Egy békéscsabai kézilabdabíró három évvel ezelőtti közúti tragédiája máig vitát kavar az érintettek körében. Részben azért, mert az áldozat családja és jogi képviselője kétségbe vonja a rendőrség által lezárt vizsgálat eredményét. Másrészt azért, mert az eset rávilágított arra, hogy a bajnoki mérkőzésekre rendelt bírók munkajogi és foglalkoztatási helyzete rendezetlen. Biztosítás hiányában senkitől nem számíthattak semmilyen segítségre. A Magyar Kézilabda Szövetségtől - az elhunyt iránti tisztelet és a család fájdalmának megértése ellenére - méltányosságból sem.Abékéscsabai bírópáros a játékvezető-küldő ívnek megfelelően útban volt Fehérgyarmat felé, ahol egy NB I/B-s férfi kézilabda bajnoki mérkőzést kellett levezetniük. 2001. március 3-án, nem sokkal délután három óra után zuhogott az eső, amikor az akkor már hat éve együtt bíráskodó Horváth István és Medovarszki Pál egy Opel Kadett-tel elhagyta Debrecent. A 471-es úton haladtak a szabolcsi kisváros felé, az anyósülésen ülő Medovarszki megnyugtatta a 70-80 kilométeres sebességgel haladó Horváthot, hogy időben vannak, nem kell sietniük. Majd egy újságot terített maga elé. A főcímeket futotta át, amikor arra kapta fel a fejét, hogy mellette ülő társa minden átmenet nélkül felkiált: "Hogy jön ez az őrült?!"
Az iszonyatos csattanás után Medovarszki - mint tanúvallomásából kiderül - felsőtestével előrevágódott, a biztonsági öv rántotta vissza. Fejét és mellkasát erősen beütötte, de eszméletét nem vesztette el. A kocsi jobb oldalra vágódott ki. Nagy nehezen kikapcsolta a biztonsági övet, és kinyitotta a jobb oldali ajtót. Egy szempillantás alatt többen is a szerencsétlenül járt kocsikhoz futottak, és közülük néhányan azt mondták, hogy Horváth Istvánt a mentők megérkezéséig nem szabad megmozdítani, mert félő, hogy leszakad a karja. Ekkor Horváth jól érthetően megszólalt, és halkan azt mondta: "Nyissátok ki az ajtót, engedjetek ki, meghalok."
Horváth István nem sokkal később a kiérkező mentőben, még a helyszínen elhunyt. A hírt a súlyos sérüléssel a debreceni Kenézy Gyula Kórházba szállított Medovarszki Pálnak csak másnap merték megmondani az orvosok.
A szakértők bevonásával elvégzett rendőrségi vizsgálat a balesetben az elhunyt Horváth István vétkességét állapította meg. Eszerint a 471-es út Debrecen és Hajdúsámson közötti szakaszán Horváth István figyelmetlenül fogott előzésbe, mintegy 0,7-0,9 méterre áttért a menetirány szerinti bal oldali sávba, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Oláh Sándor Audijával.
A közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult bűnügyben a vétkes halála miatti nyomozást megszüntető rendőrségi határozat ellen nyújtotta be panaszát a Horváth család jogi képviselője, Botos Mihály békéscsabai ügyvéd. Érvelése szerint a feltárt adatokból nem lehet megállapítani a többi jármű pontos mozgását, emellett az sem tisztázott, melyik autót akarta megelőzni a békés-csabai kézilabdabíró. Ráadásul az elhunyt utolsó szavai ("Hogy jön ez az őrült?!") arra utalnak, hogy a szembejövő autós hajtott végre rendkívüli manővert. A panaszt a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség a rendőrségi vizsgálatra, a szakértő megállapításaira és két tanú val-lomására hivatkozva 2001. május 9-én elutasította.
Botos Mihály ügyvéd lapunknak elmondta: a nem tisztázott részletek miatt - a jogorvoslat lehetőségével élve - hamarosan polgári pert indítanak. Botos nem tartja életszerűnek, hogy a Horváth előtt haladó autó vezetője állítólagos balra indexelésével figyelmeztette volna - az egyébként jól és mindig nyugodtan vezető, ráadásul a kézilabda-mérkőzésre nem siető - Horváthot, hogy ne előzzön, mert jönnek szembe.
A baleset miatti tragédiában az a rendhagyó, hogy a valódi történet a nagy részvét mellett megtartott békéscsabai temetés után kezdődött, ahol mindenki segítséget ígért az özvegynek és két fiának.
