A Mathias Corvinus Collegium egyre bővülő birodalma

A sok jóból jó sokat  

Miután az állam gálánsan megtámogatta, a Mathias Corvinus Collegium immár saját forrásaiból terjeszkedni kezdett. Cél a 10 ezer diák, és bár ettől még messze van az intézmény, pénzt nem kímélve építi ki vidéki hálózatát.

„Az MCC a Kárpát-medence legjelentősebb tehetséggondozó intézménye szerepét kívánja betölteni” – nyilatkozta lapunknak 2020 májusában Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) akkori ügyvezető igazgatója, jelenlegi főigazgatója (lásd: A holnap ifjú serege, Magyar Narancs, 2020. május 21.). Akkor azért foglalkoztunk a mára kormányközeli üzletemberré avanzsált Tombor András családja által alapított, jobboldali elköteleződésű magán-szakkollégiummal, mert a kormány körülbelül 260–280 milliárd forint értékű Mol- és Richter-részvényekből álló csomaggal támogatta meg az intézményt. A cél az volt, hogy az addigi 24 éves története során összesen mintegy 5 ezer diákkal foglalkozó kollégium szakmai és földrajzi értelemben is megsokszorozza a kapacitásait, jelen legyen minden nagyobb városban, általános és középiskolás, illetve egyetemi programjain pedig évente legalább 10 ezren tanuljanak.

Az elmúlt két évben az MCC nagyszabású tervei nagyvonalú támogatóra találtak a kormányban: még 2020-ban az eredeti alapító Tihanyi Alapítványhoz csatlakozott az állam is, a kuratórium elnöke Orbán Balázs, a miniszterelnök „politikai igazgatója” lett; MCC Alapítványra változtatták a nevet, majd bevették a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok sorába, és némi ingatlanvagyonnal is megdobták. Miután az indulását hatékonyan megtámogatták, az MCC önjáró lett: terjeszkedni kezdett, ma pedig ott tart, hogy szinte minden nagyobb magyar városban megszerzett egy lehetőség szerint ikonikus és pati­nás épületet, amelyek a kormánypárti megyei lapok szalagcímei szerint „a tehetséggondozás otthonai” lehetnek.

„Az MCC a vidéki központjai létrehozásával értékeket is ment. Azzal, hogy tehetséggondozó centrumokat hoz létre, felújítja, megóvja a nagy múltú, de sok esetben rossz állapotú, elhanyagolt vagy használaton kívüli épületeket” – indokolja honlapján az intézmény, hogy miért reprezentatív palotákat szemel ki magának országszerte.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.