A közmûvelõdési (1997. évi CXL.) törvény elõkészítésében minisztériumi fõosztályvezetõként kardinális szerepet játszó Madách-kutató (Madách-monográfiájáról lásd: A Tragédia tragédiája, MaNcs, 1996. november 14.) az 1998-as parlamenti választások küszöbén került az újonnan alapított Londoni Magyar Kulturális Központ élére. A Horn-kormány az intézetet azért hozta létre, hogy megismertesse a szigetországban a magyar kultúra és tudomány értékeit, elõsegítse a magyar nyelv terjesztését, és szorosabbra vonja az emigrációban élõ magyarokkal a kapcsolatot. Striker Sándor, aki tudományos kutatóként és kultúrbürokrataként is azzal foglalkozott, hogyan lehet a kultúrákat hatékonyan közelebb hozni egymáshoz, a négy évre szóló megbízást pályázaton nyerte el - megelõzve például az intézet mostani vezetõjét, Bogyay Katalin egykori újságírót. A külszolga londoni kinevezését Magyar Bálint mûvelõdési és közoktatási miniszter jegyezte.
A központ a nulláról
indult: a mûködés költségeit az elsõ másfél hónapban Striker a saját fizetésébõl állta, a programok jelentõs részének pedig az igazgatói lakásból kialakított Magyar Szalon adott helyet. Létrejött a filmklub, az internetes honlap, beindult a nyelvoktatás, és az intézet közremûködésével már az elsõ évben sorra jelentek meg magyar produkciók a szigetországi fesztiválokon.
Noha Strikernek a politikai ciklus egészére szóló élõ szerzõdése volt, novemberben az újjászervezõdõ minisztérium általános igazgatói pályázatot írt ki a központ irányítására, mely 1999 márciusában a Londonban élõ Bogyay Katalin kinevezésével zárult. Ahogy egy interjúban a fõigazgatónõ elmondta: szóról szóra ugyanazt a pályázatot nyújtotta be, mint korábban, csak "a helyzet, a koncepció és a dimenzió változott meg közben". (Népszabadság, 2000. március 14.) Bogyay London legfrekventáltabb helyén, a Covent Garden tõszomszédságában bérelt egy termet és két szobát, a millenniumi rendezvények miatt megnõtt költségvetésbõl pedig bõséges programkínálatra tellett. A "szokásoknak" megfelelõen a magyar meghívottak között az aktuális kultúrpolitika kedvezményezettjeit lehetett megtalálni (például Baán Andrást, a közigazgatási államtitkár testvérét, akinek fotókiállítása volt Londonban).
A Collegium Hungaricum-szerû intézmények tudásközvetítõi szerepét mérlegre téve Hámori József kultuszminiszter Strikert 1999 áprilisában tudományos igazgatói beosztásba helyezte, a "menedzseri jogok" pedig Bogyaynál koncentrálódtak. Mivel nem volt elfogadott szervezeti és mûködési szabályzat, számítani lehetett a két igazgató konfrontációjára. Miközben Striker és Bogyay is végezte a maga munkáját, egyre több súrlódás volt köztük. Striker sérelmezte, hogy miközben ugyanazokkal a diplomáciai jogosítványokkal rendelkeztek mindketten, a fõigazgató körlevélben utasítgatta, és állítása szerint még magán- és diplomáciai levelezését is ellenõrizte. A tudományos igazgató több esetben jelezte szakmai észrevételeit (például az intézet egybeesett egy színház vészkijáratával, nem lehetett egyszerre több embert leültetni, mint korábban a szalonban), ám azokra nem kapott választ. Mivel egyre gyakrabban rebesgették hazahívását, Striker nyílt levélben kérte Rockenbauer Zoltán minisztert: amennyiben indok nélkül, megbízatása lejárta elõtt visszahívja õt, legalább "jog szerint" tegye. (Közszolgálti sakk, 168 "ra, 2000. május 25.) Az intézeti viszonyokat, a központ elsõ öt évét elemezte Zubornyák Zoltán a Budapesti Gazdasági Fõiskolán született szakdolgozata, mely azonban nem kutatható: a felügyeletet gyakorló Kulturális Intézetek Igazgatósága a végkövetkeztetéseket látva titkosította a forrásdokumentumokat.
Strikert 2000. június 30-val rendelték végleg haza Londonból, amit Baán László akkori közigazgatási államtitkár (jelenleg kultuszminisztériumi helyettes államtitkár, a Szépmûvészeti Múzeum leendõ fõigazgatója - lásd: Tárlati tervek, Magyar Narancs, 2004. július 29.) azzal indokolt, hogy fontos országos közmûvelõdési informatikai feladattal szeretnék megbízni. Ám
a tárcánál megvezették:
a nyilvános szóbeli ígéret dacára mindössze egy közmûvelõdési referensi állást kínáltak neki. Ez azt jelentette, hogy utolsó jövedelmének a felét, a köztisztviselõi besorolás alapján törvényes fizetéshez képest 40 százalékkal kevesebbet kapott volna, miközben korábbi beosztottai lettek volna a felettesei. A kinevezésmódosítást, melyet Baán jegyzett, Striker nem írta alá, hanem 2000. július végén munkaügyi keresetet nyújtott be a bíróságra. A kinevezésmódosítás szövege Striker szerint hamisan hivatkozott arra, hogy az igazgatói megbízatását visszavonták. Élõ, négy évre szóló munkaszerzõdése volt, melynek önhibáján kívül nem tett eleget, amikor visszarendelték. Itthon a munka törvénykönyve (Mtk.) és a köztisztviselõi törvény (ktv.) értelmében végzettségének, szakmai tapasztalatának és eddigi jövedelmének megfelelõ állás illette volna meg, vagy az egyoldalúan felbontott szerzõdés szerint járó illetmények és végkielégítés. A minisztérium a kinevezésmódosítást Striker aláírása nélkül is hatályosnak tekintette, ami ellentmond az Mtk.-nak. Szorult helyzetében a köztisztviselõ 2000 nyarán elment gyesre, miután a család újabb fõvel gyarapodott.
A munkaügyi bíróság 2001 nyarán hozott jogerõs ítélete megállapította: az igazgatói megbízatás nincs visszavonva, Londonból csak hazarendelték. Így jogosult a szerzõdés szerinti elmaradt, magasabb jövedelemre, a referensi állásról szóló, aláíratlan szerzõdésmódosítás pedig érvénytelen. Striker az ítéletet követõen Rockenbauer Zoltánhoz fordult, hogy vizsgáltassa ki, ki a felelõs a tárcánál történt törvénytelenségekért. A miniszter a vizsgálat lefolytatását nem tartotta indokoltnak. Nem tûzte napirendre a diplomata jogsértõ visszarendelését az Országgyûlés kulturális és sajtóbizottsága sem, amire Szabó Zoltán (MSZP) és Petõ Iván (SZDSZ) tett javaslatot 2002. februárban.
Az országgyûlési választások után Striker abban reménykedett, hogy végre jogszerûen visszahelyezik, és elmaradt járandóságát kifizetik. Vass Lajos, az új közigazgatási államtitkár azt javasolta: menjen egy hónapos fizetés nélküli szabadságra, ezalatt rendezik a helyzetet. (Baán az új kormány alatt a kultuszminisztérium pénzügyekért felelõs helyettes államtitkárává avanzsált - nota bene: a Nemzeti Színház és a Bánk bán-film sokat támadott üzleti hátterérõl azóta sem tudunk eleget.) Két hét múlva Striker azt az értesítést kapta, hogy nincs a nemzetközi területhez kapcsolódó betöltetlen munkakör. A közigazgatási államtitkár ezért arra utasította, hogy vegye fel a közmûvelõdési fõosztályon részére "fenntartott" (valójában egy szerzõdéses munkatárssal betöltött) állást, melyet õ már az Orbán-kormány idejében sem fogadott el.
2002 augusztusában Striker a Görgey Gábor vezette kultusztárcával szemben is munkaügyi keresetet nyújtott be: a júliusi minisztériumi kommünikében részletezett elbocsátásokból ugyanis egyértelmûen látni lehetett, hogy akadna szabad hely. Ad absurdum: a korábbi saját munkaköre. A minisztérium októberben fegyelmi eljárást indított ellene, mert a referensi állást többszöri felszólítás ellenére sem fogadta el.
A fegyelmi jogszerûsége Striker számára több okból is kérdéses volt. Egyrészt az eljárást csak a munkáltató indíthatja meg, aki még mindig a miniszter volt az utolsó érvényes munkaszerzõdés értelmében. Másrészt az Mtk. szerint nem lehet valakit arra kötelezni, hogy felvegyen olyan munkát, amirõl nincs aláírt munkaszerzõdése, se munkaköri leírása. Ennek ellenére a fegyelmi tanács 2002 novemberében
hivatalvesztéssel sújtotta
a köztisztviselõt, ami ellen Striker fellebbezett. A munkaügyi bíróság az ügyet egyesítette a másik keresettel.
Noha az Mtk. sürgõsségi eljárást ír elõ abban az esetben, ha a munkaügyi per a munkaviszony helyreállítására irányul, az újabb elsõfokú ítélet megszületésére másfél évet kellett várni. Mivel ezalatt a minisztérium visszatartotta a munkavállalási papírokat, Striker közben elesett egy felkínált adjunktusi állástól az ELTE Tanárképzõ Fõiskolai Karon: a státus azóta az egyetemi koncentrációnak köszönhetõen megszûnt.
A bíróság 2004. márciusi ítélete helybenhagyta a fegyelmi tanács döntését, és több ponton ellentmondott az elsõ per jogerõs ítéletének: elfogadta, hogy a munkavállaló aláírt szerzõdés nélkül is kötelezhetõ a munka felvételére. Ugyanakkor megállapította, hogy az elbocsátás után Striker a papírok visszatartása miatt nem tudta a felajánlott oktatói állást betölteni, ezért az arra az idõszakra vonatkozó bért megítélték.
Striker többek között furcsállotta, hogy a bírónõ nem hallgatta meg azokat a tanúkat, akiket õ kért (például Baán Lászlót), és nem vett figyelembe számára kedvezõ tanúvallomásokat (Vass Lajosét, aki a tárgyaláson elismerte, hogy 2002 nyarán volt szabad állás a minisztériumban). Az elsõfokú ítélet ellen az al- és a felperes is fellebbezett, a másodfokú tárgyalást 2005 februárjára tûzték ki.
Striker a kormányváltást követõen meghallgatást kért mindkét minisztertõl: leveleit iktatták, választ Görgeytõl és Hillertõl sem kapott. (Görgey hallgatása még csak-csak érthetõ: az intézet több darabját bemutatta, felesége, Iván Ildikó is fellépett Londonban.) Noha Striker májusban megkapta a munkavállalói dokumentumokat, köztisztviselõi karrierje kettétört, a közigazgatásban hivatalvesztett priuszosként aligha kap állást. (A perrel kapcsolatos kérdéseinkkel megkerestük az NKÖM-öt is. Írásbeli válaszukat keretes cikkünkben olvashatják.) A négyéves pereskedésnek nemcsak az összeszedett infarktus volt az ára, hanem azok a tanulmányok, kulturális projektek stb., melyek ezalatt nem születhettek meg.
Bogár Zsolt
Megkérdeztük
Vass Lajos közigazgatási államtitkár kérdéseinkre írásban válaszolt. Elõször azt tudakoltuk, hogy volt-e 2002 augusztusában betöltetlen állás a minisztériumban. "Striker Sándor Londonból való visszahívását követõen visszakerült a kulturális tárca állományába, ahol a köztisztviselõk jogállásáról szóló törvény szerint képzettségének és végzettségének megfelelõ érdemi munkakört ajánlottak fel a számára. A felajánlott munkakör megegyezett a Londonba történõ áthelyezés elõtti munkakörrel (Közmûvelõdési Fõosztály, fõosztályvezetõ), de vezetõi megbízás nélkül (sic!) Striker úr azt nem fogadta el, a munkát többszöri felszólítás ellenére sem vette fel, ezért a Ktv. rendelkezései szerint felállított Fegyelmi Tanács elbocsátás fegyelmi büntetéssel sújtotta." Megkérdeztük azt is, hogy született-e olyan aláírt munkaszerzõdés, mely a vele szembeni fegyelmi eljárást alátámasztotta. A válasz a kérdést nem cáfolta, de nem is erõsítette meg: "A 2001-ben hozott jogerõs bírósági döntés értelmében Striker Sándornak Londonból való visszahívásával automatikusan megszûnt minden olyan jogi kapcsolata a Londoni Magyar Kulturális Intézettel, amely korábban oda kötötte. Londonba történt - határozott idejû, londoni kiküldetése idejére szóló - kinevezését megelõzõen a korábbi vezetõi megbízását visszavonták, és 1998-ban határozott idõre az akkori Kulturális Intézetek Igazgatósága állományába áthelyezték. Londonból történõ visszahívásával visszakerült az NKÖM állományába mint határozatlan idejû közszolgálati jogviszonyban álló köztisztviselõ. Erre tekintettel történt az állás felajánlása, amit õ nem fogadott el. (...) Striker Sándorra senki nem próbált meg rákényszeríteni semmit, olyan jogszerû felajánlást tett a tárca, amelyet nem kötelezõ ugyan elfogadni, de az el nem fogadás következményeit a köztisztviselõnek vállalnia kell." A közigazgatási államtitkár válaszolt Hiller miniszterhez intézett kérdéseinkre is, mely egyrészt azt firtatta, hogy ki Striker munkáltatója, illetve megkapta-e a helyzet rendezését szorgalmazó levelét. "A 2001-es jogerõs ítélet egyértelmûen tisztázta, hogy Striker Sándor visszahívásával megszûnt a köztisztviselõ jogi jellegû kapcsolata a Londoni Magyar Intézettel, így megszûnt a >>tudományos igazgatói- B. Zs.) "Striker Sándornak a kulturális tárcához való visszaküldésével pedig a vezetõi megbízással nem rendelkezõ köztisztviselõ felett a hivatali szervezet vezetõje, vagyis a közigazgatási államtitkár gyakorol munkáltatói jogkört. Ezt az érvelést elfogadta nem jogerõs ítéletében az elsõfokú bíróság" (2004. március - B. Zs.) - írta Vass Lajos, akinek nincs tudomása olyan levélrõl, melyet Striker helyzete tisztázására írt volna a kultuszminiszternek.
