"Ezt nem tekintem klientúraépítésnek" (Misovicz Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökhely

szerző
Szerbhorváth György
publikálva
2001/9. (03. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: Miért késik a kedvezménytörvény meghozatala (a tervezetről magáról lásd keretes anyagunkat) az előzetes ígéretekhez képest?

Magyar Narancs: Miért késik a kedvezménytörvény meghozatala (a tervezetről magáról lásd keretes anyagunkat) az előzetes ígéretekhez képest?

elnökhelyettese a státustörvényről

Hosszú vajúdás után márciusban a parlament elé kerülhet a határon túli magyarok kedvezményeiről szóló törvény, melynek tervezetét a kormány február végén lett volna hivatott megtárgyalni (hogy ez lapzártánkig megtörtént-e, arról nincs információnk). Misovicz Tibor szerint a közhiedelmekkel ellentétben szó sincs arról, hogy igen költséges dologról lenne szó; sőt, ha minden jól megy, az ország szinte annyit profitálhat majd, mint amennyibe a törvény megvalósítása kerül.

Misovicz Tibor: A törvény előkészítése 1999 novemberében, 15 hónappal ezelőtt kezdődött. Azóta a tervezet bonyolult és hosszadalmas egyeztetésen ment keresztül, hiszen több minisztériumot is érintett, megvitatták a Magyar Állandó Értekezlet politikai szereplői és a Máért szakbizottságai is. Az egyeztetések tárgya elsősorban a kedvezmények köre volt.

MN: Felkészültek-e már arra is, hogy a kedvezmények meg is valósulhassanak? Irodákat kell létesíteni Magyarországon és a határon túli területeken is. A belügyre óriási terhet róhat az, ha - mint azt a tervezet mondja - minden jelentkezőt át akarnak majd világítani idegenrendészeti és nemzetbiztonsági szempontból.

MT: A törvény a tervek szerint 2002 januárjától lép majd életbe, és még nem vagyunk teljesen felkészülve minden technikai kérdés megoldására. Akik igazolványra tartanak majd igényt, át fognak esni egy belügyi vizsgálaton, de szó sincs arról, hogy itt milliónyi ember részletesen át legyen világítva. Ez a belügyi nyilvántartásban való átfuttatást jelenti, és természetesen csakis magyarországi vonatkozásban, hogy például a jelentkező követett-e el itt bűncselekményt. Hogy otthon mit csinált, azt vizsgálgatni se módunkban, se jogunkban nem áll.

MN: Az első körben a megvalósításra szánt öt-hat milliárd forint nem tűnik oly soknak, hogy abból minden ígéretre fussa.

MT: A 2001-es évre a költségvetés főösszege 4500 milliárd forint. Ennek egy százaléka 45 milliárd, és még ennek is csak egy töredéke menne erre a célra. Másképpen számolva a hatmilliárd forintból 4-6 kilométernyi autópálya építhető, tehát nem lehet azt mondani, hogy dobálódznánk a pénzzel és ez rettenetesen megterhelné a költségvetést.

MN: Jó, de autóút sem épül. Ráadásul az akármilyen következő kormányzat fogja viselni a terhek javát.

MT: Ritka az olyan törvény, amely csak egy ciklusra érvényes. Egyébként is nagyon nehéz megbecsülni előre, hogy pontosan mennyibe is kerül az országnak a határon túliak kedvezményekben részesítése. Eddig megközelítőleg évente hatmilliárd forintba került a határon túli magyaroktatás, kultúra, egészségügy és más területek támogatása. Most az összeg megduplázódik a tervezett hatmilliárddal, ami a törvény megvalósítására megy el az első körben. De ugyanakkor itt komoly bevételekre is lehet majd számítani, ha az illegális munkavállalásnak egy jó része megszűnik, és a három hónapos itteni munka meg lesz adóztatva. A feketemunka kifehérítése révén könnyen lehet, hogy nagyjából annyit nyer majd a költségvetés, mint amennyi elmegy a más típusú kedvezményekre.

MN: Azt azért nehezen hiszem, hogy a szőlősgazdák majd boldogan fizetnek háromszáz forint órabért, plusz most majd még háromszáz forintnyi adót is, csak azért, hogy legális legyen a dolog. A feketemunka logikája ennek éppen az ellenkezője.

MT: Ez igaz, de ha a jog, a törvény felől nézzük, akkor mégiscsak megteremtődik a lehetőség arra, hogy a határontúliak által feketén végzett idénymunka is legális legyen, és ne kelljen az engedélyeztetéshez egy hosszas procedúra. Adót persze senki se szeret fizetni, csak akkor, ha a közteherviselés alapján bizonyos kedvezmények is igénybe vehetők.

MN: Nem túl optimista hozzáállás az, hogy a magyar munkaerőpiacnak szüksége is lesz a határon túli magyarok munkaerejére?

MT: Megjósolhatatlan, hogy a gazdaságnak vajon mindig szüksége lesz-e rájuk, de az azért sejthető, hogy már csak a demográfiai helyzet miatt is igen.

MN: Ha Magyarország úgy 2004-re EU-tag lesz, akkor mindez alig pár évig lehet érvényben, hisz itt egy olyan, etnikai alapú pozitív diszkriminációról van szó, amit az EU-ban nem engedélyeznek.

MT: Ha Schröder kancellár egyik nemrégiben tett nyilatkozatára gondolunk, miszerint az új csatlakozókkal kapcsolatban a munkavállalás terén várhatóan szükség lesz átmeneti korlátozásra, akkor nyilvánvaló, hogy egy mozgó célrendszert kell követnünk. Ma nem tudjuk megmondani, hogy az EU-ban a csatlakozás pillanatában mi lesz érvényben, így egyelőre nem is tudunk alkalmazkodni teljes mértékben. Igazán komoly kifogásról ezzel kapcsolatban én nem tudok. Másfelől az egyes tagállamok gyakorlatában van ilyesmire is példa. Gondolhatunk itt az argentínai olaszok esetére vagy Portugáliára is, ahol - bár ez egy sajátos munkaerő-piaci szegmens - a brazil focisták nem számítanak idegenlégiósoknak.

MN: A határon túl nagy vita folyik arról, hogy ki adhassa majd az ajánlásokat, amelyek alapján itt majd meg lehet szerezni a nemzetpolgár-igazolványt, itthon pedig az "etnobiznisz" tovább-burjánzásának és a klientúraépítésnek a lehetőségére hívják fel a figyelmet a kritikusok. Ki fizeti majd az ajánlókat?

MT: Az irodákat nyilván a kezdeti költségvetési támogatásból kell létrehozni, de utóbb az ajánlást kérőktől az ottani eljárásra költségtérítést lehet majd kérniük. Arról még nincs megállapodás, hogy melyik régióban mely szervezetek rendelkeznek majd e joggal. Mivel az okmányokat egy adminisztrációs eljárás keretében várhatóan százezres nagyságrendben kell kiadni, nemigen értem, miért lehetne itt klientúraépítésről beszélni. Egy automatizmusnak kell működnie, és persze lehet, hogy korrupt módon olyanok is ajánlást kapnak majd, akik nem magyarok, de ez tömeges méretekben nem valósulhat meg. Az ajánlás önmagában még nem elégséges, hisz mégiscsak az itteni hatóság dönt véglegesen. Kezdetben bizonyára lesznek csaták, érdekharcok a körül, ki adhassa majd az ajánlást, hosszú távon azonban mégiscsak egy egyszerű adminisztratív eljárásról lesz szó. Amennyiben a helyi intézményeket, a különböző alapítványokat, érdekvédelmi szervezeteket és egyesületeket a helyi közösség legitim szereplői alkotják, akkor én ezt nem tekintem klientúra-építésnek, inkább egy olyan törekvésnek, amely a civil szférába próbál a maga eszközeivel életet lehelni.

MN: A tervezet szerint aki magyarnak vallja magát és beszél magyarul, meg kell hogy kapja az ajánlást. De miért kell az ajánlást előbb otthon beszereznie, ha azt, hogy magyarnak vallja magát és beszél magyarul, itt, az igazolványt kiadóknál is be tudja bizonyítani?

MT: Ha kihagynánk az ajánlás intézményét, rögtön elhangzana az az érv, hogy a magyar kormányzat, a magyar állam már megint átnyúl a határon túli politikai, egyházi, civil szervezetek feje felett, és maga akarja megmondani, kit tekint határon túli magyarnak. Lehet, hogy olcsóbb és egyszerűbb lenne, ha a jelentkezőnek nem kellene először az ajánlásért is utaznia, de itt jelentős elvi kérdésről van szó, amit maximálisan figyelembe kell venni. Ennek a törvénynek az elvi és politikai alapja az, hogy a határon túli magyar közösségek és az anyaország kapcsolatát jogi keretekben próbálja meg rendezni. Erre nincs precedens az utóbbi nyolcvan év magyar történelmében.

MN: Ahogyan arra sincs, hogy a magyar állam magyar magánegyetemet finanszíroz Erdélyben. Erre mennyi pénzt szánnak?

MT: Eddig erre kétmilliárd forint került a Sapientia Alapítványhoz, és a parlament a következő két évre is majdnem két-két milliárdot állított be a költségvetésbe. Ez egy hosszú távú program, és egy év alatt nem derülhet ki teljes mértékben, hogy működik-e az, hogy a magyar állam intézményein keresztül egy idegen országban hoz létre egy egyetemet, bár már most is úgy tűnik, hogy működni fog a dolog. Az viszont biztos, hogy a határon túli értelmiség kitermelésének azon módozata, amit sokáig preferáltak, miszerint magyarországi egyetemeken képzik ki a határon túli fiatalokat, nem működik, mert zömük nem tér vissza, és ráadásul igen költséges az itteni iskoláztatásuk. A fajlagos költség is más: ha Erdélyben egy doktoranduszt megtámogatunk évi száz-kétszázezer forinttal, az ott sokkal többet számít, mint ha itt egymillióval támogatjuk, aztán meg haza se tér.

MN: A pénz javából, ha jól tudom, eddig főleg épületeket vásároltak, miközben helyben a legnagyobb probléma mégiscsak az, hogy szakemberhiány van. A pulpitus már áll, csak éppen nincs, aki kiálljon rá.

MT: Ez jogos aggály, de egyrészt a Sapientia Alapítvány most lezárult ösztöndíjpályázatán 48, magyarországi és romániai doktori programban részt vevő doktorandusz - leendő oktató - jut támogatáshoz, a márciusban záruló kutatási programban pedig annyi pénz kerül az erdélyi magyar tudományba, amennyire korábban nem volt példa. Másrészt az egyetem akkreditálásához kellenek maguk az épületek.

MN: A többi régió problémáján ez persze nem segít. A határon túli magyarok támogatásán nem érződik egy kis Erdély-centrikusság?

MT: Úgy tűnik, hogy a gravitáció törvénye a társadalmak életében is érvényesül, és így talán érthető, hogy Erdélynek kivételes helye van. De hasonló jellegű oktatási program előkészítése folyik a Felvidéken is. Az utóbbi tíz év történései miatt a Vajdaság megsegítése terén persze elmaradások vannak, hisz a politikai helyzet miatt még a pénz átutalására sem volt mindig lehetőség.

MN: Az erdélyi magyar egyetem létrehozása újabb feszültségeket szít a magyarok és a románok között. Nem túl kockázatos ez a vállalkozás?

MT: Természetsen vannak komoly kockázatai, de arra másutt is van példa az európai gyakorlatban, hogy kiépül egy kisebbségi társadalom, mint például Katalóniában vagy Dél-Tirolban, és ez nem jelent szegregációt, éles elválást. Ha elfogadjuk, hogy a nemzeti identitás, a nemzeti kultúra önmagában való érték, akkor azoknak, akik ennek az identitásnak, kultúrának a birtokosai, joguk kell hogy legyen arra, hogy mondjuk teljes oktatási struktúrát hozzanak létre. Ha nincs mód rá, hogy mindezt attól az államtól kapják meg, amelynek amúgy közteherviselő, adófizető polgárai, akkor más utat kell találni.

