Slobodan Milosevic letartóztatása:Ki lészen bírája?

szerző
Szerbhorváth György
publikálva
2001/14. (04. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

a kilátástalan küzdelmet, és engedett a letartóztatására nagy erőkkel kivonuló rendőröknek. Elfogását és kiadatását a hágai nemzetközi törvényszéknek az amerikai kongresszus egy nagyobb, Jugoszláviának szánt segély folyósításának feltételéül szabta.

a kilátástalan küzdelmet, és engedett a letartóztatására nagy erőkkel kivonuló rendőröknek. Elfogását és kiadatását a hágai nemzetközi törvényszéknek az amerikai kongresszus egy nagyobb, Jugoszláviának szánt segély folyósításának feltételéül szabta. A jugoszláv vezetők azonban azt állítják, a határidő március 31-i lejártának és Milosevic bekasztlizásának semmi köze egymáshoz. Annyi biztos: most, hogy ők csukták le az exelnököt, némileg csökkent annak az esélye, hogy ő tegye meg velük ugyanezt.Az első akcióra péntek este tíz után került sor, eredmény nélkül. A kivonuló rendőröket a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) magas rangú funkcionáriusa, bizonyos Zivorad Igic fogadta, tolmácsolva Milosevic üzenetét. Éjjel kettő után bevetették a kommandót - ugyancsak sikertelenül. Bár a szerbiai belügyminisztérium korábban leváltotta Milosevic testőrségét, állítólag vagy harminc legény mégis az exdiktátor mellett maradt, és csatlakozott a már több hete ott állomásozó paramilitáris erőkhöz. A szövetségi hadsereg tulajdonában lévő villát egyébként a hadsereg őrizte (a hadsereg szerepéről lásd Bizánci játszmák című keretes írásunkat), ám Milosevic letartóztatása az első körben azért hiúsult meg, mert a hadsereg ottani emberei a Milosevicet védő formációnak adták oda a tartalék kapukulcsokat, nem pedig a belügyieknek. A kommandósok erőszakkal próbáltak betörni, de miután két rendőrt és egy civilt is meglőttek a véderők, a belügyminiszter utasítására felhagytak a rohammal. Szombat este a Kostunica jugoszláv elnök által összehívott válságstáb közleményben tudatta, hogy ha már az októberi forradalom vér nélkül zajlott le, egyetlenegy ember miatt nem fogják megkockáztatni a polgárháborút. Hozzáfűzte, hogy az új Szerbiában mindenki egyenlő, és a törvények mindenkire ugyanúgy vonatkoznak. Ezzel az új hatalom mintegy nyilvánvalóvá tette: Milosevic előzetesbe kerül.

Délutáni matinétüntetés

A Narancs stábja szombat délután tett látogatást a dedinjei Milosevic-rezidencia előtt. A villát hátulról közelítettük meg, hátha a központ felőli útirányt már lezárta a karhatalom (de lehet, hogy csak eltévedtünk): óvatosságunk utóbb feleslegesnek bizonyult, hisz sem útközben, sem a városban nem tapasztaltunk semmiféle rendőri mozgást.

A helyszínen vagy száz Slobo-szimpatizánst volt alkalmunk megfigyelni, bár ebből le kell vonni húszszázaléknyi újságírót és harmincszázaléknyi katasztrófaturistát. A legkülső, laza kordont (kordonból volt vagy három) képező, jó kedélyű rendőrök a parancsnokhoz irányítottak minket, aki újságírói igazolványom láttán készségesen elhajtott: sajnos most már nem lehet felzarándokolni a villához. Javulnotok köll még nektek, magyar újságíróknak, jegyezte meg egy tüntető, "bezzeg a BBC-t most engedték föl". Egy középkorú hölgy viszont verbálisan támadt: magyarok, menjetek innen a fenébe, hazafelé, átadtátok a légteret a NATO-nak. A Slobo-párti tüntetőket egyébként MIÉP-törzsgárdaként képzelhetjük el a legkönnyebben: nercbundás, félresminkelt gazdag hölgyek, makkoscipős-fehérzoknis, zakós elemek, lumpenprolik alkották a "népőrséget", amely már március elseje óta strázsált Milosevic villája előtt. Később páran egyszerűen átvágtak a szundikáló rendőrök között, mi utánuk, kis szaladás, kis oldalra kitérés a fák közé, de úgy tűnik, se a milosevicisták, se a rendőrök nem tudták, mit akarnak. A végképp skizofrén helyzetbe került diktátor-szimpatizánsok "Bando crvena!"-t ("Vörös banda!") skandáltak; aztán körszakállas alanyi költő érkezett, hogy hazai árulókról, lefizetett külföldi ügynökökről, az egy és oszthatatlan szerb földről szavaljon. Ezalatt elég sokan hugyoztak a fák tövében, de e nyilvánvaló közszeméremsértésen kívül más bűneset nem történt.