Elutasított kérelem
A temetés költségeit felerészben a békéscsabai polgármesteri hivatal, Horváth István volt munkahelye, míg másik részét a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) vállalta magára. A gyászszertartáson a békési főváros közélete és a honi kézilabdasport csaknem minden prominense részt vett. A közlekedési balesetben elhunyt családfő tragédiája nyomán a közalkalmazottként dolgozó özvegy, valamint két, az önálló élet elején álló fia egy megkezdett házépítés minden pénzügyi nyűgével az anyagi ellehetetlenülés szélére sodródott. Azzal tisztában voltak, hogy a családfőnek nem volt életbiztosítása, ám arra számítottak, hogy mivel megbízatás, munkavégzés közben érte a baleset, valamilyen kártérítésre vagy özvegyi járadékra joggal tarthatnak igényt. Özvegy Horváth Istvánné és ifjabb Horváth István mindezt a játékvezető-küldő ívvel látta igazolni, amelynek fénymásolatát megmutatták a Narancsnak is, és amelyet ők hivatalos iratnak tekintettek.
2001 nyarán azonban elutasító határozatot kaptak a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságtól a baleseti özvegyi nyugdíj iránti kérelemre. "A társadalombiztosítási jogok és kötelezettségek minden esetben valamilyen személyes munkavégzéshez, tevékenységi formához kötődnek. A kijelölt játékvezetőnek sem a szövetséggel, sem a sportegyesülettel nincs olyan jogviszonya, amely e tekintetben társadalombiztosítási jogviszony létrejöttét megalapozhatná. (...) A fentiek alapján a baleseti hozzátartozói nyugdíj iránti kérelmét az igazgatóság elutasítja" - áll a határozatban.
Mindez azt is jelenti, hogy a honi kézilabda-játékvezetők "hivatalos kiküldetése" semmilyen jogviszonyt nem alapoz meg, és baj esetén semmiféle kártérítési kötelezettséget nem ró a szakági szövetségre.
A Horváth család jogi képviselője 2002 februárjában kompromisszumos megoldást javasolt Sinka Lászlónak, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkárának. "Jelen helyzetben, átértékelve az eddigi történéseket, a jogi tanácsom a családnak a perindítás vagy polgárjogi megbízás teljesítés miatti kár, avagy munkaügyi perben az üzemi úti baleset miatt kártérítés iránti igény. Ezen jogi eljárások hosszadalmasak, egyben a Magyar Kézilabda Szövetség elleni perek lennének, amelyek sértenék az elhunyt és a szövetség jó viszonyát" - írta levelében a békéscsabai ügyvéd. Álláspontja szerint Horváth István a szövetségtől kapta a játékvezető- küldő ívet, a szövetség érdekében és megbízásából kelt útra és vitt egy másik résztvevőt is egy olyan mérkőzésre, amelyet az MKSZ égisze alatt rendeztek meg. Végkövetkeztetése: "klasszikus közúti balesetről" van szó, amelynél a munka törvénykönyve szerint az objektív felelősség a munkáltatóé is, amennyiben a Magyar Kézilabda Szövetség valóban az.
A kialakult ellentmondásos helyzetben áthidaló megoldásként a tényleges dologi kár, kiadások és kiesett havi jövedelem pótlására - a nem vagyoni kárról nem is beszélve - havi 30 ezer forint járadékot kért az ügyvéd a kézilabda-szövetségtől az özvegynek.
A kérést törvényes jogcím hiányára hivatkozva az MKSZ eluta-sította. 2002 őszére az ügyben a Legfőbb Ügyészség álláspontja egyértelművé tette: a játékvezetők, a Játékvezető Küldő Bizottság és a szövetség viszonyrendszerében a bírók baj esetén kiszolgáltatottak. A Legfőbb Ügyészség ugyanis a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság határozatát megerősítve - másfél évvel a közlekedési tragédia után - úgy foglalt állást, hogy Horváth Istvánné nem jogosult baleseti özvegyi nyugdíjra.
Ezzel egy időben - társuk tragédiája nyomán és lehetetlen helyzetükre rádöbbenve - csaknem fellázadt a honi kézilabdabírók közül az az ötven páros, amely az első és a másodosztályú mérkőzéseket hétről hétre (hétvégéjüket rendszeresen feláldozva) vezeti. A szélesebb nyilvánosság mindebből semmit sem érzékelt.
Munkajogi nonszensz
A bírók a Magyar Kézilabda Szövetség Játékvezető Küldő Bizott-sága kijelölése alapján mennek a mérkőzéseket vezetni, ám munkájuk ellenértékét nem a dele-gáló szervezettől, hanem a hazai csapattól kapják - az összegeket persze később szerepeltetni kell az adóbevallásban is. Ez - állítja több ügyvéd - jogilag több mint kacifántos megoldás. S mint kiderült, munkajogilag nem is értelmezhető. "Valakinek, és sajnos közülünk az egyik legjobbnak, Horváth Istvánnak meg kellett halnia ahhoz, hogy ez az ellentmondásos helyzet mindenki számára világossá váljon" - mondta a Narancsnak egybehangzóan Török Péter, az MKSZ Játékvezető Küldő Bizottságának elnöke és Soós József, a Békés Megyei Kézilabda Szövetség alelnöke.
