A kultúra pénze: Fejés, sírás

publikálva
2002/51. (12. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Egy évtized alatt - merthogy 2003-ban lesz tízéves - a hazai kulturális élet finanszírozásának nélkülözhetetlen eszköze lett a Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA), de működésében, így annak hatásaiban is változások várhatók.

Egy évtized alatt - merthogy 2003-ban lesz tízéves - a hazai kulturális élet finanszírozásának nélkülözhetetlen eszköze lett a Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA), de működésében, így annak hatásaiban is változások várhatók.Ebevezető után nem okozhat fejtörést annak megválaszolása, hogy vajon mi a közös a budapesti Giorgio Perlasca Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola és a Magyar Rádió, a szabadkai Magyar Művelődési Központ Népköre és a kistarcsai Fosztó András vagy a Trafó Kortárs Művészetek Háza és az Iparművészeti Múzeum között.

Mindegyikük élvezi az NKA támogatását: az iskola 300 ezer forintot kapott névadója, az 1944- 45-ben több ezer budapesti zsidó életét megmentő olasz üzletember mellszobrának felállítására, a rádió egymilliót a századunk (alighanem még a 20.) zenéjéből szerkesztett hangversenyciklus megvalósításához, a szabadkaiak 290 ezret egy határon túli néptáncosok részére tartandó workshophoz, Fosztó úr százezret egy táncprodukciójára, a Trafó 200 ezret a Kvízió című kiállításra, az Iparművészeti Múzeum pedig egymilliót a Maróti Géza életművét bemutató kiállítás katalógusához. (A cikket illusztráló fotók e két helyszínen készültek; a kortárs képzőművészettel szemben támasztott igényeket felmérő kutatás alapján alkotott mai magyar műveket, illetve az 1875-1941-ben élt szobrász, iparművész, építész életművét és Atlantisz-vízióját bemutató tárlat egyaránt január 5-ig tart nyitva.)

Mindez csupán néhány, találomra kicsippentett, friss tétel abból az irdatlan mennyiségből, amelyre az elmúlt évtizedben rábólintottak a kurátorok: több mint 40 ezer támogatott pályázat, 25 milliárd forint. Az utóbbi tíz év során a gyakorlatilag semmiből megszülető, s így jól fejlettnek még aligha nevezhető magánmecenatúra és privát szponzoráció mellett a kultúra állami támogatásának piackonform és demokratikus intézményeként létrehozott NKA nélkül kulturális programok, produktumok és események tömkelege nem - vagy a kívánatosnál csak jóval szegényesebben - valósulhatna meg.

Fejőstehén, tízezernyi borjúval - s amelyiknek nem jut, az nagyon tud sírni, nem is ok nélkül.

Lengő hinta

1993. április 1-jén lépett hatályba a Nemzeti Kulturális Alapról rendelkező törvény. "A nemzeti és egyetemes értékek létrehozásának, megőrzésének, valamint hazai és határon túli terjesztésének támogatása érdekében" olyan intézmény született, amely a kulturális miniszter felügyelete alatt, de az egyes szakterületek képviselőinek szuverenitása alapján (egyes bírálói szerint "népfrontos" alapon, egymásnak kölcsönösen kedvezve) látja el feladatát, 1998 óta az állami költségvetéstől viszonylagos függetlenségben. Ez utóbbi úgy értendő, hogy az NKA által támogatásra adható pénz zömét a legkülönbözőbb kulturális termékek és szolgáltatások járulékoltatásából befolyó összeg fedezi.

Az MDF-kormányzat idején született NKA a szocialista-liberális kultúrpolitika örökbe fogadott gyermekeként kezdett erőre kapni, majd a Fidesz-kormányzattól némi helyrepofozgatást kellett elviselnie. Először - más központi pénzügyi alapokhoz hasonlóan - önálló költségvetési sor státusát megszüntetve, az illetékes minisztérium fejezetébe helyezték át (ezért lett a neve Nemzeti Kulturális Alap helyett Alapprogram), és tíz százalékról 30-ra emelték a miniszter által közvetlenül elosztható összeg mértékét (Átprogramozás, MaNcs, 1998. november 26.), másodszorra pedig 50 százalékra növelték a miniszteri keretet (Mindennapi tenyerüket, Magyar Narancs, 1999. november 25.). Most, a szocialista-liberális tandem visszatértével az NKA visszakanyarodik arra, amerről indult, legalábbis nagyjából: költségvetési tételként marad ugyan a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma fejezetében, viszont a miniszteri keretet 25 százalékra vitték le.

