Hogy ez a közös határozat csont nélkül ment át a demokrata többségű képviselőházon, az vélhetően nem a Bush elnök iránti feltétlen és általános csodálatnak, hanem a megrázkódtatásnak köszönhető. A fegyveres akciók indításának, lebonyolításának és befejezésének joga fölött a mindenkori kongresszus és a mindenkori elnök között soha nem volt teljes az egyetértés. Az amerikai alkotmány szerint háborút a törvényhozás indíthat, ám ha egyszer elindította (vagy ha megtámadták az országot), vajmi kevés befolyással bír az elnök cselekedeteire (aki - ugyancsak az alkotmány szerint - a fegyveres erők főparancsnoka). "Nemzeti vészhelyzet" esetén továbbá - ugyancsak a megfelelő kongresszusi felhatalmazás birtokában - az elnök lényegében áttérhet a rendeletek útján történő kormányzásra, amibe bőven beleférhet egyes demokratikus alapjogok korlátozása. (Ezért jelenthette be Bush elnök például bizonyos bankszámlák zárolását hétfőn.) Ezt a szinte korlátlan hatalmat az 1973-ban, a vietnami háború végén Nixon elnök tiltakozása mellett elfogadott War Powers Act korlátozza, amelynek értelmében az elnöknek 48 órával előre értesítenie kell a kongresszust a fegyveres erők bevetéséről, és újabb kongresszusi felhatalmazás nélkül legfeljebb 60 napig angazsálhatja ezeket az erőket. A mostani közös kongresszusi határozatot figyelmesen olvasva az is kiderül, hogy Bushnak még a célpont kijelölését sem kell megindokolnia a kongresszusnak. Az Egyesült Államok azt fogja megtámadni, akiben ő a merényletek elkövetőit felfedezi, illetőleg akiről az elé tárt bizonyítékok alapján elhiszi, hogy részük volt a támadásban. Busht tehát semmilyen törvény nem korlátozza immár: legfeljebb a józan ész és a megfontolás.
Márpedig
Bush elnök értelmi képességeiről,
pontosabban azok markáns hiányáról már a választási kampány során élénk és szórakoztató vita folyt az angolszász sajtóban. (Bon mot-jaiból keretes anyagunkban válogattunk.) A Vanity Fair című brit lap egyik tavaly októberi cikke szerint Bush diszlexiás: ő ezt egy olyan mondattal tagadta, amit sokan a diszlexia bizonyítékának tekintettek. Az elnök mókás szótévesztéseiből, az angol nyelv szabályai iránt mutatott mélységes érzéketlenségéből, műveletlenségéből, logikai bakugrásaiból azonban nem valami egyszerű, elementáris butaság képe rajzolódik ki: a jelenség elemzői szerint a jövendő elnök az esetek nem kis százalékában csak játszotta a hülyét, vagy inkább az együgyűsége mögé menekült a konkrét kérdésekre adandó konkrét válaszok elől. És nem kétséges az sem, hogy - akár színlelt, akár valódi - egyszerűsége és pallérozatlansága nagyfokú rezonanciára lelt a hozzá hasonlóan egyszerű és pallérozatlan amerikaiak millióiban.
Mielőtt azonban meggyőznénk magunkat arról, hogy a világ sorsa egy többé-kevésbé
demokratikusan
megválasztott debil
kezében nyugszik, majd magunkra tekernénk a fehér lepedőt, és a legközelebbi légópince felé vennénk az irányt, vizsgáljuk meg azt, hogy miből választhat az elnök, és hogy a végső döntés meghozatala előtt milyen elképzeléseket vehet tekintetbe.
