Ápolók, szakdolgozók hiánya dönti be az egészségügyet

„Rohadt rossz irányba mennek a dolgok”

Belpol

Június 1-től újra felmondhatnak az egészségügyi dolgozók. Bár az adatok alapján ezt eddig nem sokan tették meg, ez nem jelenti azt, hogy ne lenne katasztrofális a helyzet. Évek óta 25 ezer szakdolgozó hiányzik a rendszerből, hamarosan tömegek mennek nyugdíjba, utánpótlás nincs.

„Nem hiszem, hogy az emberek felfogják, mekkora a humánerőforrás-hiány, egy külső szemlélőnek ez nem is nyilvánvaló. Nem tudják, hogy egy ápoló vagy egy műtőssegéd mennyit túlórázik, egy orvos hányat ügyel pluszban, hány szakrendelés lesz rövidebb vagy ritkábban elérhető azért, mert nincs személyzet. Vagy, hogy hány ágyat kell üresen hagyni, mert nem tudnak mellé ápolót kiállítani. Ezek a problémák akkor szoktak bekerülni a köztudatba, amikor a helyzet tarthatatlan lesz, például ha valahol nem lehet szülni vagy megszűnik az ügyelet. Magam is kíváncsi vagyok, hány helyen van az országban olyan pattanásig feszült helyzet, hogy ha két ember kiesik, vége mindennek” – foglalja össze tapasztalatait egy budapesti kórházban dolgozó orvos.

Folyamatos, lassú elszivárgás

Az elmúlt hetekben többször is azzal szembesülhettünk, hogy bizonyos ellátások szünetelni fognak: például Várpalotán, Mohácson, Szolnokon, a fővárosi Uzsoki Utcai Kórházban a szülészet, a Békés Megyei Központi Kórházban a gyermek intenzív, Karcagon a fül-orr-gégészet. Ezek azok az esetek, amelyek elérték a sajtót, holott forrásaink szerint ennél sokkal több helyen vannak bajok. A nyár rendszerint a legnehezebb időszak az egészségügy­ben, a szabadságolások és a helyettesítések miatt előfordulhat, hogy időszakosan leállnak osztályok, de mára a helyzet egyre tarthatatlanabb lett a humánerőforrás-hiány miatt.

Mindennek ráadásul még csak nem is az az oka, hogy június 1-jével megszűnt az egészségügyi dolgozók felmondási tilalma. A koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idején a kormány megtiltotta, hogy orvosok, ápolók és egyéb egészségügyi dolgozók munkahelyet váltsanak. A rendelet 2020 novemberében lépett életbe, és csak egyszer szakadt meg néhány hónapra: 2021 júniusa és novembere között, 2021 novemberével viszont ismét élesedett. Ennek lett vége idén május 31-ével, amikor ugyan elrendelte a kormány a háborús veszélyhelyzetet, de a felmondási tilalmat nem hosszabbította meg.

Arról, hogy a tilalom megszűnése után hányan mondtak fel, megkérdeztük a kamarákat és a szakszervezeteket, de mindenhonnan az Országos Kórházi Főigazgatósághoz (OKFŐ) irányítottak, mivel erről ott gyűjtik az adatokat. Mint megtudtuk, „az OKFŐ eseti adatszolgáltatásból származó adatai alapján – a felmondási tilalom megszűnését követően – 2022. június 7-ig a 110 398 fő egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személyből mindösszesen 330 fő, vagyis a dolgozók csupán 0,3 százaléka közölte az egészségügyi szolgálati jogviszonyának felmondás útján történő megszüntetésére irányuló szándékát. Ezen belül összesen 18 705 orvosból 35 fő, 72 433 egészségügyi szakdolgozóból pedig 230 fő jelezte felmondási szándékát.” Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke szerint ebben kora ősszel fogunk tisztábban látni, mert egyrészt ha valaki felmondott is, még a felmondási idejét tölti, másrészt sokan megvárják a nyár végét a felmondással; ha ugyanis munkahelyet váltanak, a próbaidő alatt nem mehetnek szabadságra. Egyébként ő sem számít hirtelen tömeges felmondásra, úgy véli, inkább a hosszú évek óta tartó, folyamatos és lassú elszivárgás folytatódik majd. Ezt mutatja a jóhírnév-igazolási kérelmek száma is (amely a külföldi munkavállaláshoz szükséges): a MESZK elnökéhez átlagosan heti 5–8 kérelem fut be, az elmúlt másfél hónapban ez a szám 1–2-re csökkent.

A kisv?rdai Fels?-Szabolcsi K?rh?z koronav?rusos betegeket ell?t

 
Feltartott kézzel
Fotó: MTI/Balázs Attila

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.