A történet vége ismert: a jugoszláv exelnök végül vasárnap hajnalban ellenállás nélkül megadta magát. A kormányzó Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) válságstábja az egykori diákvezért és az 1996-97-es tüntetéssorozat egyik fő szervezőjét, a párt mai frakcióvezetőjét, Cedomir Jovanovicot küldte be a dedinjei villába, hogy meggyőzze Milosevicet. Hogy a többórás beszélgetés során miről esett szó, azt nem tudni, állítólag Milosevic ígéretet kapott, hogy nem adják ki Hágának. Egyes médiamunkások helikopterek zaját hallották eközben, továbbá öt (esetleg több vagy kevesebb) lövést is: bizonyosnak tűnik, hogy felindultságában az exelnök leánya is koltot rántott, rögtön hármat. ´ egyébként - akárcsak anyja - a rezidencián maradt, ismeretlen számú hívük társaságában, hisz ellenük nem adtak ki letartóztatási parancsot, legalábbis egyelőre.

Vádra várva

Arról, hogy a szerb államügyészség pontosan mivel vádolja majd a volt államelnököt, e pillanatban a jugoszláviai sajtónak is csak sejtései vannak. Egyes értesülések szerint a bűnügyi rendőrség még március 13-án tett feljelenést a belgrádi ügyészségen, mely irat szerint megalapozott a gyanú, hogy Milosevic 1997 májusa és 2000 októbere között törvénytelenül, állami funkciójával visszaélve anyagi előnyöket szerzett pártja és saját maga számára, és ezeket felhasználva igyekezett hatalmon maradni. A vádirat ezenkívül és a szombat hajnali események után nyilván tartalmazza majd a tiltott fegyverviselést és a fegyveres felkelésre tett kísérletet is. A hivatali visszaélésért és a sikkasztásért (mintegy százmillió dollárról van szó az első körben) Milosevic 5-15 évet kaphat; 3-15 év járhat a rezidencián parkoltatott két darab páncélos járműért meg a vállról indítható rakétákért, bombákért és gépfegyverekért, és újabb 3-15 év azért, mert - ha maga nem lőtt és nem terroristáskodott is - az őt védő magánhadsereggel cimborált.

Arról azonban, hogy Milosevic pontosan hogyan rabolta le az államkasszát, nemcsak a nyilvánosságnak, de a jelek szerint a hatóságoknak is kevés információjuk van: a bizonyítékokat vélhetően és többek között azoktól a magas rangú szocialista párti funkcionáriusoktól és "vállalkozóktól" próbálják beszerezni, akiket Milosevic letartóztatása előtt néhány héttel helyeztek előzetesbe. Játszanak nagy értékű diplomatalakásokkal kapcsolatos visszaélések csakúgy, mint bizonyos gyógyszerár-támogatások ellopása, valamint a vámhivatalok kifosztása (az októberi forradalom napjaiban Milosevic emberei állítólag nejlonzacskóban hordták el a márkát az egyetlen olyan helyről, ahonnan akkoriban el lehetett). Bár Batic igazságügy-miniszter nagy igyekezetében, hogy a letartóztatás politikai motivációinak gyanúját eloszlassa, nemcsak a kezét, de a lábát is megmosta a hét végén, a NIN című belgrádi hetilap szerint a végső döntés a volt államelnök letartóztatásáról a kormánypárton, a Szerbiai Demokratikus Ellenzéken belül született meg valamikor a múlt héten. (A lökést az amerikai útjáról hazatérő miniszterelnök, Zoran Djindjic adta meg a habozó Kostunica elnökkel szemben.)