A lehetséges katonai akció elsődleges célpontja Afganisztán. Ha az Egyesült Államok két évvel ezelőtt képes volt Jugoszláviát csakis és kizárólag erkölcsi motivációk miatt megbombázni (amely erkölcsi motivációk abból az egyszerű igazságból fakadtak, hogy kétmillió - adott esetben: albán - emberi lény megölése, elűzése szülőföldjéről nem megengedhető), és ha ezt per analogiam a mostani esetre is alkalmazzuk, akkor a tálib rezsim megdöntése katonai akcióval következetes lépés lenne. (A tálibok nyugati értelemben vett emberi jogi "teljesítménye" semmivel sem jobb, mint a Milosevic-rezsimé volt.) A jelen esetben persze nem erről vagy csak sokadsorban erről van szó: az eddig vélhetően rendelkezésre álló bizonyítékok szerint a tálibok közvetlen biztonsági kockázatot jelentenek az Egyesült Államok számára. Bush kezdeti kijelentései mindazonáltal azt sugallták, hogy a háborút ennél szélesebb fronton fogja vívni. Ha az Egyesült Államok elnöke élne kongresszusi felhatalmazásával, és a terroristáknak otthont adó kormányokat is legitim ellenségnek tekintené, valamint továbbra is "keresztes hadjáratot" akarna vívni (ezt a kifejezést használta első felindulásában), akkor a szórásból bajosan maradhatna ki Irak (a CNN szerint titkosszolgálati források aktív iraki közreműködésről számoltak be a merényletek kivitelezésében), a libanoni Hizbullah-t támogató Szíria, a terrorizmust egykor állami szinten gyakorló - bár azóta jó útra tért - Irán, aztán a Palesztin Autonómia, sőt a térségben Amerika első számú szövetségesének tekintett Szaúd-Arábia sem (a 19 azonosított merénylő közül 14 rendelkezett szaúdi kapcsolatokkal, nem egy közülük szaúdi útlevéllel meg bankszámlával). És ki tudja, még kiről, mely országokról lehetnek az elnöknek információi.
Egyöntetű amerikai és angol sajtóközlemények szerint ennek a megoldásnak a múlt hét során még Bush legszűkebb tanácsadói és miniszteri körén belül is voltak hívei: a New York Times és a londoni Observer szerint Paul Wolfowitz, a védelmi miniszter helyettese úgy vélte, hogy elérkezett az idő a Közel- és Közép-Kelet jelentősebb terroristabázisainak teljes felszámolására, még akkor is, ha az Egyesült Államoknak egyedül kéne megtámadnia lényegében egész Közép-Ázsiát; az ötlet ugyanezen források szerint tetszett Dick Cheney alelnöknek is. Kevés kétségünk lehet továbbá afelől, hogy Bush jr. ön- és Amerika-képéhez, valamint saját harcias kijelentéseihez úgyszintén jobban passzolna valamiféle látványos, nagyszabású akció. Az ellentábort az Öböl-háborús koalíció létrehozója, Colin Powell külügyminiszter és helyettese, Richard Armitage alkották, akik úgy vélték, hogy az a politika ellehetetlenítené a terrorizmusellenes koalíciót.
Ha igazak az elnök tanácsadói körének megosztottságáról szóló hírek, akkor viszont kénytelenek vagyunk
azt a szomorú
következtetést levonni,
hogy Bush elnök mégiscsak döntési helyzetben van (mint azóta kiderült, édesapjának az Öböl-háború megindítása előtt közvetlen munkatársai egy megoldást ajánlottak). Lapzártánkkor mindazonáltal úgy tűnik, hogy a több ország elleni légicsapásmérés, mint kizárólagos eszköz a "megtorlásra", kiesett a képből. Donald Rumsfeld védelmi miniszter a múlt hét végén már nyugodtabb hangnemben nyilatkozott az esetleges hadi célokról: szavaiból úgy tűnt, hogy az Egyesült Államok vezetése immár azt mérlegeli, hogy hogyan tudná megfelelő légi támogatással különleges deszantegységeit az afganisztáni terroristabázisok megsemmisítésére és a tálib kormány megdöntésére felhasználni; és hogy ennek érdekében számít a most alakuló széles nemzet- és vallásközi koalíció támogatására.
Azt nehéz elképzelni, hogy a töméntelen pénzért a térségbe küldött töméntelen fegyver nem sül el a következő napokban; mint ahogy azt is, hogy a tálib kormányzat ép bőrrel megúszhatja az amerikai merényleteket. Jugoszlávia három évvel ezelőtti bombázása végül is meghozta a Milosevic-rezsim bukását: és ha ez önmagában kevésnek bizonyult is a tartós rendezéshez és az általános boldogsághoz a Balkánon, tény, hogy a szerb-horvát-bosnyák-albán négyszögben azóta béke van. George W. Bush elődjének aktív Balkán-politikáját annak idején azért bírálta, mert az úgymond "nyitott végű" volt, és nem tartalmazott megfelelő stratégiát arra, hogy az Egyesült Államok hogyan és mikor szállhat ki a buliból. Az, amibe pillanatnyilag ő készül belemászni, a balkáni szerepvállalásnál sokkal súlyosabb és hosszabb távú következményekkel járhat: gazdasági, katonai, politikai és intellektuális értelemben egyaránt. Az új világrendet a szemünk láttára alakítja George W. Bush. És ez az igazán aggasztó.
Bojtár B. Endre
Az elnök beszél
A Szüret különkiadása
Sem franciául, sem angolul, sem mexikóiul.
A riporterek kérdéseire adott elhárító válasz, Amerikai Csúcstalálkozó, Quebec City, Kanada, 2001. április
H
Biztosítottam a miniszterelnököt, hogy a kormányom keményen fog dolgozni azért, hogy a Közel... a közel-keleti nemzeteinkkel együtt dolgozni, adj egy esélyt a békének. Közöltem továbbá, hogy nemzetünk nem fogja megpróbálni kierőszakolni a békét, hogy megkönnyítjük a békét, és együtt fogunk dolgozni azokkal, akik felelősek a békéért.
Ariel Sharon izraeli miniszterelnökkel való fényképeszkedéskor, Washington, 2001. március
H
De a békét és a stabilitást valójában ezek a nemzetek fenyegetik, amelyek nem nagyon átláthatóak, amelyek elbújnak... amelyek nem engedik, hogy az ember megnézhesse, hogy mit akarnak. Ezek nagyon olyan autoritárius rezsimek. Az igazi fenyegetés az, hogy vagy ezek a népek, valami nagy dührohamban, megpróbálnak túszként tartani minket. Minket, az izraelieket például, akiknek mi megvédünk, felajánljuk a védelmünket; a dél-koreaiakat.
Sajtókerekasztal, Washington, 2001. március
H
Továbbra is megbízom Lindában. Kitűnő munkaügyi miniszter lesz belőle. Annak alapján, amit a sajtótudósításokban olvastam, tökéletesen kvalifikált.
Austin, 2001. január
H
Tudom, hogy az emberi lény és a halak békésen együtt tudnak élni.
Saginaw, 2000. szeptember
H
Az az asszony, aki tudta, hogy diszlexiám van - soha nem interjúvoltam meg.
Orange, 2000. szeptember
H
Mint Texas kormányzója, magas elvárásokat állapítottam meg az állami iskoláink számára, és ezeket az elvárásokat teljesítettem is.
CNN online chat, 2000. augusztus
H
Olyan világ ez, amelyik sokkal bizonytalanabb, mint a múlt. A múltban biztosak voltunk, mi voltunk, és velünk szemben az oroszok a múltban. Bizonyosak voltunk, és ezért hatalmas atomarzenálunk volt egymásra irányítva, hogy fenntartsuk a békét. Ez az, amiben biztosak voltunk... Látják, még akkor is, ha ez egy bizonytalan világ, néhány dologban biztosak vagyunk. Biztosak vagyunk abban, hogy bár a "gonosz birodalma" már a múlté, a gonosz megmaradt. Biztosak vagyunk abban, hogy vannak emberek, akik nem állhatják azt, amiért Amerika kiáll... Biztosak vagyunk abban, hogy vannak őrültek a világon, és vannak terror, és van rakéták, és biztos vagyok ebben is: biztosan megőrzöm a békét, jobb, ha a hadseregünk tartása erős, és biztos vagyok abban, ez alatt a kormányzat alatt a hadsereg tartása veszélyesen gyenge.