Az NKA eggyel megelőző korszakához történő közeledést jelzi az is, hogy - Fekete György, Török András és Jankovics Marcell utódjaként - Harsányi Lászlót nevezték ki az NKA-t vezető bizottság elnökének, aki 1999 augusztusában a központosítási törekvést érzékelvén mondott le bizottsági tagságáról. ´ nem akar változtatni az NKA legfontosabb működési elvein és alapértékein, viszont azt vallja, hogy az állandóság nem jelent változatlanságot.

Széles sáv

Jankovics Marcell valamiféle piramiselvet próbált érvényesíteni az NKA támogatáspolitikájában: szélesíteni a művészet teremtésének, a kultúra előállításának alapjait, hogy erős tömeg termelhesse ki magából a legmagasabb színvonalat képviselő, szűk elitet. Harsányi László szerint viszont inkább kevesebben nyerjenek, de jussanak hozzá a szükséges öszszeghez, semmint hogy akár kevesebb pénzt kapjanak, de minél többen. Mindkettőben van logika - most ez utóbbi felé módosulhat az arány. Kérdés, hogy ha így lesz, nem hat-e az károsan a művészet befogadását, a kultúra fogyasztását illetően, hiszen az NKA igen jelentős támogatási forrása a közművelődésnek is.

"Keskeny ösvényeken kell lavíroznunk" - fogalmaz Harsányi László, aki programadó szövegében a "kultúra sávjának szélesítését" jelölte meg az NKA egyik vezérelvének. "A sávszélesítés annak a dilemmának a feloldását takarja, hogy egy alapvetően mecenatúratermészetű pénzforrást - melynek az az elképzelt feladata, hogy a művészt és a művet támogassa - szabad-e és lehet-e más irányba elmozdítani. Elismerve minden kultúrának azt a jogát, hogy a mű megszülethet akkor is, ha senki nem olvassa, látja, hallja, nem tudok megbékülni azzal, hogy a mai magyar társadalomban csak egy töredék találja meg magának ezt a kultúrát, miközben rendelkezésünkre áll egy pénzosztó alap, egy aktív kultúrpolitikai eszköz. Szándékom az, hogy mozduljunk el a befogadó, a fogyasztó felé, próbáljuk meg a meglévő értékeket, kincseket minél több embernek megmutatni, hátha kedvük támad benne. Ez nem áll kibékíthetetlen ellentétben azzal, hogy talán kevesebb alkotás szülessen meg a mi segítségünkkel, de azok legalább juthassanak is el a befejezésig. A piramiselvtől vissza szeretnék térni az értékelvű mecenatúra pályájához. Nincs rá tökéletes receptem, de nem a teljesítőképessége határához érkezett apparátust szeretném bővíteni, hanem megpróbálom rábírni a pályázókat, hogy bizonyos értékelv mentén pályázzanak - vagy ne pályázzanak. Fölvállalom ezt a konfliktust. Nem az a célunk, hogy évi tízezer pályázat helyett 13 ezer jöjjön be, és hogy 7,5 ezer helyett 8,5 ezer győztes legyen, hanem az, hogy olyan játékszabályokat teremtsünk, hogy mondjuk ötezer pályázó kapjon a tavalyinál több pénzt. Így talán kiszorulhatnak a teljesen értéktelenek, de nem hisszük azt, hogy csak a legértékesebbek győznek majd."

A pályázók számának szűkítését a gyakorlatban úgy próbálhatják elérni, hogy mondjuk a könyvkiadási szakkollégium nem pusztán "szépirodalmi" műre, hanem például konkrétan a 16-26 év közötti korosztályt megszólító regényre ír ki pályázatot. Így egyúttal az NKA távolodhat a művészeket szociális segélyben részesítő kifizetőhely funkciójától is.

A pontosabban "célzott" pályázatok, a koncentráltabb támogatások szándéka egybevág azzal, amit a Trafó alapító igazgatója, Szabó György a hazai kultúrpolitika egyik fő hiányosságának érez: végre egyértelműen meg kellene határozni a prioritásokat, hogy a különböző - nemzetközi, országos, regionális vagy helyi jelentőségű - produkciók, tevékenységek támogatását a megfelelő szinteken oldják meg, decentralizálván a támogatások odaítéléséről szóló döntéseket (a pénzzel együtt), hogy ne kelljen elapróznia magát az NKA-nak, s a kiemelkedő tehetségek valóban kiemelkedhessenek a középszerből.

Kreatív iparág

Ha igaz, hogy Magyarországon 2000-ben a háztartások kevesebb mint tíz százaléka költött akár egyetlen forintot is kultúrára, és az egy főre jutó kulturális kiadás öszszege (tévé-előfizetési díj nélkül) 7000 forint alatt maradt, akkor valóban indokoltnak látszik a kultúra sávjának szélesítésére, a kultúra "eladására" irányuló törekvés. Kérdés, mit lehet tenni ennek érdekében, illetve mi módon mérhető ennek a hatékonysága. Mérhető-e a kultúrafogyasztás támogatására szánt összegek megtérülése?

Harsányi László szerint szükség lenne ilyesmire - ahogy például az egészségügyben is létezik számítás befektetés és "egészségnyereség" összevetésére -, de a kultúra túlságosan árnyalt terület ahhoz, hogy valamiféle pontrendszerrel feketén-fehéren leírható volna. Ennek ellenére lényegesnek tartaná, hogy valamilyen módon vizsgálják és ismerjék meg saját tevékenységük hasznosulását, de úgy véli, ez az NKA-n túlmutató, országos kultúrpolitikai probléma. Hivatkozik arra, hogy Nagy-Britanniában a kulturális élet működésének leírására új fogalomrendszert vezettek be: kreatív iparágnak nevezik. Az efféle definíciószélesítés a "gyenge szektorok" tipikus és logikus módszere arra, hogy megpróbálják egymással szövetkezve hatékonyabban képviselni érdekeiket, hogy több eséllyel juthassanak új erőforrásokhoz: "Amikor társadalomkutatóként egészségüggyel foglalkoztam, azt mondtam, életmódiparban kell gondolkodni, a szűken vett egészségügy, az orvosi ellátás mellé kell venni a gyógyszergyártást, a fitneszklubokat s a többit is. Ugyanígy, alaposan át kell gondolni, hogy mi egyáltalán a kultúra: a kultúra nem azonos a kevesek zeneakadémiai szórakozásával - amit ráadásul a szegények fizetnek meg -, hanem sokkal több annál. A kommunikációs technológia fejlődésével megteremtődött, millió veszéllyel terhes új ipar tartalma nagyrészt a kultúrában keresendő. És ezzel nem foglalkozunk eleget."

Ezzel is függ össze, hogy Harsányi szerint az NKA-nak pályázatai útján "be kell fektetnie" a művészeti iskolákban tanuló kb. 240 ezer fiatalba, a kultúra legfőbb jövőbeni fogyasztóiba és művelőibe, s emellett részt kell vállalnia a digitalizálási feladatokban, az újfajta kultúraközvetítési formák elterjesztésében és regionális fejlesztésekben, ami egyúttal csökkentheti a távolságot Budapest és vidék, itthoni és határon túli magyarság között.

