Iskolaőrökkel, új tantervvel, vírussal indul a tanév

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. szeptember 1.

Belpol

Több változás is lesz a ma kezdődő iskolaévben a korábbiakhoz képest, és a vírus elleni védekezés csak az egyik.

Véget ért a nyári vakáció, ma reggel országszerte becsengetnek a köznevelési intézményekben, a 2020-21-es tanév azonban tüöbb változást is hoz az iskolákban.

A koronavírus-járvány miatt fokozott óvintézkedések mellett, de hagyományos formában kezdődik meg a tanítás az iskolákban. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma korábban azt közölte, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központtal és az operatív törzzsel együttműködve részletes, nyolcoldalas ajánlást, protokollt dolgozott ki, amelyet minden köznevelési intézmény vezetőjéhez eljuttatott.

Az ajánlásban a javaslatok között van a távolságtartás, a fertőtlenítést vagy az iskolába érkezés módjának szabályozása, például hogy több ajtón át lehessen belépni az intézménybe, hogy ne legyen torlódás. A javaslatok között vannak még a tantermek nagyságára, a közösségi termek használatára, az iskolakezdésre, az étkeztetés megfelelő körülményeinek kialakítására vonatkozók.

A testnevelésórákat az időjárás függvényében javasolt szabad téren megtartani. Az órák során lehetőleg mellőzni kell a szoros testi kontaktussal járó feladatokat. Kézfertőtlenítésre lehetőség lesz az iskola kapujánál és minden egyes közösségi helyiségben. Minden iskolában - meghatározott fertőtlenítőszerrel - nagytakarítást végeznek a tanév kezdetén, és ezt minden nap meg kell ismételni.

Az Emmi azt is közölte, hogy a köznevelési intézmények vezetőinek a felelőssége saját eljárásrendjük összeállítása, amihez a köznevelési államtitkárság, a hátintézmények, a népegészségügyi központ minden segítséget megadnak.

Az iskolákat felszólították, hogy ismertessék a járvánnyal összefüggő teendőket a gyermekekkel és a szülőkkel, a szülőktől azt kérik, a legenyhébb tünetek jelentkezése esetén se engedjék közösségbe a gyermeket, továbbá, hogy a már nagyobb - felsős, középiskolás - gyermekeikben is tudatosítsák a járvány veszélyét, a koronavírus tüneteit, hogy azok megjelenése esetén ők is jelezni tudják azt szüleiknek, tanáraiknak.

A pedagógusokat és az iskolai, óvodai dolgozókat is arra kérik, hogy ha a tünetek bármelyikét észlelik magukon ne menjenek közösségbe, jelezzék azt az intézmény vezetésének, az osztályfőnöknek és vegyék fel a kapcsolatot telefonon háziorvosukkal.

Új NAT, iskolaőrök

Az új tanévben lép életben a módosított Nemzeti alaptanterv, amely ellen korábban számos szakmai szervezet tiltakozott: többek között a Magyartanárok Egyesülete, a Történelemtanrok Egylete, de ahogy arról korábban is írtunk, még az ének-zene tárgy tanterve körül is komoly viták voltak.

A hazafiasítás az ének-zene tantárgyat sem kímélte

Az irodalom mellett az ének-zene tantárgy körüli viták miatt csúszott a NAT kiadása. A hazafiasítás a végeredményen is meglátszik, igaz, eddig sem a tanterv határozta meg az iskolai gyakorlatot. „Ne foglalkozzanak vele, csinálják azt, amit eddig!" Egy a Narancs nak nyilatkozó pedagógus szerint ezt mondta egy budapesti iskolaigazgató az intézményében tanító ének-zene szakos tanároknak az új Nemzeti alaptantervről (NAT).

Újdonság még, hogy szeptember 1-től közel 500 intézményben, az iskolákkal történt egyeztetések alapján iskolaőrök kezdik meg tevékenységüket.

Az iskolaőri hálózat célja, hogy jelenlétükkel növeljék a pedagógusok, oktatók biztonságérzetét, a diákokban pedig erősítsék a visszatartó erőt attól, hogy a pedagógusokkal szemben fenyegetően lépjenek fel. Korábban kiderült, főleg volt rendőröket toboroztak iskolaőröknek, akik testi kényszert is alkalmazhatnak a gyerekekkel szemben.

„A hatéves kislány bevitt egy konyhakést az iskolába"

Inkább tüneti kezelés, mint valós problémamegoldás az iskolaőrség felállítása, mégis több intézményben nagyon várják az egyenruhások megérkezését. Iskolaőrök biztosítják a rendet a hamarosan kezdődő tanévtől az oktatási intézmények egy részében. Ez nem oldja meg az erőszakos cselekményeket kiváltó társadalmi problémákat, több intézményben mégis a mindennapok normalizálódását várják tőlük.

Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter a Kecskeméten tartott nemzeti tanévnyitón vasárnap arról beszélt, hogy az új tanév az iskolák, tantermek, tornatermek, uszodák és a jelentős felújítások éve lesz. Közlése szerint mintegy 100 milliárd forint összértékű fejlesztés van folyamatban európai támogatással, amelyet a kormány további 10 milliárd forinttal támogat.

A mostani tanévben egyébként már minden diák ingyenesen kapja a tankönyveket, amelyeket augusztusban elvileg ki is vittek az iskolákhoz. A Könyvtárellátó az iskolák pótrendeléseit szeptember 15-éig fogadja. Az ingyenes tankönyvellátásra 13,8 milliárd forintot biztosítanak a költségvetésben.

Az idén 106 ezer rászoruló általános iskolás gyermek kapott tanszercsomagot, a múlt évinél magasabb, 765 millió forint összegű kormánytámogatásból. A csomagokat Klebelsberg Központ 60 tankerületi központ közreműködésével 2062 iskolában osztotta szét, ezek közül 1639 állami fenntartású. A 2020-2021-es tanévben ingyenes csomagra jogosult minden halmozottan hátrányos, illetve hátrányos helyzetű 1-8. évfolyamos tanuló függetlenül iskolája fenntartójától.

A kormány döntése értelmében 400, hátrányos helyzetű településen tanító pedagógus kap egyszeri, bruttó ötszázezer forintos juttatást. Az intézkedés, amelyre 6,4 milliárd forintot fordítanak, 10 500 pedagógust érint.

A 2020/21-es tanév mintegy 1,2 millió diák számára kezdődik meg. A tanév utolsó tanítási napja 2021. június 15-e.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.