Hága vádja

Bármit tartalmazzon is azonban a belgrádi ügyészség vádirata, annyi bizonyos, hogy ők meg Hága nem ugyanarról beszélnek. A hágai törvényszék által 1999. május végén közzétett vádemelés (lásd: Hosszú búcsú, MaNcs, 1999. június 13.) ugyanis Slobodan Milosevicet és négy társát gyilkosságok kitervelésével, kezdeményezésével, előkészítésével és végrehajtásával vádolja, valamint avval, hogy tudtak az alárendeltjeik és beosztottaik által elkövetett bűncselekményekről, de nem akadályozták meg őket ezek végrehajtásában, illetve utólag nem büntették meg őket. Természetesen Kosovóról, illetve a tartományban 1999 januárjától elkövetett tömeggyilkosságokról van szó: minderre 1999 májusa óta csak szaporodhattak a bizonyítékok, hála a NATO-bombázások befejezése óta a terepen tevékenykedő és számos tömegsírt feltáró törvényszéki orvosszakértőknek. A hágai vádirat egyenes vonalat húz a legfelsőbb jugoszláv vezetéstől a 740 000 kosovói albán elűzéséig, meg a racaki, prizreni, gnjilanei, Pristina környéki tömegsírokig, és e vonal mentén nagyjából megtalálható a szerb társadalom és állam egésze.

Hogy Milosevic esetleges hágai pere milyen következményekkel járhat Szerbia törékeny belső békéjére, arra akár a legutóbbi horvátországi fejleményekből is következtethetünk: néhány kisebb kaliberű műkedvelő hóhér kézre kerítése és kiadatása csaknem katonai puccsot és kormányválságot idézett elő Zágrábban. Vojislav Kostunica jugoszláv elnök ráadásul a tavalyi októberi forradalom alatt és után (sőt vélhetően már előtte is) inkább valamiféle kiegyezésre törekedett az előző rezsim erőszakszervezeteinek vezetőivel, mert a hatalomváltás sikerét valószínűleg az ő átállásukban látta. Nebojsa Pavkovic mostani vezérkari főnök ugyanezt a posztot töltötte be Milosevic alatt; Momcilo Perisic mostani miniszterelnök-helyettes és ex-tábornok évekig Milosevic leghűségesebb emberei közé tartozott (1992-ben ő lőtte szét először Mostart); de a legfelsőbb rendőri vezetés is jóformán érintetlen maradt. Az esetleges hágai Milosevic-perben a bizonyítási eljárás vagy akár a vádlottak meghallgatása során számos olyan tényre derülhet fény, amelyek újabb vádemeléseket vonhatnak maguk után: különösen akkor, ha a vádirat - amint azt Carla del Ponte hágai főügyész már jelezte - kibővül a horvátországi és boszniai háborúban elkövetett bűntettekkel is.

Hága mindezt a legkevésbé sem bánja: Milosevic nemzetközi törvényszék elé állítását kirakatpernek szánják, amelynek a szerb nép "nevelése" a célja; no meg az, hogy elrettentse az állami szinten kitervelt és állami eszközökkel végrehajtott népirtások potenciális elkövetőit, akik - mi mással - a szuverenitás magasztos eszméivel takaróznának. A nemzetközi törvényszék mindeme törekvéseiben egyelőre maga mögött tudhatja az Egyesült Államok kormányzatának támogatását (az európaiak már korántsem ilyen lelkesek: jellemző, hogy konkrét nyomást Milosevic ügyében az európai nagyhatalmak nem gyakoroltak, csak Washington lengette be az ötvenmillió dolláros segély megtagadásának lehetőségét). Milosevic kiadatásának lassan két éve tartó, szüntelen és semmiféle kompromisszumot nem ismerő követelésével viszont Hága saját maga számára is magasra emelte a tétet: ha Milosevic végül is nem lesz a scheveningeni karcer bentlakója, úgy a nemzetközi törvényszék minden vádemelésével és eddigi ítéletével komolytalan sóhivatallá válik.

