Bántalmazási ügyek a seregben

Katonadolog

Belpol

Több, honvédségen belül történt abúzus is napvilágot látott a közelmúltban. A sértettek sok esetben hiába fordultak segítségért, sőt előfordult, hogy a feljelentőket érte retorzió. A minisztérium szerint viszont zéró tolerancia érvényesül az ilyesfajta erőszakkal szemben.

„A minisztérium nem tesz eleget kötelezettségének. A bántalmazó katonákat védi, és teszi ezt a bántalmazottak rovására. Senkit nem érdekel, hogy ők hogyan vannak. Nem kapnak érdemi válaszokat a panaszukra hivatalos helyről, ahonnan az újságírói megkeresésekre sem reagálnak. Ez elfogadhatatlan egy rendesen működő jogállamban. Sajnos nem abban élünk” – mondja forrásunk, aki a honvédség berkein belül kipattant, több zaklatási ügyet is ismer.

Az ATV számolt be róla májusban, hogy egy Szolnokon szolgáló jogász tisztnek a parancsnok többször szexuális ajánlatot tett, amelyet a nő egyértelműen visszautasított. A katonanő hiába kérte az áthelyezését, a panasza nyomán lefolytatott vizsgálat során lekezelően bántak vele. A felettesét nem jelentették föl. A vezérkari főnökhöz és a honvédelmi miniszterhez is fordult, utóbbi röviden válaszolt, miszerint az illetékesek vizsgálják az ügyet. Végül úgy döntött, hogy feljelentést tesz az ügyészségen.

Augusztusban kiderült, a katonanőt rendelkezési állományba helyezte a Honvédelmi Minisztérium (HM) – az ügyvédje szerint ez a jelenleg is érvényes veszélyhelyzetben gyakorlatilag egyet jelent a menesztésével. A feljelentett parancsnok a beosztásában maradt.

Nemrég a Szabad Európa írt arról, hogy – szintén Szolnokon – tavaly október végén tömegkezelési felkészítést tartottak. Ezt a katonák minden esetben védőfelszerelésben hajtják végre, amelynek a része a nők számára egy speciális melltartó is. A portál információi szerint a kiképzés során az egyik katonanő, egy őrmester szóvá tette egy törzszászlósnak, hogy a melltartó nem megfelelő minőségű, hiányzik belőle az a betét, amelyik a mellkast érő ütéseket tompítja. Az elöljáró erre demonstrációs célzattal gumibottal többször mellbe ütötte beosztottját, majd bakanccsal hasba rúgta. Nem ez volt az egyetlen incidens a szolnoki kiképzés során: egy másik katonanő tisztázatlan körülmények között olyan lábsérüléseket szenvedett, hogy kórházba került, és kétszer is műtötték.

A gumibottal bántalmazott őrmester tavaly novemberben a parancsnokához fordult panasszal. Fel is állt egy bizottság az ügy kivizsgálására. A portál megjegyzi, a két katonanő súlyos sérüléseket szenvedett, ezért a honvédségnek hivatalból is feljelentést kellett volna tennie a Köz­ponti Nyomozó Főügyészségen (KNYF), csakhogy ez nem történt meg, a belső vizsgálat során pedig meghurcolták, méltatlan helyzetbe hozták a katonanőket.

A Magyar Narancs értesülései szerint a szexuális zaklatást elszenvedett jogász tiszt esetéhez hasonlósan a kiképzésen megsérült katonák ügyében is született végül feljelentés: ám itt nem a sértettek fordultak a hatóságokhoz, hanem egyikük rokona lépett. „Az elsőként megjelölt ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség aljas indokból elkövetett alárendelt megsértésének bűntette és más bűncselekmények miatt, míg a második ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség több katona előtt és több alárendelt sérelmére elkövetett alárendelt megsértése bűntette miatt rendelt el nyomozást” – tájékoztatta a lapunkat Kovács Katalin, a KNYF szóvivője. Hozzátette, a folyamatban lévő büntetőeljárásokban gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor, más adat az ügyekről nem közölhető.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.