A Mathias Corvinus Collegium egyre bővülő birodalma

A sok jóból jó sokat  

Miután az állam gálánsan megtámogatta, a Mathias Corvinus Collegium immár saját forrásaiból terjeszkedni kezdett. Cél a 10 ezer diák, és bár ettől még messze van az intézmény, pénzt nem kímélve építi ki vidéki hálózatát.

„Az MCC a Kárpát-medence legjelentősebb tehetséggondozó intézménye szerepét kívánja betölteni” – nyilatkozta lapunknak 2020 májusában Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) akkori ügyvezető igazgatója, jelenlegi főigazgatója (lásd: A holnap ifjú serege, Magyar Narancs, 2020. május 21.). Akkor azért foglalkoztunk a mára kormányközeli üzletemberré avanzsált Tombor András családja által alapított, jobboldali elköteleződésű magán-szakkollégiummal, mert a kormány körülbelül 260–280 milliárd forint értékű Mol- és Richter-részvényekből álló csomaggal támogatta meg az intézményt. A cél az volt, hogy az addigi 24 éves története során összesen mintegy 5 ezer diákkal foglalkozó kollégium szakmai és földrajzi értelemben is megsokszorozza a kapacitásait, jelen legyen minden nagyobb városban, általános és középiskolás, illetve egyetemi programjain pedig évente legalább 10 ezren tanuljanak.

Az elmúlt két évben az MCC nagyszabású tervei nagyvonalú támogatóra találtak a kormányban: még 2020-ban az eredeti alapító Tihanyi Alapítványhoz csatlakozott az állam is, a kuratórium elnöke Orbán Balázs, a miniszterelnök „politikai igazgatója” lett; MCC Alapítványra változtatták a nevet, majd bevették a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok sorába, és némi ingatlanvagyonnal is megdobták. Miután az indulását hatékonyan megtámogatták, az MCC önjáró lett: terjeszkedni kezdett, ma pedig ott tart, hogy szinte minden nagyobb magyar városban megszerzett egy lehetőség szerint ikonikus és pati­nás épületet, amelyek a kormánypárti megyei lapok szalagcímei szerint „a tehetséggondozás otthonai” lehetnek.

„Az MCC a vidéki központjai létrehozásával értékeket is ment. Azzal, hogy tehetséggondozó centrumokat hoz létre, felújítja, megóvja a nagy múltú, de sok esetben rossz állapotú, elhanyagolt vagy használaton kívüli épületeket” – indokolja honlapján az intézmény, hogy miért reprezentatív palotákat szemel ki magának országszerte.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.