Habsburg György: Édesapám sokáig nem is tudta, hogy magyar állampolgár maradt, azt hitte, családunkat ettől időközben megfosztották. Hiszen Rákosi Mátyás nyilvánosan bejelentette. Azonban sohasem történt meg. Úgyhogy nem is kellett kérvényeznünk a helyreállítását. Õ 1979-ben került az Európai Parlamentbe Felső-Bajorország képviselőjeként. Mindig külön engedélyt kért, s a tolmácsoknak előtte kiosztotta a magyar szöveg angol fordítását, akik abból dolgoztak. Akadt ilyesmi máskor is az Európai Parlamentben, de más indíttatásból. Egy olasz radikális képviselő latinul szólalt fel... Az egy proteszt dolog volt.
Magyar Narancs: Édesapja többszörös állampolgár.
HGY: Igen. Osztrák, német és magyar.
MN: És horvát is, nem?
HGY: De, de, de. Nem nagyon hangoztatjuk, nem mindenki örül ennek.
MN: Miért?
HGY: Van néhány ország, ahol nem szeretik, ha ennyi állampolgársága van valakinek. Tudjman elnök ezzel ismerte el, hogy édesapám a délszláv háború idején sokat segített politikai téren a horvátoknak.
MN: Osztrák állampolgárságukat nem veszítették el, amikor nem volt szabad Ausztria területére lépniük?
HGY: Megmaradt. Azonban az osztrák útlevelünkbe beírták: érvényes a világ összes országába, kivéve Ausztriát... Nekem is volt ilyen paszportom 1967-ig.
MN: Miért nem engedték önöket vissza ilyen sokáig?
HGY: Féltek, hogy édesapám túl népszerű lesz.
MN: Nem az volt az első számú követelmény vele szemben, hogy mondjon le trónigényéről?
HGY: Dehogynem. Csakhogy ezt a kérdést az 1919-ben meghozott törvények amúgy is elintézték, nem volt miről lemondani. Apám nem is ambicionálta, hogy uralkodó legyen.
MN: Végül is 1961-ben írta alá az erről szóló nyilatkozatot. Miért nem előbb?
HGY: Mert addig nem kérték. Csak nem térhettünk vissza Ausztriába. Még 1961 után sem, egészen 1967-ig. Sem édesapám, sem a testvérei, sem gyerekeik.
MN: Németországban született...
HGY: De nem vagyok német állampolgár. Osztrák és magyar útlevelem van.
MN: Közép-európai sors, ám nem tipikus. Az sem, ahogyan az MDF európai parlamenti listájának a második helyére került. Váratlanul előbukkant.
HGY: Dávid Ibolya telefonált, majd amikor személyesen találkoztunk, megkérdezte, vállalnám-e.
MN: Egyszer csak eszébe jutott, hogy felhívja önt? Azt beszélik, Tolvaly Ferenc ajánlotta, akivel közös irodájuk volt Brüsszelben. Uniós és egyéb nemzetközi ügyeket intéztek.
HGY: Nemcsak Brüsszelben. Berlinben és Münchenben is. Most már nélküle működnek ezek az irodák. Volt egyébként Budapesten is, az uniós csatlakozásig, melynek előkészítését ugyancsak segítettük.
MN: Együtt dolgoztak az MTM-nél és a TV2-nél is.
HGY: Igen.
MN: Többévi közös munka után nem került szóba kettejük közt, hogy esetleg ő javasolta Dávid Ibolyának, keresse meg önt?
HGY: Lehet, hogy így volt, nem tudom. Az elnök asszony biztosan tudja.
MN: ' nem mondta, honnan jutott eszébe?
HGY: Nem esett szó erről.
MN: Ön be sem mutatkozott a párt választmányának, amely a lista sorsáról döntött.
HGY: Többükkel találkoztam már azóta. Egyébként húsz éve Magyarországon élek, elég jól ismerhetnek mások is. Tudhatták azt is, hogy édesapám húsz esztendeig tagja volt az Európai Parlamentnek. Ahogyan a bátyám is az Osztrák Néppárt képviselőjeként, három évig. Közelről láttam, és alaposan megismertem a szervezet működését.
MN: Hogyhogy más pártok vezetői nem vették mindezt észre?
HGY: Tőlem kérdi?
MN: Nem is keresték meg?
HGY: Nem. Távol tartottam magam a pártoktól. Egyiknek sem voltam és nem is vagyok tagja Magyarországon.
MN: S külföldön?
HGY: Ott sem, soha, egyiknek sem.
MN: Miért emelte ki előszörre, hogy itt nem?
HGY: Mert most Magyarországról beszélünk. De belpolitikával nem szívesen foglalkozom.
MN: Magánemberként sem?
HGY: Dehogynem. Mindig elmegyek szavazni.
MN: Udvariatlan lenne megkérdezni, hogy melyik pártra. Az viszont nem titok, hogy konzervatív család az önöké.
HGY: Igen, hívő katolikusok vagyunk és konzervatívok.
MN: Mit takar ön szerint az igazi konzervatív politika?
HGY: A család, az ember, a jó hagyományok tiszteletét. Ugyanakkor nyitottnak kell lenni az újdonságokra, különböző hatásokra.
MN: Nem gondolja, hogy uniós jelöltként elkerülhetetlen belpolitikával is foglalkoznia?
HGY: Úgy vélem, hogy egy uniós jelöltnek az Európai Unióról kell beszélnie. Hihetetlenül sajnálom, hogy az EP-kampányt is eluralják a belpolitikai kérdések.
MN: Akkor miért vállalta a jelöltséget?
HGY: Mert szeretnék segíteni. Nagyon fontos, hogy Magyarország az Európai Unió tagállama. Ez egy lehetőség a felemelkedésre. De egyik napról a másikra természetesen nem oldódik meg minden probléma. Arra kell törekedni, hogy amikor véget ér a válság, minél hamarabb alkalmazkodni tudjunk az új helyzethez.
MN: Úgy gondolja, hogy önnek lenne erre befolyása?
HGY: Egy EP-képviselőnek azon kell dolgoznia, hogy többséget szerezzen azokhoz az ötletekhez, kezdeményezésekhez, amelyek előnyösek országának. És nem csak egyetlen frakcióban vagy saját nemzetbeliek közt, hiszen az nem mindig elegendő a sikerhez. Ráadásul: ez csak a szavazatok megnyerésére vonatkozik. A dolgok valójában az unió bizottságában, a tanácsban, a szakbizottságokban dőlnek el, az előkészítés során. Ha szeretne valamit ,,átvinni" az ember, hogy valami bekerüljön egy előterjesztésbe, elsősorban náluk kell lobbizni. Édesapám révén, de 1997 óta utazó nagykövetként is van kapcsolatom az Európai Parlamenttel, 2004-től pedig én koordinálom a tagállamok Vöröskereszt-szervezeteinek munkáját.
MN: Úgy is, mint a Magyar Vöröskereszt elnöke. Sok bajt észlelhet. Mégsem szólal meg ilyen ügyekben, a szegények, a kiszorítottak érdekében.
HGY: Téved. A Vöröskereszt elnökeként, európai parlamenti képviselőjelöltként és magánemberként is mindig felszólalok a rászorultak érdekében.
MN: Nyilván a magánember, hívő Habsburg Györgyben is működik a szolidaritás a szorított helyzetben levők, például a hosszú ideje több helyütt félelemben élő, fenyegetett cigány emberek iránt, nem?
HGY: Bízom benne, hogy Magyarország jogállam, ahol működnek a rendőri, ügyészi, bírói szervek, és cselekszenek, ha valaki vagy valakik átlépi, átlépik a jog határait. Ugyanakkor nem állítom, hogy e szervek ténykedése tökéletes, és hogy nem kellene hatékonyabbá tenni ezeket. Ennek elősegítése is a céljaim között szerepel.
MN: Vannak erkölcsileg eleve megítélhető kérdések is.
HGY: Természetesen. Ezekben késlekedés nélkül mindig fel is szólalok.
MN: Akadnak bőven más égető problémák is...
HGY: Ilyen a munkanélküliség. Borzasztó, ha valaki elveszíti a munkáját, ezzel veszélybe kerül addigi egzisztenciája. Ezért is lényeges, hogy az unió tagjai vagyunk, hiszen az európai közösség segítsége nélkül sokkal rosszabb helyzetben lennénk.
MN: Önnek szinte ki volt jelölve az életpályája a családja által. Üzletemberként dolgozik, de politikai területen is aktivizálódik. Erre készült?
HGY: Tévesen írják sok helyen, hogy "dr." vagyok. Először jogot tanultam Innsbruckban, majd a Müncheni Egyetemen történelem- és politikatudományt, de azt is abbahagytam, mert az első adandó alkalommal haza akartam térni Magyarországra. Pedig szerettem az egyetemi légkört...
MN: Ön volt a család bohémja?
HGY: Igen. De csak voltam.