Sajátos mellékzöngéje a történetnek, hogy megromlott a viszony a család, valamint jogi képviselője, illetve a kézilabda-szövetség vezetése és megbízott jogásza között. Minderről az élesebb hangú levelek árulkodnak, ám a megoldáshoz két és háromnegyed év elteltével semmivel sem kerültek közelebb a felek. Vagyis bár a sportágon belül mindenkit megdöbbentett Horváth István halála, és mindenki a szakág közkedvelt, szeretett, nagy tudású szereplőjeként emlékezik rá, és bár mindenki segítséget ígért a családnak - mégsem történt semmi. "A férjem halála mellett ez a legelszomorítóbb" - mondta lapunknak az özvegy.
Az előzetesen megbeszéltek szerint nyolc pontban tettük fel kérdéseinket írásban Sinka Lászlónak, az MKSZ főtitkárának. A sportági vezető annak előrebocsátásával válaszolt megkeresésünkre, hogy igyekszik, "ha nem is megnyugtató, de világos képet adni az üggyel kapcsolatban".
A főtitkár nem érzi mulasztásnak, hogy Horváthék közlekedési balesetekor nem volt sem élet-, sem baleseti biztosításuk a bíróknak a szakági szövetség részéről, noha a játékvezető-küldő bizottságon keresztül az MKSZ delegálta őket a mérkőzések levezetésére. "Valakinek meg kellett oldani a verseny- és csapatsportok versenyzési körülményeit. A szükség által a szövetségekre hárult a feladat, hogy gondoskodjanak a rendszerbe vont egyesületek mérkőzéseinek levezetéséről. Ez a keret az önként vállalkozó, a sportot szerető, szabadidejüket a sportra áldozó személyekből került ki. Ezeket a személyeket a szövetségek >>toborozták<<, képezték, és az arra alkalmasakat felkérték mérkőzések vezetésére. Kezdetben ezek a személyek szabadidős tevékenységüket ellenszolgáltatás nélkül végezték, később alakult ki, hogy közreműködésükért költségtérítést kaptak, majd valamiféle díjat is" - írta Sinka László. Szerinte addig baj nélkül működött ez a felállás, amíg a játékvezetők gyalog vagy tömegközlekedési eszközökkel mentek a meccsek helyszínére. Akkor változott meg a helyzet, amikor "autóstársadalommá" alakult át a világunk, és közben senki nem gondolt arra, hogy ez a megváltozott életforma veszélyekkel járhat. "Sem a szövetségek, sem a sportszervezetek és bámulatos módon maguk a játékvezetők sem. Csak akkor, amikor a tragédia bekövetkezett" - írta a Narancsnak adott válaszában az MKSZ főtitkára.
Méltányosság nélkül
Sinka egyetértett azzal, hogy a jogi helyzetet a jövőben rendezni kell. Ugyanakkor leszögezte, hogy a kialakult helyzet miatt "sem személyi, sem testületi felelősséget" nem lát. Megítélése szerint "elsősorban maguknak a játékvezetőknek kellett volna az ügy megoldását sürgetni" - ám ezt nem tette senki.
Minden érintett - Sinka László főtitkár, Török Péter, a játékvezető- küldő bizottság elnöke és Soós József, a kézilabda-szövetség Békés megyei alelnöke - kérdésünkre megerősítette: ma már csoportos élet-, baleset- és betegbiztosítási kötvényük van a bíróknak. Ez a Horváthéhoz hasonló tragédia esetén hatmillió forintos segélyt jelent a hozzátartozóknak.
"Hogy ez a biztosítási forma ma már védje a játékvezetőket, Horváth Pistának meg kellett halnia" - mondta keserűen Soós József. Török Péter ezt azzal egészítette ki, hogy a szó legszorosabb értelmében igaz: "A békéscsabai sportember a kézilabdáért áldozta fel az életét." Mind Soós, mind Török tud arról, hogy a Horváth család és a szövetség között jogi és anyagi természetű vita van, és azt is, hogy az MKSZ a történtek ót eltelt csaknem három év alatt a temetés költségeinek részbeni átvállalása mellett semmilyen más segítséget nem adott Horváthéknak.
"Ha a Magyar Kézilabda Szövetség semmilyen jogcímet nem talált a hozzátartozók segítségnyújtására, akkor mindig ott van a méltányosság lehetősége, amivel még mindig nem késtek el" - mondta Soós József. "Ezt az ügyet már régen le kellett volna zárni. Szomorú, hogy itt tartunk - jegyezte meg Török Péter. - Kínzóan merül fel a kérdés kézilabdaberkekben, hogy megtettünk-e mindent Horváth Istvánért."
Sinka László szerint méltányossági alapon nem tudnak fizetni. A legtöbb, amit a szövetség "e vonatkozásban megtehetett, hogy átvállalta a temetési költség felét".
Majd` három évvel a történtek után egy ifjúsági kézilabdatorna, valamint a család és néhány barát őrzi Horváth István emlékét és nevét.
Bod Tamás
