Megdönthetetlen rekordot állított fel a veresegyházi polgármester

Béla bácsi elköszön

Belpol

Ötvennyolc év után távozik Veresegyház éléről Pásztor Béla polgármester. A város az ellenzéknek és a kormánypártoknak is fontos, hiszen a dinamikusan fejlődő település komoly bevételekkel rendelkezik. Az időközi választást májusban tartják.

A pártok közül, úgy tűnik, egyik sem tud komoly jelölttel előrukkolni, így egyelőre Cserháti Ferenc jelenlegi alpolgármesternek áll a zászló. A pártok helybéli káderhiánya aligha véletlen: a település „örökös” tanácselnökének, majd 1990 után polgármesterének tekinthető Pásztor Béla mellett nem termett babér senkinek sem.

„A legfontosabb, hogy az embereket szeretem. Szeretem őket szolgálni, nem tudok uralkodni, parancsolni. A mindennapi élet értelmével tudtam szólni hozzájuk. Senkivel nem veszekedtem életemben. Elfogadtak, segítettek” – vázolta lapunknak politikai credóját Veresegyház polgármestere, akit itt sokan Béla bácsinak hívnak. Pásztor rendszeresen ötkor kelt, s mielőtt bement a hivatalba, körbejárta a város főbb útvonalait, ugyanis „azoknak mindig rendben kell lenni”. Bárkivel megállt beszélgetni.

A 84 éves európai csúcstartó 58 év városvezetés után február közepén bejelentette, hogy a hónap végével lemond tisztségéről. A polgármesteri feladatokat a májusi időközi választásig Cserháti Ferenc alpolgármester látja el, akit Pásztor Béla egyúttal utódjának is ajánl.

A polgármester már tavaly nyár végén közölte, hogy biztosan nem indul újra 2024-ben. Távozása új helyzetet teremt. Veresegyház a térség egyik legdinamikusabban fejlődő települése. Akik Pásztort bírálják, leginkább azért teszik, mert komoly adósságai vannak a településnek. A polgármester szerint viszont a hitelből finanszírozott fejlesztés a jó megoldás. A folyamatosan bővülő várost az agglomerációs régiókat jellemző túlnépesedésből fakadó problémák is feszítik.

Vállalt kockázatokat

Veresegyház az elmúlt években lett a térség „bezzegvárosa”. Pásztor Béla „bátran vezette a várost”, ahogyan egy forrásunk fogalmaz. Nem biztos benne, hogy egy új vezető, aki nem rendelkezik az ő kapcsolati tőkéjével, „képes lesz kordában tartani Veresegyházat”. Egy másik informátorunk úgy látja, Pásztor „nagy mestere” volt annak, hogyan lehet egy településből kihozni a maximumot: mindig megszerezte a pénzt, és az adósságokat rendre visszafizették, a beruházások nem álltak le. „A választók az ügyletekből nem nagyon érzékeltek semmit, hiszen azok nem vetették vissza a település fejlődését, így nem is foglalkoztak ezzel.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.