Szalay-Bobrovniczky Kristóf, az új honvédelmi miniszter

A nagyságos fejedelem szolgálatában

Belpol

A kormányszóvivő férjét tette meg Orbán Viktor Magyarország új honvédelmi miniszterének. Forrásaink szerint a következő években valóban szükség lehet egy menedzsertípusú vezetőre, Szalay-Bobrovniczky Kristóf orosz kapcsolatai azonban aggodalomra adnak okot. A minisztérium is alaposan átalakul.

„Biztonság, védelem, elrettentés, honvédség, hadsereg. A következő években ezeket a szavakat halljuk majd a leggyakrabban. A hazánk szomszédjában zajló háború bizonyítja, hogy micsoda felelőtlenség volt egész Európában, hogy a hadsereget és a honvédelmet háttérbe szorították, sőt időnként a létjogosultságát is megkérdőjelezték. A mostani háború igazolta, helyesen döntöttünk, hogy évekkel ezelőtt elindítottuk a Zrínyi Haderő-fejlesztési Programot. Ha sikerül megvalósítani, akkor néhány éven belül Magyarország nemcsak a térség legütőképesebb hadseregével rendelkezik majd, de hadiipari központtá is válik. A feladat fontosabb, mint az elmúlt harminc évben bármikor” – e szavakkal konferálta fel Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlésben a kormány új honvédelmi miniszterét, Szalay-Bobrovniczky Kristófot, aki Benkő Tibort váltotta a poszton. Szalay-Bobrovniczkyt a legtöbben arról ismerik, hogy Habony Árpád nem hivatalos miniszterelnöki tanácsadó üzlettársa és barátja, valamint Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő férje. Pedig komoly múlttal rendelkezik az üzleti életben, valamint a NER-ben is fontos pozíciókat fogott meg – politikusi tapasztalata viszont nincs.

A bajtárs

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen végzett, majd Párizsban járt posztgraduális menedzsmentképzésre. A kilencvenes évektől pénzügyi, majd telekommunikációs cégeknél töltött be pozíciót. A 2000-es években az Axelero nevű vezető internetes cég marketing vezérigazgató-helyettese volt. Egyik forrásunk szintén a társaság munkavállalója volt, de mint mondja, nem keltett benne mély benyomást. 2004-től a Heti Válasz hetilap kiadóigazgatója volt, ezt követően egy adriai befektetésekkel foglalkozó befektetési alap, az Adriatiq Islands Group élé­re került. A Telex.hu számolt be róla a közelmúltban, hogy ekkortól datálható első közös ismert üzlete Habony Árpáddal. Vitézy Tamás vállalkozó beszállt két adriai kikötőbe, illetve három horvát szállodacégbe, és a két üzletembert 2007-ben maga mellé hívta. Az alap megvásárolt két horvátországi ingatlanérdekeltséget a milliárdostól, ám Szalay-Bobrovniczkynek idővel megromlott Vitézyvel a viszonya – Habonnyal való együttműködése később is megmaradt.

Szalay-Bobrovniczky 2012-ben lett a fideszes think tank, a Századvég Alapítvány kuratóriumának elnökhelyettese. A politológiával, gazdasággal foglalkozó konglomerátumnak ekkor már élő tanácsadói szerződése volt a kormánnyal. Szalay-Bobrovniczky nem sokkal később a Századvég Gazdaságkutató Zrt. társtulajdonosa és igazgatósági tagja is lett. 2015-ben a Mandinernek azt mondta Habonyról, hogy a „bajtársa”. „Régóta ismerjük egymást. Árpád ugyanannak az ügynek az elkötelezett harcosa, amelynek én is. Az elmúlt 10–15 évben a centrális erőtér kiépítésén dolgoztam.”

2016-ban Szalay-Bobrovniczky londoni nagykövet lett, ekkor kezdődött a politikai pályafutása. 2019-ben bevásárolta magát a Transmashholding Hungary Kft.-be, amelyet részben a Ganz, részben az orosz Transmashholding vállalat által az Egyiptomnak legyártandó 1300 vasútikocsi-projekt teljesítésére hoztak létre. 2020 nyarán a kormányszóvivő férjének résztulajdonába került a Dunakeszi Járműjavító, ugyanis 90 százalékos tulajdonrészt szerzett benne a TMH Hungary Invest Zrt., amelyet az orosz Transmashholding Csoport, valamint a Szalay-Bobrovniczky Kristóf birtokában lévő Magyar Vagon Zrt. tulajdonol. Ez azért érdekes, mert úgy merült fel a neve egy NATO-tagország honvédelmi minisztereként, hogy komoly gazdasági kapcsolatok fűzik egy orosz hátterű cégcsoporthoz. (A közelmúltban több embert elbocsátottak a járműjavítótól, amit a sajtó az ukrán–orosz konfliktus miatti szankcióval magyarázott, a vállalat viszont azt közölte, hogy csupán a „gyártásban lévő projektek átütemezéséről” van szó.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.