Alábbhagyott a hallgatóság indulata a Dudás-per tárgyalásain a Fővárosi Bíróság Fő utcai épületében. A kezdeti rendzavarásokat csendes szóróanyag-osztogatás váltotta fel a karzaton, így a hallgatóság a golyószóró mechanikai működéséről vagy a lőszerek színmegjelenéséről szóló többórás fegyverszakértői beszámoló alatt például nyugodtan elolvasgathatja Horn Gyula korabeli belügyes jellemzését vagy a Hunnia-füzetek több példányát. A Dudás-per még jó ideig eltarthat, a bíróság ugyanis 280 tanút és a létező összes fellelhető szakértőt meg akarja hallgatni.

Magyarországon nyolc éve még arról folyt vita, hogy elő kell-e egyáltalán szedni az ´56-os tömeggyilkosságok ügyét, és felelősségre kell-e vonni minden egyes, még élő elkövetőt - avagy nem érdemes felpiszkálni a régi sérelmeket. Aztán a vita alábbhagyott, és 1993-ban megszületett egy törvény az ´56-os bűncselekményekkel kapcsolatos eljárásról, amelyet az Alkotmánybíróság három évvel később megsemmisített, mondván: a nemzetközi jogba ütközik.

Ekkorra azonban már beindultak az igazságtétel malmai. 1993-ban alakult egy hattagú, történészekből és levéltárosokból álló "tényfeltáró" bizottság, amely még abban az évben minden fellelhető anyagot, dokumentumot összehordott. A testület gyakorlatilag a sortüzekre specializálta magát. Az ügyészség 37 ügyben kezdett el nyomozni, de csak hét esetben emelt vádat, összesen 28 ember ellen. A többieknél adatok hiányában meg kellett szüntetni a nyomozást.

1956. október 27-én Török Béla, a 66. vadászrepülő hadosztály parancsnoka parancsot adott Korbély Istvánnak, a 62. vadászrepülő ezred parancsnokának, hogy az feltétlenül adja át a 3. hadtest parancsnokának, az azóta meghalt Gyurkó Lajosnak, hogy bele kell lövetni a Tiszakécskén békésen felvonuló tömegbe. A fegyvertelenül tüntető tömeg éppen a Himnuszt énekelte, amikor a repülőgépek megjelentek Tiszakécske fölött. A tömeg feloszlott, 17 azonosítható és hét felismerhetetlen halott maradt a helyszínen, 102 ember pedig megsebesült.

Kecskeméten 1956. október 27-én Gulyás-Kis Sándor parancsot adott Pataki Mihálynak és egy azóta elhunyt társának, hogy azt a két személyt, aki be akart jutni a helyi kiegészítő parancsnokságra, ott helyben lőjék agyon. A parancsot végrehajtották.

Tatán Korbély János százados 1956. október 26-án vissza akarta foglalni a rendőrség épületét 15 fegyveressel, de ott csak fegyvertelen civileket és rendőröket talált. Ekkor Korbély százados azt parancsolta, hogy nyissanak tüzet a civilekre. A sortűzben hárman meghaltak, hárman pedig megsebesültek.

Mintegy ezer fegyvertelen ember vonult 1956. október 26-án a mosonmagyaróvári határőrlaktanya elé. Azt követelték, hogy vegyék le az épületről a vörös csillagot. A Kossuth-nótát, a Himnuszt és a Szózatot énekelték, többen személyesen szót váltottak Dudás Istvánnal, a laktanya parancsnokával, aki állítólag ígéretet is tett a jelkép eltávolítására. Eddig ismeretlen okokból egyszer csak lövések dördültek a laktanya felől, amelyek kisvártatva sortűzzé terebélyesedtek. A vérengzésnek legalább 55 halálos áldozata volt, egyes források száz fölé teszik a téren maradottak létszámát; 89 ember megsebesült.

Bármilyen meglepő, de ezeket az ügyeket már sokszor tárgyalták különféle bíróságok. Egyszer 1994-95-ben, amikor a 15 éves elévülési időre hivatkozva megszüntették a pereket. Dudás ügye 1994-ben egyetlen érdemi tárgyalást sem ért meg, a bírói tanács egyszer összeült, átnézte az iratokat, és úgy döntött, hogy megszünteti az egész eljárást.

Az emberölés bűntette ugyanis Magyarországon 15 év múltán elévül, szemben a nyugati, angolszász gyakorlattal, ahol alapos gyanú esetén bármikor eljárást lehet indítani emberölés vádjával. Később a Legfelsőbb Bíróság (LB) vette kezelésbe a pereket. 1997-től kezdődően hatályon kívül helyezte az addigi döntéseket, és új eljárásra kötelezte a bíróságokat, azzal az indoklással, hogy emberiség elleni bűntett vádjával kell az ügyeket újratárgyalni. A bíróságok ezt meg is tették, és megállapították, hogy Kecskeméten, Tatán és Tiszakécskén szó sem volt emberiség elleni bűntettekről, hiszen 1956. november 4-ig, a szovjet csapatok megszállásáig nem volt Magyarországon "nemzetközi konfliktus", csak belső. A polgári lakosság védelméről szóló genfi konvenció eme érvelés szerint nem alkalmazható ezekben az esetekben.

