshow-zik könyvével, ha pedig épp azt látja megfelelőnek, akkor Facebook-bejegyzésben tromfolja a miniszterelnök meglátásait. E tekintetben mellékes, hogy meg kell erősíteni vagy már meg van erősítve, a lényeg a középosztály. Ebbe a sorba állt be Sebestyén Géza, az MCC gazdaságpolitikai műhelyének vezetője, aki szerint a mostani szegények jobban élnek, mint 2010-ben a gazdagok, hiszen sokkal több a mobiltelefon és a lapostévé, no meg az autó is. Vagyis nyilván aki 2010-ben még szegény volt, az már nem az, hanem a középosztály tagja, satöbbi.
Sebestyén bornírt megállapításait viszonylag könnyű túlhaladni azzal, hogy pusztán technológiai fejlődésről van szó, az okostelefon és a lapostévé (kapható még egyáltalán doboz tévé?) alapvető termék és nem luxuscikk, ahogy ez a mosogatógéppel, mikrosütővel és számítógéppel is megtörtént harminc évvel ezelőtt, az automobillal és vezetékes telefonnal meg ötven éve. De mielőtt széles szájjal röhögnénk a szakszerző megállapításain, érdemes felidézni, mi célt is szolgál ez a kommunikáció?
Megnyerni a középosztályt, bárki legyen is az.
A középosztályra nincs megfelelő és konszenzusos fogalom, ezért kiválóan alkalmas arra, hogy szabadon értelmezze ki-ki a maga érdeke szerint. A Fidesz első ciklusbeli, 2012-es narratívája szerint a középosztályba „sorolandó Magyarországon a hagyományos értelemben vett munkásoktól a vállalkozókon keresztül az értelmiségig mindenki, aki tud és akar dolgozni”. Ez valójában a munkavállaló ismérve, 4,7 millió ember tartozik ide.
A középosztály ennél mindenképpen szűkebb kört kell, hogy jelentsen, ám a fogalom meghatározása elég problémás, eleve feltételezzük, hogy a középosztályba tartozóknak valamilyen vagyona is van, lakás, autó, netán megtakarítás. A középosztályhoz tartozásnál viszont nemcsak a jövedelmi és vagyoni kritériumokat célszerű ide sorolni, hanem a tájékozottságot, a kultúrafogyasztást, autonóm gondolkodást és hasonló, lényegében mérhetetlen szempontokat is.
Szempontok
Mindezeket összegyúrva tehát a középosztály a kellemes jólétben élő, javakat és kultúrát egyaránt fogyasztó állampolgár. Az egy dolog, hogy mi idetartozónak gondoljuk-e magunkat vagy sem. De lehet-e ezt mérni? Nem nagyon, nem lehet körzővel behúzni minden kritériumot, mert nincs egzakt meghatározása a fogalomnak. Olyannyira nem mérhető, hogy Éber Márk Áron egy tanulmányában arra mutat rá, hogy
a középosztály valójában egy eszme, egy vágyott állapot, ahová egyszerűen tartozni szeretnénk.
És amikor Kelet-Európában – vagyis a félperiférián, ahogy a szerző fogalmaz – azt hisszük, hogy elértük ezt a vágyott státuszt, és elmegyünk mondjuk Hollandiába vagy Németországba, rájövünk, hogy sehol sem vagyunk, és kénytelenek vagyunk újrafogalmazni saját státuszunkat és vágyainkat.
Ebben a definíciós viharban a jövedelmi kategóriák jelenthetnek valamilyen támpontot – ez alapján lehetséges egyáltalán az egyes államok összehasonlítása is. A definíció szerint egy társadalomban az számít lényegében szegénynek, akinek a jövedelme nem éri el a medián jövedelem 60 százalékát, és az számít jómódúnak, akinek a jövedelme meghaladja a medián jövedelem kétszeresét. A kettő között van a tágan vett középosztály, aki sem nem szegény, sem nem gazdag. Fontos, hogy itt nem bérről van szó, hanem a háztartásban az egy főre jutó mindenféle jövedelemről, a definíció pedig a teljes lakosságra vonatkozik, nemcsak az aktív korúakra.
A nettó medián bér 60 százaléka kerekítve 220 ezer forint, a szegénységi küszöb egyszemélyes háztartásoknál 2023-ban havi 170 ezer forint volt, ehhez a nagyságrendhez érdemes mérni. A mediánbér duplája ennek megfelelően nettó 720 ezer forintot meghaladó összeg, a nagyságrend kedvéért.
Szempont lehet az iskolai végzettség is a középosztálybeliség meghatározására, hiszen bajosan sorolható ide az, akinek nincs diplomája – hacsak nem egy diplomás családtagjáról van szó. Ez az arány Magyarországon 25 százalék alatt van, és közülük biztosan számosan tartoznak a jómódúak közé, és valamennyien lehetnek a relatív szegénységnek kitettek között is. Vagyis a középosztálybeli diplomások aránya akár sokkal kisebb is lehet 25 százaléknál – és akkor még le se vontuk a diplomás nyugdíjasokat, akik eleve kiesnek, hiszen már nem aktívak, nem dolgoznak.
Az optimista
A már említett György László szerint a középosztály 2011-ben a lakosság 35 százalékát tette ki, 2014-ben már 38, míg 2021-ben az 54 százalékát. Nála 2011-ben a lakosság 45,3 százaléka az alsó osztályba tartozott, 6,8 százaléka pedig a felsőbe, mellettük meg ott volt még a lakóingatlannal nem rendelkezők köre és azok, akik nem érdeklődnek a kultúra iránt. Szinte hasonló volt a helyzet még 2014-ben is, akkor az alsó osztályba a lakosság 40,1 százalékát sorolta. Ez az arány 2021-re György szerint úgy módosult, hogy a lakással nem rendelkezők aránya nőtt, a kultúrát nem fogyasztók aránya csökkent, de ami még fontosabb: a felső osztály bővült, az alsó pedig drasztikusan zsugorodott, 24,4 százalékra.
György László a középosztályt félig-meddig jövedelmi kategória szerint számolja – medián 60 és 200 százaléka közötti jövedelemmel rendelkezők – és ugyanígy jár el a felső osztállyal is, ők a 200 százalék feletti jövedelemmel bírók. Ám ha ezt a számítást visszük tovább, akkor az alsó osztály nem lehet más, csak a medián 60 százalékánál kisebb jövedelműek, a számítás azonban ennél nagyobb körre vonatkozik.
A KSH szerint 2015-ben a lakosság 28,6 százaléka volt a relatív szegénységi küszöb, azaz a medián 60 százaléka alatt. A Fidesz-kormány 2010 és 2014 között az egykulcsos adóval és a családi adókedvezménnyel jelentősen javította a háztartások jövedelmi pozícióit, és ez tovább gyűrűzött a csoknak és a konjunktúrának köszönhetően. Így a 2015-ös 28,6 százalékos arány 2021-re 18,4 százalékra csökkent. A mutató ugyanakkor 2022-ben 19,7 százalék volt, 2023-ban pedig 20,2 – a tavalyi adatok még nem ismertek, de a trend alapján tovább emelkedhetett a mutató.
György László sem ezt, sem azt nem részletezte, hogy az alsó osztálynál összemosta a relatív szegénységet egyéb szegénységi mutatókkal, így lett a 28,6-ból 40,1 és a 18,4-ből valahogyan 24,4 százalék alsó osztálybeli. A szegénység mérésére több módszer is van, és az egyes kategóriák között van is átfedés, de összeadni nem lehet ezeket az értékeket. Végezetül maguk a számok sem stimmelhetnek, mert időközben változott a módszertan. Jelenleg a KSH az uniós módszertannak megfelelően számolja a szegénységi mutatókat, amelyeket 2015-ig visszamenőleg korrigált is az adatokban. Ez azt jelenti, hogy a 2011-es számokkal nincs értelme ezeket összevetni.
Egytől négyig
Amit tehát tudunk a valamilyen definíció szerinti középosztályról az alábbi:
- A munkavállalók száma meghaladja a 4,7 millió főt. Bár Orbán Viktor szeretné, ha ők mind a középosztályba tartoznának, ez nyilvánvalóan nincs így.
- A relatív szegénységi küszöb 20 százalék fölött van, ami nem jó, de sokkal jobb, mint tíz éve volt, cserébe nem tudjuk, hány aktív korú tartozik ide.
- Azt sem tudjuk pontosan megmondani, hogyan alakult a helyzet a medián 200 százaléka feletti jövedelmeknél, mert ezt a KSH nem publikálja, de biztosan kisebb kör, mint a felső decilis.
- Ezek a számok a teljes lakosságra vonatkoznak, a középosztályba pedig az aktív felnőttek tartoznak, a gyerekek és a nyugdíjasok nem, tehát nagyjából hárommillió körül lehet ez a szám.
- A diplomások aránya a 15-74 évesek között közelít a 24 százalékhoz, számuk folyamatosan csökken, és a kormány nem is akar ezen változtatni. Kevesebb, mint kétmillió ember tartozik ide.
- Ha alapvetőnek tartjuk, hogy a középosztálynak legyen valamilyen vagyona, akkor a megtakarításokat is érdemes megnézni. A lakosság 40 százaléka egyáltalán nem rendelkezik megtakarítással, a rendszeres megtakarítók aránya pedig nem éri el a 30 százalékot. Utóbbi az aktív korú lakossággal számolva nagyjából 1,5 millió ember. Nyugdíj- vagy egészségpénztári tagsággal valamivel több mint egymillióan rendelkeznek, állampapír-megtakarítással pedig 900 ezernél is kevesebben, ezek általában együtt járnak, vagyis egy személynek van többféle érdekeltsége.
Tehát a magyarországi középosztályt ugyanúgy alkothatja kevesebb, mint egymillió vagy nagyjából kétmillió ember, de akár több mint három- vagy akár négymillió is.
Minden attól függ, mit szeretnénk vele mondani. A kormány persze azt szeretné, ha mind többen éreznénk magukat középosztálybelinek, hiszen ez alapvetően az elégedettség jele.