Be- és kifizetők

A 2002-es 5,5 milliárd forint után 2003-ban kb. 7,5 milliárddal gazdálkodhat az NKA. Mivel bevételének nagysága a járulékoltatástól (és a járulékok beszedésének hatékonyságától) függ, a felhasználható források nagysága szorosan kötődik a gazdaság teljesítményéhez. Ha az - mint mostanában - felmenő ágban van, bővül a bevétel, ha visszaesik, csökken. E finanszírozási rendszerrel tulajdonképp a tágan értelmezett kultúra teremti meg önmaga újratermelésének forrásait. A törvény melléklete hosszan részletezi ezt, a kulcs többnyire (a fotóvegyszertől a naptárblokkon át a képkeretig) 0,2-0,5-1-2-3 százalék, bizonyos termékeknél (játékfegyver, pénznyerő automata stb.) 10 százalék, az erőszak- és pornóbizniszben 25 százalék. Mindez azt is jelenti, hogy nemcsak a kulturális ipar nyereséges része, hanem az egyébként támogatásra szoruló, nullszaldó körül egyensúlyozó szereplői is támogatókká válnak - hogy hazabeszéljünk, hetilap lévén, áfát nem tartalmazó árbevételének egy százalékát a Narancs kiadója is kénytelen bedobni a közösbe, pedig nekünk sincs túl sok tejbe aprítandónk.

Alulról nézve ez igazságtalan. Harsányi László szerint azonban érdemes nagyobb összefüggésben vizsgálni a dolgot: a lappiac befizetése például 2001-ben megközelítette az 500 millió forintot, az NKA viszont 700 millió fölötti összeggel támogatott lapokat, folyóiratokat, az egyenleg tehát a szféra egészét tekintve pozitív. A járulék miatt szintén panaszkodó könyves üzletág 2001-ben néhány millióval többet fizetett be, mint amennyit támogatás formájában visszakapott. Az NKA főbizottságának elnöke nem tartja elképzelhetetlennek, hogy változtatni lehessen, megpróbálni igazságosabbá tenni, de szerinte érdemes 2004-ig várni: addig úgyis meg kell vizsgálni, hogy a rendszer egésze megfelel-e az Európai Unióban szokásosnak vagy előírtnak. "Ez alapvetően érintheti az NKA teljes működésének tartalmi részét, ezért nem látom indokát, hogy bármibe hirtelen belekapjunk."

Szőnyei Tamás

Kurátorok

A Nemzeti Kulturális Alapprogram Bizottságának elnöke: Harsányi László közgazdász, tagjai: Bella István költő, Bélyácz Iván egyetemi tanár (JPT), Békés Pál író, Eperjes Károly színművész, Gyimesi László, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége elnöke, Istvánfi Gyula építészmérnök, egyetemi tanár (BME), Korzenszky Richárd, a Tihanyi Bencés Apátság egyházi perjele, Mohás Lívia pszichológus, író, Németh Györgyi, a szombathelyi önkormányzat kulturális tanácsnoka, Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, az Állami Népi Együttes művészeti vezetője, Szakály Sándor hadtörténész, a Duna TV alelnöke, Szőnyi Erzsébet zeneszerző, zenepedagógus.

Az NKA szakmai kollégiumai és ezek jelenlegi elnökei:

Építőművészeti: Lázár Antal építész, egyetemi tanár

Fotóművészeti: Chochol Károly fotóművész

Ismeretterjesztés és környezetkultúra: Aradi Csaba etológus,

a Hortobágyi Nemzeti Park miniszteri biztosa

Iparművészeti: Scherer József formatervező,

a Magyar Iparművészeti Egyetem egyetemi tanára

Képzőművészeti: Stefanovits Péter grafikusművész

Könyvtári: Szente Ferenc, a Kölcsey Alapítvány vezetője

Közművelődési: Szakáll Judit, a Marczibányi Téri Művelődési Központ

igazgatója

Levéltári: Érszegi Géza, a Magyar Országos Levéltár főtanácsosa

Mozgókép: Kozma Károly filmforgalmazási szakember

Múzeumi: Cseri Miklós, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum

főigazgatója

Népművészeti: Lelkes Lajos, a Mezőgazda Kiadó igazgatója

Szépirodalmi: Cs. Tóth János, a Móra Kiadó vezérigazgatója

Színházi: Meczner János, a Budapest Bábszínház igazgatója

Zenei: Ittzés Mihály, a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet

főigazgató-helyettese

Táncművészeti: Kiss János, a Győri Balett igazgatója

publikálva
2002/51. (12. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra