Gulyás Gergely szerint nácik lehetnek a Magyar Narancs szerkesztőségében

  • narancs.hu
  • 2015. szeptember 10.

Belpol

Köszönjük a figyelmeztetését, azóta éberen figyelünk!

Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke ezt posztolta ma a Facebookra:

false

Azóta már megnéztük az asztal alatt, a kanapé mögött és a szőnyeg alatt, de egyelőre nem találjuk őket. Kezdünk aggódni. Most körbejárjuk az épületet, hátha a szomszédos irodákban rejtőzködnek, és amint fejlemény van az ügyben, azonnal értesítjük róla Gulyás Gergelyt.

Addig is egy kis segítség a mai címlap értelmezéséhez. Bár Orbán az utóbbi napokban vallás és származás alapján zárt ki csoportokat a magyarságból (akik ezt elég pontosan érzékelik, lásd az iszlám közösség, Setét Jenő vagy éppen a fideszes roma polgármester felháborodását), és embertelenül bánik a menekültekkel, de ettől még nem gondoljuk, hogy ő lenne az új Hitler. A címlapunkon látható karikatúra sem ezt jelenti. Az a valami Orbán orra alatt ráadásul, ha jobban megnézi a képviselő úr, nem bajusz. De most már többet nem segítünk, hanem további jó képelemzést kívánunk!

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.