„Hál’ istennek nem lakunk putriban”

Nógrád megyében segít a mélyszegénységben élőknek Beer Miklós nyugalmazott váci püspök alapítványa, amely részese az állami és uniós forrásból működő felzárkóztatási programnak. Sok a hátrányos helyzetű család, a kevés ezen dolgozó szakember erőn felül teljesít – ráadásul e munka eredménye évtizedes távlatban értelmezhető majd.

„Az Úristen úgy irányította az életemet, hogy én ezt feladatul kaptam. A 70-es évek közepétől Esztergom és Visegrád között, Pilismaróton és Dömösön voltam plébános: az egész környéken csak ott élnek cigányok. Húsz évig közelről láttam a küszködésüket. A helyzet az, hogy 90 előtt jobb volt: az elhelyezkedési kötelezettség miatt tényleg dolgoztak, az erdészetnél, mezőgazdasági üzemekben, bejártak Esztergomba. Majd a piacgazdaság címszó alatt elbocsátották őket. Ez a tanulmányaikra is hatással volt. Nógrádban is ez a szomorú jelenség tapasztalható, és harminc év alatt alig történt elmozdulás. A társadalmat kell először felrázni” – mondja Beer Miklós nyugalmazott váci püspök, a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány (SZFSZ) elnöke, aki szerint az egyik legnagyobb probléma a többségi társadalom, közte a hívők közönye; az emberek elfordítják a fejüket, ha szegénysorban lévő romákat látnak.

Az egykori püspök az egyházban is csalódott; sok hívő gondolkodik úgy a mélyszegénységben élőkről, hogy ő aztán nem tehet arról, hogy az a szerencsétlen épp oda született. „A templomban azt mondják, cigány az én padomba ne üljön! Én pedig azt szoktam mondani cinikusan: a cigány családokat könnyebb rávenni arra, hogy fel akarjanak emelkedni, mint a jóléti társadalmat érzékenyíteni.”

Beer Miklós az alapítványával részt vesz a sok tízmilliárd forintból, részben uniós támogatásból működő, 2019-ben indult Felzárkózó Települések (FeTe) szegénységfelszámoló programban, amelyet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) koordinál. (Lásd: A jó szándék kevés, Magyar Narancs, 2024. augusztus 28.) Az SZFSZ a nógrádi Szalmatercsen és Ságújfalun lát el szolgálatot; e településeken egy-egy ún. Jelenlétház működik, ahol a munkatársak a hátrányos helyzetű családokat segítik.

Az a siker, ha ők is akarnak

Kora délelőtt találkozunk Beer Miklósékkal Ságújfalun. A Jelenlétház udvarán bútorokat pakolnak, ezeket kisteherautóval szállítják majd el egy rászoruló családhoz. Később Szalmatercsen egy fiatal pár beköltözését segítik. A térség hátrányos helyzetű, a két település között fekvő Karancsságban az MMSZ lát el szolgálatot. A Jelenlétházakban minden olyan problémát megpróbálnak orvosolni, amelyek egy itteni családban felmerülhetnek: adósságrendezés, jogi tanácsadás, prevenciós oktatások. Zajlanak például baba-mama klubok, felkészítik a kismamákat az anyaságra. A három településen más-más arányban, de főleg a roma származásúak vannak többségben. A FeTe az ország 300 leghátrányosabb helyzetű településén próbál segíteni, de a felzárkóztatás szempontrendszerét nem ismeri Beer Miklós sem.

A környéken az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés igen gyatra; ezen a helyzeten javítana az az egészségügyi kisbusz, amely hetente-kéthetente megy a településekre. Távorvoslás zajlik: orvos nincs jelen, a helyben elvégzett vizsgálatok adatait a munkahelyén elemzi digitális kapcsolaton keresztül. A busz felszereltségének köszönhetően komolyabb vizsgálatokra, így például ultrahangozásra is lehetőség van.

Ságújfalun az általános iskola közvetlenül a Jelenlétház mellett van. Az alapítvány alkalmaz pedagógusokat, köztük fejlesztő pedagógusokat is, mivel sok a sajátos nevelési igényű gyerek. Általános és középiskolásokkal egyaránt foglalkoznak, korrepetálják, érettségüknek megfelelő önismereti tréningekbe vonják be, igyekeznek orientálni őket. Adott esetben felszerelést adnak, így például az egyik tanuló nemrég kapott egy laptopot, hogy el tudja végezni a tanulmányait. A Jelenlétházba Szentes Attila polgármester is beugrik: bosszúsan meséli, hogy 2013-ig az önkormányzat üzemeltette az iskolát, aztán átkerült a tankerülethez. Addig 217 gyermek tanult itt, ami egy ezerfős településen igen magas szám, és azt mutatja, hogy máshonnan is jöttek Ságújfalura. A létszám mára 132 főre csökkent, és „hála” az államosításnak, ma már nem jut annyi energia az iskolára, mint korábban. Szinte minden gyermek továbbtanul, de akad egy-kettő, aki nem jut el a nyolcadik végéig sem. Az alapítvány munkatársai elismerik, hogy vannak családok, amelyekkel nagyon nehéz. Már az is komoly energiát igényel, hogy egyáltalán eljussanak a gyerekeik az iskolába, sokszor úgy kell összeszedni őket. Ha jelentkeznek az alapítványnál, biztos, hogy több figyelmet igényelnek, mint a többiek.