Így csökkentik a felsőoktatási férőhelyeket

A NEFMI még önmagára sem hallgat

  • Vári György
  • 2012. január 3.

Belpol

Lapunk birtokába került a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak a kormány számára készített előterjesztése. A dokumentum ellentmondásosan indokolja az állami támogatású felsőoktatási férőhelyek drasztikus csökkentését.

Mint azt már több helyen megírták, 53 450-ről 30 ezerre, tehát majdnem a felére zuhan a felsőoktatási helyek száma. Ezt kiegészíti ugyan a 15 ezer „részösztöndíjas”, akiknek tanulmányait felerészben a költségvetés állja, azonban költségeik így is hozzávetőleg akkorák lesznek, mint az eddigi költségterítéses képzésé. „A jelenlegi szabályozástól eltérően az új felsőoktatási törvényben a költségtérítés minimálösszegének meghatározása helyébe az adott szak képzési ráfordításai alapján meghatározott önköltségszámítás lép” – olvasható az előterjesztésben.  
Ez a spórolási szándék további radikalizálását jelenti, amint azt a szöveg is megjegyzi, a Széll Kálmán-tervben még több lépcsőben képzelték a mostani tervek szerint egyszerre megvalósuló leépítést. (A tervben 2012-ben 10 ezerrel több államilag finanszírozott hallgatói hellyel számoltak, ami csak 2014-re csökkent volna 30 ezerre.) A csökkentést a tervezet lényegében nem indokolja semmivel, ellenkezőleg: lépten-nyomon olyan kijelentésekbe botlunk, amelyeket a keretszám-szűkítési tervek ellenzői hangoztatnak. „A fiatal korosztályok mind nagyobb hányada vesz részt a felsőfokú oktatásban, amely egyrészt társadalmi igény, másrészt az Európai Bizottság az EU 2020 Stratégia kapcsán fő célkitűzésként határozta meg, hogy 2020-ra a felsőfokú végzettséggel rendelkező 30–34 év közöttiek aránya a tagországokban 31 százalékról legalább 40 százalékra emelkedjen.” Azaz a szűkítés ellenkezik mind a társadalmi igényekkel, mind EU-s vállalásainkkal.


Fotó: Németh Dániel

Az anyag ugyanakkor épp azt hangsúlyozza, hogy várhatóan még középtávon sem csökken a diplomások iránti piaci kereslet, ráadásul  ez (az oktatási, de még inkább a gazdasági tárca által folyvást kukoricára térdepeltetett) bölcsész és társadalomtudományi képzésekre is igaz az előterjesztés szerint, mivel az ilyen képzés olyan munkaerő-piaci rugalmasságot biztosít, amely a végzetteknek a szűkebb szakmájukon kívüli szférákban is esélyt biztosít az elhelyezkedésre, vagyis a felsőoktatásba befektetni a munkanélküliség csökkentését jelentené. (A tervezet erre utalva jegyzi meg, hogy „a Diplomás Pályakövetési Rendszer keretében végzett központi kutatások eredményei a szokásos és a közmédiában is gyakran ismételt állításokat, vélekedéseket számos tekintetben nem támasztották alá”. Közmédián feltehetően egyszerűen a nyilvánosságot érti a számos szerző által írt, siralmas nyelvi színvonalú, olykor értelmetlen mondatokkal zsúfolt anyag.)

Szó sincs tehát arról, hogy „a keretszámok meghatározásánál a kormány alapvetően a korszerű, minőségi felsőoktatásra, illetve a valós nemzetgazdasági és munkaerő-piaci igényekre helyezte a hangsúlyt”. A csökkentés melletti legfőbb érvük „a hallgatói létszám elmúlt négy évben tapasztalható folyamatos csökkenésével, részben pedig a felvételizők által preferált szakok megváltozásával indokolható”.  A statisztikákból kiderül ugyanakkor, hogy a csökkenés mértéke meg sem közelíti az elvenni szándékozott férőhelyek mértékét, ami pedig „a felvételizők által preferált szakok megváltozását” illeti (itt feltehetően nem a szakok, hanem az irántuk megnyilvánuló kereslet változásáról lehet szó), az anyag szépen kimutatja, hogy nem igaz. Lépten-nyomon arról panaszkodik az előterjesztés, hogy a „divatszakok”-on (értsd: jog, társadalom- és bölcsészettudományok) továbbra is nagy vagy még nőtt is a túljelentkezés, míg a műszaki képzést és a természettudományokat nem a leendő hallgatók, hanem egyelőre csak az oktatási kormányzat „preferálja”.

Az a szakmai körökben elfogadott érv sem hatja meg az anyag készítőit, hogy a felsőfokú végzettség nagymértékben járul hozzá a végzettek életminőségének növeléséhez. „Az oktatáskutatók között egyetértés van abban, hogy egy ország gazdasági és társadalmi fejlődése, az emberek életkörülménye, életesélye, de egészsége is szoros összefüggést mutat a képzettségi szinttel, az oktatási rendszer fejlettségével”, olvassuk, egyéni szinten pedig „a továbbtanulás a jelenlegi gazdasági helyzetben is, mint a társadalmi érvényesülés legfontosabb lehetősége áll a fiatalok előtt”. Ezt követően mégis a lehetőség drasztikus korlátozására tesznek javaslatot. 
Az előterjesztés tartalmaz egy kommunikációs stratégiatervezetet is – ez amúgy csak „tárcaközleménnyel” számol, sajtótájékoztatókkal, vagyis a visszakérdezés lehetőségével nem –, ennek fő üzenetei közül azonban kimarad, hogy „az előterjesztés növelni fogja a háztartások pénzügyi terheit, ha az előző évi létszámhoz viszonyítottan 8 ezer 450 fővel csökken a felvehető magyar állami ösztöndíjasok létszáma”, azaz összességében nőni fognak az állampolgári terhek,  különösen tekintetbe véve, hogy a 15 ezer „részösztöndíjas” a fenti számban nincsen benne. „A felsőoktatás költségvetési támogatása a 2011. évi januári állapothoz viszonyítva a benyújtott 2012. évi költségvetési javaslatban 18 százalékkal (mintegy 37 milliárd forinttal) csökken”, vagyis a létszámcsökkentés oka minden mellébeszélés ellenére a spórolás, ami középtávon – saját kimutatásuk logikája szerint is – sokba fog kerülni, hiszen a kevéssé képzett munkaerő kisebb eséllyel helyezkedik el a munkaerőpiacon, az állástalanokat pedig valamilyen ellátásban részesíteni kell, ez pedig a költségvetési forrásból történik majd.

Az anyag (amely nem tekinthető a kormány, csak a NEFMI álláspontjának) színvonaltalansága már önmagában is kérdésessé teszi, hogy érdekli-e egyáltalán az oktatáspolitika irányítóit több tízezer végzős magyar fiatal sorsa. Az viszont legalább megnyugtató, hogy az egyeztetések során „vitás kérdés nem maradt fent”.

 

A témában nyílt levelet közöltünk egy középiskolai tanártól Hoffmann Rózsának címezve. Lásd itt.

Neked ajánljuk