The Washington Post, 2000. május
H
Azt hiszem, egyetérthetünk: a múltnak vége.
Dallas Morning News, 2000. május
H
Bush kormányzó: Beszéltem Jebbel, a kisöcsémmel - ezt nem sok embernek meséltem még el. De ő - nem is szabadna kisöcsémnek hívnom. Jeb, a fivérem, Texas állam nagy kormányzója.
Riporter: Florida.
Bush kormányzó: Igen. Florida államé.
The NewsHour With Jim Lehrer, 2000. április
H
A Yale-en a diákok a legkülönfélébb környezetből, az ország legkülönbözőbb részeiből jöttek. Néhány hónap leforgása alatt sokukat megismertem.
George Bush önéletrajzából, 1999
H
Nem emlékszem vitákra. Nem hiszem, hogy túl sok időt töltöttünk volna ennek a megvitatásával. Talán igen, de nem emlékszem rá.
A vietnami háborúval kapcsolatos vitákról; Bush ekkor a Yale egyetem diákja volt, The Washington Post, 1999. július 27.H
Az egyetlen dolog, amit Szlovákiáról tudok, az az, amit első kézből, az ön külügyminiszterétől hallottam, aki eljött Texasba.
Egy szlovák újságírónak, 1999. június 22. Bush Janez Drnovsek szlovén miniszterelnökkel találkozott
H
Jó okom van, hogy elinduljak a választáson. Egy nagyobb célról beszélek, ami Amerika jobbik felének a megszólítása. Ez a megújulás része. Reform és megújulás. A megújulás része a magas követelményrendszer, és hogy emlékeztessük az embereket arra, hogy Amerika nagysága igazából azon múlik, hogy a szomszédok segítik egymást, és hogy a gyermekek mentorokat találjanak maguknak. Aggódok. Tudják, nagyon aggódok amiatt a srác miatt, aki kételkedik, hogy Amerikát tényleg neki találták-e ki. Tényleg aggódom emiatt. És jó okkal indulok a választáson. Megválaszolom ezt a kérdést, és a válaszom az, hogy nem lehet Amerikát egy pozitív holnapba vezetni, ha az ember a bosszúra gondol. A bosszú olyan hihetetlenül negatív. És hogy megválaszoljam a kérdését, azért fogok nyerni, mert az emberek érzik a jószívűségemet, ismerik az optimizmusomat, és tudják, hogy hová akarom vezetni az országot. Avval szoktam megtréfálni az embereket, hogy "nem mondhatod azt, egy vezető, kövess engem, és a világ rosszabb lesz". Optimista vagyok. Természetemből fakadóan elégedett ember vagyok. Nagyszerű érzékkel tudom, hogy hová akarom vezetni az országot, és nincsenek kételyeim, hogy miért indulok.
The Washington Post, 2000. március
H
Azt gondolom, ha az ember tudja, hogy miben hisz, sokkal könnyebben válaszol a kérdésekre. Nem tudok az ön kérdésére válaszolni.
Reynoldsburg, 2000. október 4.
H
Hatalmas a bizalom. Minduntalan ezt látom, amikor az emberek odajönnek hozzám, és azt mondják: "Nem akarom, hogy megint cserbenhagyjon."
Boston, 2000. október
(Forrás: The Complete Bushisms. Compiled by Jacob Weisberg and Bryan Curtis, www.slate.msn.com/Features/bushisms/bushisms.asp)
