Ilyen számlát még nem látott! Van, ami Orbán Viktor barátjának sem megy
kukabiznisz_top_story_lead.jpg

Ilyen számlát még nem látott! Van, ami Orbán Viktor barátjának sem megy

  • Keller-Alánt Ákos
  • 2018. november 20.

Belpol

Lassan, de bizonytalanul halad a szemétdíjak beszedése országszerte.

Meglehetősen érdekes, sőt bizonyos szempontból mókás számlalevelet kapott olvasónk a minap, melyet velünk is megosztott. Olvasónk ugyanis majd’ két éve nem fizet szemétdíjat, no nem azért mert el akarta kerülni a díjfizetést, hanem egyszerűen azért, mert jó ideje nem kapott számlát – a szemetet azért elvitték a Pest megyei településről.

Most viszont hozott a postás egy levelet a kukaholdingtól, hivatalos nevén a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt-től (NHKV).

A számla a 2017 október-december közötti három hónapra vonatkozik, ám csak egy évvel később, 2018 novemberében sikerült kiküldeni. A többi hiányzó hónapról egyelőre nincs hír.

false


Arról, hogy miként állhatott elő a szemétkáosz korábban többször is írtunk.

A 2010 után felálló Orbán-kormány úgy gondolta, államosítja a szemétszállítást is. Először jött az árbefagyasztás majd a rezsicsökkentés, amivel az iparág a jövedelmezőségét veszítette el. Ez után vásárolták fel majd szervezték egy holdingba a szemétszállító cégeket, amivel több probléma is akadt, például nem sikerült a beszedni a szemétszállítás díját.

Noha korábban működött a számlázás, az új holding új számlázó rendszert akart, melynek kiépítését az EuroMACC Kft. végezhette el. Ez a cég az Orbánt reptető Garancsi István két üzlettársáé. Garancsi az online pénztárgépek SIM-kártyáit szállító Mobil Adat Kft.-ben tulajdonostársa Hauser Gábor Miklósnak és Brasnyó Péternek. Az ő céguk az EuroMACC, amely 2016-ban az Antenna Hungária Zrt.-vel közösen nyerte az NHKV első 603 milliós számlázási tenderét. Mivel nem sikerült létrehozni a számlázási rendszert, az NHKV minden hulladékkezelő céggel külön megállapodást kötött, amelyek így hónapokig külön-külön bérszámláztak a kukaholdingnak. Tavaly azonban az NHKV úgy döntött, kezébe veszi a számlázást, ám ekkor jött a káosz. Az ügyféladatok átvételekor kiderült, hogy minden szolgáltató más és más rendszerben tartja nyilván az adatokat, ezek összefésülése pedig nem igazán ment Garancsi üzlettársainak. Mivel a díjbeszedés akadozott, jött a kukakáosz, több településen leállt a szemétszállítás, volt ahol a katasztrófavédelemnek kellett közbeavatkozni.

Az NHKV tavaly ennek ellenére újabb szerződést kötött az EuroMACC Kft.-vel. A társaság ezúttal 1,26 milliárdért vállalta a „tömeges számlázásra alkalmas” rendszer működtetését 2020-ig.

Az NHKV ezzel párhuzamosan idén áprilisban a saját rendszerét használó Díjbeszedő Holdinggal, illetve a Díjbeszedő Faktorházzal valamint a nyírségi Pepp and Cars Kft is leszerződött a kukaholding számlázásra és követelésbehajtásra 2021-ig. Utóbbiak 3,76 milliárdért vállalkoztak a feladatra.

A Pepp and Cars központja egy családi ház, nyilvánosan elérhető telefonszáma sincs, és úgy nyerték meg a többmilliárdos tendert, hogy előző évi bevételük mindössze 19 millió forint volt. A cég ráadásul valószínűleg előre tudta, hogy nyerni fog, ugyanis már az eredményhirdetés előtt elkezdte kiépíteni a díjbeszedéshez szükséges hálózatot.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.