A Legfelsőbb Bíróság tudomásul vette a bíróságok döntését, miszerint ha nincs nemzetközi fegyveres összeütközés, akkor nincs emberiség elleni bűntett sem, legfeljebb több emberen elkövetett emberölés. Ám mivel nem ez volt a vád, helybenhagyta a döntéseket, miszerint ´56-ban akárki akármit csinált, ma már nem számít, mert 1971-ben úgy is elévült minden bűntett.

Az LB rábólintott viszont a salgótarjáni karhatalmista sortűz ügyében hozott ítéletre - az egyetlen jogerős ítéletre, ami Magyarországon hasonló ügyben született. 1956. december 8-án a salgótarjáni rendőrkapitányság épülete előtt tüntető, mintegy ezerfőnyi fegyvertelen tömeget kétszakasznyi szovjet katona és 30-40 magyar karhatalmista oszlatta fel erős sortűz kíséretében. Negyvenhatan meghaltak, 89-en megsebesültek. A Fővárosi Bíróság "egy rendbeli emberiség elleni" bűntett miatt Orosz Lajos egykori karhatalmistát öt év fegyházra, Lévárdi Nándor és Szoboszlai Ferenc karhatalmistákat két-két év börtönre ítélte. Az volt a pechjük, hogy 1956. november 4-e után sortüzeltek, akkor, amikor Magyarországon már javában "nemzetközi konfliktus" zajlott. Tehát nem egyszerűen embert öltek, hanem háborús bűntettet, méghozzá emberiség ellenit követtek el.

A salgótarjáni ügynek tizenkét vádlottja volt, a többi volt karhatalmistát bizonyítottság hiányában felmentették. Kilenc évvel a rendszerváltás után és hat évvel a sortüzekkel kapcsolatos minden létező dokumentum és adat összegyűjtése után ez az egyetlen per, ahol egykori bűnösöket ítéltek el.

A Katonai Főügyészség azonban felülvizsgálati eljárást kezdeményezett a Legfelsőbb Bíróságnál. Arra voltak kíváncsiak, hogy odafönn mit gondolnak arról a jogi furcsaságról, miszerint a tömeggyilkosság 1956. október 23-tól november 4-ig egyszerű emberölés, ami már régen elévült, míg egy november 5-i sortűz emberiség elleni bűntettnek minősül, és a még élő elkövetőket le lehet csukni. A hosszas mérlegelés után az LB azt a következtetést vonta le, hogy azok a bíróságok, amelyek felmentették a vádlottakat, "helytelenül" alkalmazták a jogi szabályokat. A bíróságoknak nem kellett volna figyelembe venniük egy bizonyos 1977-es "hágai kiegészítést", amely arról beszél, hogy külső támadó híján csak akkor sérül a humanitárius jog, azaz akkor érvényesek a genfi nemzetközi törvények, ha a belső felkelők szervezettek, felelős parancsnokság alatt állnak, ellenőrzik az ország egy részét, összehangolt harci cselekményeket hajtanak végre, megkülönböztető jelzéseket, például jelvényt hordanak és így tovább. A bíróságok eddig úgy látták, hogy több dolog is hiányzott a forradalom első napjaiban. Ezért úgy gondolták, hogy a forradalom ekkor nem más, mint szokatlanul nagyszámú emberölés. Az LB felülvizsgálati tanácsa idén júniusban azonban felülbírálta saját magát, és a tatai, tiszakécskei, valamint a kecskeméti sortüzekben új, másodfokú eljárást rendelt el.

A mosonmagyaróvári sortűz szeptemberben újra elkezdődött perében már a korrigált bírói szemlélet az irányadó. E szerint a sortüzek leadói nem pusztán embert öltek, hanem megsértették a polgári lakosság védelméről szóló genfi egyezményt, azaz emberiség elleni bűncselekményt követtek el: a nemzetközi jogban pedig az ilyen tettek soha sem évülnek el. Legutóbb Litván György történészt hallgatta meg a bíróság, akit olyan kérdésekről faggatott az ügyész, hogy 1945-ben felszabadult vagy megszabadult az ország, vagy hogy volt-e más esélyünk Jalta után, mint a szovjet fennhatóság elfogadása. Dudás István mozdulatlanul hallgatta a szakértői beszámolót. ´ már elmondta vallomását, amelyben egyértelműen leszögezte, hogy nem adott tűzparancsot, mi több, azt kiáltotta, hogy "tüzet szüntess".

A perben óvatos becslések szerint is a jövő tavasznál előbb nem várható döntés.

Kovács Róbert