Pedig nagy kár lenne érte.

Szerbhorváth György

(Belgrád)

(Közreműködött: Bojtár B. Endre)

Bizánci játszmák

Nem sokkal Milosevic letartóztatása előtt több volt párt-, állambiztonsági és vámhivatali vezető is előzetesbe került: nehéz megszabadulni attól a benyomástól, hogy ezeknek az akcióknak az volt az elsődleges céljuk, hogy a letartóztatottakból Milosevicre nézve terhelő vallomást csikarjanak ki. (Az előzetes vádirat a hírek szerint jobbára ezekre a vallomásokra épül, aminek kétségtelen hátránya, hogy e vallomások a tárgyalás során visszavonhatók.) Az első, aki énekelt, Mihalj Kertes egykori szerbiai belügyminiszter volt, de kulcsfontosságú tanú lehet az egykori szerb kormányfő, Nikola Sainovic, aztán a volt jugoszláv külügyminiszter, Zivojin Jovanovic, és legfőképpen a szintén letartóztatott Rade Markovic, az állambiztonság vezetője is, aki egészen márciusig posztján maradhatott, noha beosztásánál fogva nyilvánvalóan sok stikliben vett részt annak idején.

A demokratikus szerbiai vezetésnek emellett biztosítania kellett a hadsereg lojalitását és Milosevic lefegyverzését is. A szerb parlament a múlt héten hozta meg azt a törvényt, amely szerint az egykori államelnöknek csupán egy testőrre van joga, nem pedig egy minihadseregre. A csel azonban nem vált be, az exelnök mellett számos fegyveres híve kitartott, és az első, szombat hajnali akció egyértelműen a hadsereg miatt vallott kudarcot. Nem tisztázott, hogy a vezérkari főnöknek, Nebojsa Pavkovicnak milyen szerepe volt mindebben. Pavkovic korábban Milosevic hűséges káderének számított, ráadásul maga is "kosovói hős" lenne. Tavaly október 5-én habozás nélkül állt át a forradalmi oldalra: és lám, meg is tarthatta posztját. A múlt szombaton cáfolta, hogy a hadseregnek vagy neki magának bármilyen szerepe lett volna abban, hogy a hadsereg lényegében meghiúsítottaaz első rendőri akciót. Pedig a hadsereg bizonyosan felelős azért a botrányért, hogy Milosevic szocialista harcosai fegyvereket vihettek be az Uzice utca 11. alatt álló rezidenciába. A másik verzió még botrányosabb: a szocialista őrség magától a hadseregtől kapta a fegyvereket. (Milosevic amúgy a múlt héten kért fegyverviselési engedélyt, de nem kapott.) Valószínűsíthető, hogy az objektumot őrző katonák felettesei között több Milosevic-barát tiszt is akadt, akik fejében komolyan megfordult a puccs lehetősége, de még időben meghátráltak, érzékelve a helyzet súlyosságát. Valakik mindenképpen meg fognak bukni a gárda környékén.

Ahogyan megbukott a rezidenciát védő fegyveres pártőrség vezére, Sinisa Vuccinic, Milosevic régi munkatársa is. ´t akkor tartóztatták le, amikor a szomszédos laktanyába akart menekülni. Vuccinic nyilvánvalóan skizofrén személyiség: egyszerre tagja Milosevic felesége pártjának, az Egyesült Baloldalnak, de övé a Royalista Mozgalom, valamint a Nikola Pasicról elnevezett radikális baloldali párt is. Ezzel szinte be is járta a politikai palettát balról jobbra, és le is esett - őt minimum terrorizmussal fogják vádolni, annál is inkább, mert az események során avval fenyegetőzött, hogy negyvenezer harcosa várja a parancsot a fegyveres ellenállás megkezdésére.