MN: A legkevesebbet arról tudunk, hogy a magyar állam miképpen segíti a határon túli magyar vállalkozásokat.

MT: A vállalkozások jogi személyek, etnikai hovatartozásukat meghatározni bajos. De az fontos, hogy a határon túli magyar kisebbségeknek legyen gazdasági elitjük is. Az utóbbi évtizedben a magyar állam jelentős mértékben vonult ki a piacról, és arra még kevésbé van lehetősége, hogy egy idegen országban befolyásolja a gazdaság életét. A látványos üzleti eredmények költsége óriási, erre legfeljebb a multinacionális vállalatok képesek. Amit jelenleg a kormányzat erre szán, mind a státustörvény, mind egyes határon túli magyar vállalatok segítése terén, eltörpül egy-egy nagyobb cég lehetőségeihez képest. Mi maximum a középvállalkozások szintjéig mehetünk el. Az Új Kézfogás Közalapítvány idén és jövőre ötszáz-ötszáz millió forintot kap a költségvetéstől arra, hogy támogassa a kis- és középvállalkozásokat, de ez a támogatás egyre inkább nagyobb programok keretében, az üzlet logikája alapján történik. Működik egy mikrohitelprogram, működik a kárpátaljai földprogram, és sikeres a kamattámogatás is, amikor a vállalkozó otthon felvett hitele kamatainak kifizetését egy bizonyos részben az alapítvány vállalja magára.

Kétségtelenül történtek és valószínűleg történnek bukták. A korábban kihelyezett nagy összegű visszatérítendő támogatások behajtása általában rendkívül nehéz, ha nem lehetetlen. Sok vállalkozás üzletileg már megbukott, és nagyon komoly pénzek is elúsztak már. De azt persze az Új Kézfogásnál ma sem tudhatják, hogy ha támogatnak egy határon túli vállalkozást, az biztosan bejön-e, hisz a korábbi bukások oka is sokszor az volt, hogy jött egy tőkeerős nyugati konkurens cég, és lefedte a piacot, ők meg ottmaradtak a levegőben. Éppen ezért fontos, hogy a konkrét támogatási döntések mögött a helyi magyar közösségek intézményeinek garanciája álljon.

Szerbhorváth György

A státustörvény,

azaz "a szomszédos államokban élő magyarokat megillető egyes kedvezményekről szóló törvény" tervezete mintegy csokorba gyűjti azon kedvezményeket, támogatási rendszereket, amelyeket eddig is élvezhettek a határontúliak (különösen a kultúra és az oktatás terén), de új momentum, hogy a határon túl ajánló szervezetek jönnek létre, amelyek igazolják, hogy a jelentkező tényleg magyar. Magyar pedig az, aki annak vallja magát, és beszél magyarul, bár ezenfelül is vannak még lehetőségek (például magyar házastárs, szülő). Az igazolványt viszont már a magyar hatóságok fogják kiadni, és ez az igazolvány a beutazáskor már igazi jelentőséget kap, különösen majd akkor, amikor Magyarország EU-taggá válik, mert az igazolvány amolyan állandó vízumként is működni fog a tervek szerint. A kedvezményezett a tervezet szerint három hónapig vállalhat munkát automatikusan, bizonyos szintig és esetekben élvezheti a magyar egészségügy gondoskodását, adózó munkavállalóként bekerülhet a nyugdíjrendszerbe is. Ezenfelül évi négy alkalommal 90 százalékos kedvezménnyel utazhatnak, de szó esik arról is, hogy ingyen nézhetik meg a közgyűjteményeket (a Szent Korona már eddig is ingyenes volt).

szerző
Szerbhorváth György
publikálva
2001/9. (03. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra