A tankerület elé vonultak a kirúgott karinthys tanárok

  • narancs.hu
  • 2022. december 2.

Belpol

Az általuk tanított diákok listáját is magukkal vitték, hogy a tankerület lássa, kiknek az életéről van szó.

Pénteken a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium épülete elé is tüntetést szerveztek az iskolából szerdán kirúgott hat tanár miatt. A tiltakozók az iskola épülete előtt gyülekeztek, majd a Külső-Pesti Tankerületi Központhoz vonultak, hogy megmutassák, nem törődnek bele a pedagógusok elbocsátásába – írja a hvg.hu.

A lap tudósítása szerint a déli gyülekező előtt 50-60 ember volt az iskola előtt, majd kijöttek az diákok is, így végül több száz tüntető kezdte meg a vonulást. A már megszokott „nincs tanár, nincs jövő” és hasonló plakátok mellett feltűnt egy transzparens, amin a tankerült vezetőjére utalva az állt: „Rábel Tornya”. Rábel Krisztina korábbi fideszes pályafutásáról és 1 590 000 forint értékű motivációs elismeréséről egyébként lapunk is beszámolt.

A szervezők magukkal vitték a kirúgott tanárok által tanított diákok listáját is, hogy a tankerület lássa: „ami nekik csak adat, az nekünk az életünk.” 

Berta Beáta, az egyik elbocsátott tanár felszólalását azzal kezdte: „Szerettük volna megmutatni Rábel Krisztinának, hogy néznek ki azok a diákok, akiknek az életét egy tollvonással akarták megváltoztatni”, majd felosorolta kirúgott kollégai nevét és elmondta, hány diákot tanítottak. Kollégája, Kerékgyártó Vera elmondta, bár őt nem rúgták ki, a 26 tiltakozó egyikeként úgy érzi, a retorzió rá is kiterjed.

„Dühösek vagyunk és kérjük vissza az osztályfőnökünket!” – mondta egy tizenegyedik osztályos diák, akinek osztályfőnöke, Horváth Brigitta is a héten kapta kézhez felmondását.

Péntek reggel az Eötvös József Gimnázium diákjai szülőkkel együtt zárták el az iskola bejáratát, hogy így tiltakozzanak a pedagógusok elbocsátása miatt, miközben országszerte már csaknem 700 tanár csatlakozott a határozatlan idejű munkabeszüntetéshez.

FRISSÍTÉS:

A fővárosban zajló megmozdulásokra és a pedagógusok kirúgására reagálva sok iskola is szolidaritási nyilatkozatot adott ki. Többek között a Váci Madách Imre Gimnázium is, ahol december 2-án 14 pedagógus vállalt polgári engedetlenséget.

NYILATKOZAT Mi, a Váci Madách Imre Gimnázium alulírott tanárai ma, 2022. december 2-án a polgári engedetlenség eszközét...

Posted by Kardos-Csiky Tibor on Friday, December 2, 2022

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.