A jelenlegi szocialista és radikális párti ellenzékiek szerint persze mindez nem más, mint boszorkányüldözés. Melynek oka az, hogy Kostunicáék tehetetlenek, és az ilyen akciókkal palástolják az éppen aktuális kenyér-, áram-, benzin- stb. áremelést. Az tény, hogy időben ezek a dolgok egybeesnek, ám Kostunica szombat este arra is utalt, hogy a Milosevic letartóztatása körül kialakult botrány púp a hátukra: Dél-Szerbia, a macedóniai válság, a mély társadalmi és gazdasági krízis éppen elég gondot okoz nekik e nélkül is.

Hága és a szerb pártok

A vajdasági autonomista, a kisebbségi és a forradalomban radikálisan fellépő szerbiai pártok a Hágával való együttműködés mellett állnak ki. Középütt találhatók azok a szerb, illetve jugoszláv kormánytagok, akik Zoran Djindjic szerbiai miniszterelnök körül tömörülnek - ők hajlanak is meg nem is az együttműködésre, tudván, hogy a közvéleményben még mindig erős az ellenérzés mind a NATO, mind Hága ellen. Inkább taktikai okokból húzzák-halasztják a Hágával való kooperációról szóló törvény meghozatalát. Mint hangsúlyozzák, csupán azt kell eldönteni, hogy az együttműködés milyen formát öltsön. Djindjic már március elején kijelentette, hogy Belgrád készen áll háborús bűnök miatt felelősségre vonni Milosevicet, annál is inkább, mert ez azt bizonyítaná, hogy Szerbia jogállammá vált.

A "mérsékelt nacionalistaként" aposztrofált Vojislav Kostunica szövetségi elnök és sleppje viszont nem csak taktikai okokból kívánja a pokolba Hágát. Számítanak azok támogatására, akik az elnökben a szerbség újabb megmentőjét látják, és akik könnyedén visszavándorolnának a milosevicista vagy még radikálisabb nacionalista erőkhöz. A vajdasági képviselőház elnöke, Nenad Canak ezzel kapcsolatban is nyilatkozta azt, hogy ha Kostunicát 1945-ben Németország elnökévé választották volna, ott még mindig működnének a koncentrációs táborok, mert az elnök annyira legalista, hogy még a leggenyóbb törvényeket is tiszteli. Kostunicáék a Hágának való kiadatások ügyében folyton az alkotmányra hivatkoznak, amely nem teszi lehetővé, hogy jugoszláv állampolgárt bárkinek is kiadjanak. Ami azért nonszensz, mert a nemzetközi jog mindig a nemzeti fölött áll, legyen szó kiadatásról vagy dunai hajózásról. Az alkotmányra való hivatkozás azért is kétkulacsos, mert a jugoszláv hatóságok már kétszer is adtak ki embereket Hágának, legutóbb éppen március elején Blagoje Simicet, aki Boszniában ügyködött, és 1995-ben menekült Szerbiába az SFOR elől. Az igazságügyi miniszter akkor azt nyilatkozta, hogy Simic önként adta fel magát, és ők semmit nem intézkedtek. A rendőrségi közlemény viszont azt állította, hogy Simicet a szerbiai és jugoszláviai igazságügyi minisztérium követelésére tartóztatták le és adták át a törvényszék képviselőinek. Az pedig már hab a tortán, hogy az egykori vezérkari főnök, Ojdanic tábornok, a kosovói népirtás egyik irányítója és a hágai vádirat egyik szereplője kijelentette: inkább megy önként Hágába, mint hogy árulás miatt otthon ítélkezzenek felette (ő írta alá a NATO-bombázások végén a kapitulációt jelentő kumanovói egyezményt).

szerző
Szerbhorváth György
publikálva
2001/14. (04. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Terjeszkedik a magántőke
Jó üzlet az egészségügy
Uniós határvédelmi tervek
A kapukulcs őrzői
Interjúk
Somlyódy László, Mathias Énard
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra