„Édesapámat a II. világháborúban veszítettem el. Az egész életemet drága apám nélkül kellett félárván, nélkülözésben leélnem! A magyar államtól a családom soha, semmiféle rendszeres ellátásban nem részesült e súlyos veszteség miatt. Édesapám a magyar államtól kapott katonai behívóparancsnak engedelmeskedve 1944. szeptember 7-én vonult be katonai szolgálatra a II. világháborúba. Én akkor 8 éves voltam! Drága apámat ezután soha többé nem láttam! Sem a magyar hadügyminisztérium, sem pedig más magyar hatóság hivatalos értesítést, igazolást részünkre nem adott apám elvesztéséről! Teltek, múltak az évek, és nekünk a háborút követő időszakban az életben maradásért kellett küzdeni: segítséget sem akkor, sem azóta a magyar államtól soha nem kaptunk!” – áll abban a levélben, amelyet az akkor 79 éves Novák Béla 2016 májusában küldött Simicskó István honvédelmi miniszternek.
Édesapja, Novák György az akkor Bihar (ma Békés) megyéhez tartozó Geszten született 1907-ben. A 37 éves földművest az elkerülhetetlen vereség árnyékában, 1944. szeptember elején sorozták be Csorvásról. A német és a magyar csapatokat üldöző Vörös Hadsereg 1944. szeptember végén lépte át a mai magyar határvonalat a Csorváshoz közeli Battonyánál. Novák Györgyről a család legközelebb – és évtizedekig utoljára – 1947-ben hallott, amikor egy Csorvásra hazaérkező egykori társa mesélte el, hogy a férfi a bevonulása után nem sokkal fogságba esett, és a Szovjetunióba vitték egy hadifogolytáborba; a hazatérő közelebbit nem tudott mondani arról, hogy hol volt a hadműveleti terület, Novák mikor esett hadifogságba, s melyik orosz városba vitték.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
