Klubrádió-ügy: „A bíróság szerint a Médiatanács azt csinál, amit akar”

  • narancs.hu
  • 2021. február 9.

Belpol

A Klubrádió vezetősége szerint a bíróság keddi döntése a jogállamiságról is szól. 

Ez a mai ítélet két dologról szólt: arról, hogy a Médiatanács a bíróság szerint jogszűeren járt el, és arról, hogy milyen állapotban van a magyar jogállaimság - mondta Arató András, a Klubrádió Szolgáltató Zrt. többségi tulajdonosa és igazgatósági elnöke kedden délutáni sajtótájékoztatóján, miután a Fővárosi Törvényszék elutasította a csatorna keresetét a Médiatanáccsal szemben

Arató úgy fogalmazott, a bíróság a döntésével azt mondta ki, hogy a Médiatanács hozhatott olyan határozatot, amelynek tartalma ellentétes a saját korábbi határozataival is, ugyanis más, a Klubrádióhoz hasonló helyzetben lévő állomások esetén elnézték azt a jogsértést, amit a Klubrádiónak nem. 

A Médiatanács ugyanis azzal indokolta, hogy nem hosszabbítja meg a Klubrádió frekvenciaengedélyét és új pályázatot ír ki, hogy a rádió egy éven belül kétszer elkövette ugyanazt a jogsértést. Ez a jogsértés az volt, hogy a rádiónak hetente jelentést kell leadnia arról, hogy mi volt a műsora, ezt pedig kétszer késve adták le. Arató azt mondta, való igaz, hogy a Klubrádió két alkalommal késve adta le a jelentését, de ez olyan időszakban történt, amikor amúgy nem szabott határidőt ennek a törvény.

Sőt, kiemelte, más rádiók esetén máshogy döntöttek, holott azok szintén elkövették ugyanezt a jogsértést,

ezért ez a jogállamiságnak is egy komoly ítélete

– fogalmazott Arató. 

Stock Richárd vezérigazgató azt mondta, jogász szemmel is érdekes volt a bírósági döntés, ugyanis „egyedülálló és példátlan módon nem tartalmazott érdemi indoklást a bíróság részéről”. Mint mondta, a döntés ugyanis csak arról szólt, hogy a kerestet elutasították, és utána azt foglalták össze, hogy ennek az az oka, hogy nincs módjuk érdemben felülvizsgálni a Médiatanács döntését, mert a jogszabály kimond valamit, a Médiatanács is azt követte, és a bíróság is azt követte. 

Elmondta, a Klubrádió keresetében hivatkozott a Médiatanács számtalan jogsértésére, amelyek az álláspontjuk szerint az alaptörvénybe és médiatörvénybe is ütköznek, de ezeket a gyakorlatokat nem tárgyalta az ítélet.

Stock elmondása szerint a bíróság nem reagált a Klubrádió semmilyen érvelésére, nem mondta el, hogy miért nincs igazuk, csak annyit mondtak ki, hogy tulajdonképpen nincs is helye a felülvizsgálatnak, mert a törvény előírása alapján nem tehettek mást, mint elutasítani a keresetet. 

Ez azért súlyos probléma, mert ha ez másodfokon is így lesz, és az egész bírósági rendszer ezt megerősíti, akkor

az azt jelenti, hogy a bíróság szerint a Médiatanács azt csinál, amit akar a nemzeti vagyon egy részével, egy frekvenciával. Akinek akar, annak hosszabít, akinek nem, annak nem 

- fogalmazott.

Hozzátették, remélik, hogy másodfokon más döntés születik, de a jelenl ítélet szerintük arról szól, mintha a bíróság elfogadná, hogy nincs hatóságuk elfogadni a felperesi érveket. "Ez jóval túlmutat a Klubrádió és a magyar médiumok helyzetén" - mondta Stock, hozzátéve, hogy a kérdés itt az, hogy milyen eséllyel indulhatnak a jogérvényesítésért magánszereplők, a jelen ítélet pedig azt mutatja, hogy nincs esély. Jó lett volna, ha legalább érdemben foglalkoznak a rádió érveivel, de ezeket egyáltalán nem vizsgálták - tette hozzá. 

Arató András azt mondta, a csatorna egyébként hónapok óta készül erre, és még van egy szabad felület, az internet, a hallgatókat pedig már hónapok óta próbálják afelé terelni, hogy interneten hallgassák a rádiót. "Én úgy érzékelem a hallgatóink elszántságát, hogy hajlandóak átállni a neten rádiózásra" - mondta. 

Hozzátette azt is, hogy arra kéri azokat, akik anyagilag is támogatták a rádiót, hogy ezt a továbbiakban is tegyék meg, mert a műsorok előállítása ugyanannyiba fog kerülni a továbbiakban is. 

Arató hangsúlyozta, hogy 

ideiglenesnek tekintik a döntést,

mert továbbra is zajlik a pályázat a frekvenciáért, amelyen jelen állás szerint a Klubrádió az egyedüli esélyes, miután a másik két indulót diszkvalifikálták. Hozzátette ugyanakkor, hogy sejthető volt, hogy perelni fognak a kizárás miatt, ez peidg fél évre megakasztja a folyamatot. Jelenleg ugyanis a pályázatot a fellebbezésük miatt felfüggesztették.  

Stock hozzátette, vasárnapról hétfőre virradóra el fog hallgatni a Klubrádió, de ez nem jelenti azt is, hogy eltűnne, még akkor sem, ha nyilvánvalóan ez a cél, a hatalom ezt a jogszabályi környezet megteremtésével próbálta elérni. De ez nem megvalósítható, mert interneten már most is sokan hallgatják a rádiót. Hozzátette, kizárólag a hallgatókon múlik, hogy megmarad-e a csatorna.  

A Fővárosi Törvényszék az üggyel kapcsolatban azt közölte, hogy a médiatanács a vonatkozó jogszabály alapján nem mérlegelhette a döntést, ugyanis a médiatanács - a vonatkozó jogszabályban rögzített - úgynevezett objektív kizáró okra, azaz az ismételt jogsértés elkövetésére alapozta a döntését.

Azt is közölték, hogy a Klubrádió ezt a jogsértést megállapító döntést korábban nem támadta meg keresettel, tehát a döntésben foglaltakkal kapcsolatban a rendelkezésére álló jogorvoslati eszközöket nem vette igénybe.

„Az ismételt jogsértés így fennállt, a frekvenciahasználati jogosultság megújítását a médiatanács nem mérlegelhette, ahogyan nem tehette ezt a bíróság sem” – írták a közleményben.

A Klubrádió ügyéről korábban itt írtunk részletesen: 

Csak másnak szabad

Tovább szórakozik a Médiatanács a Klubrádióval, amelynek adása az ultrarövidhullámon jelen állás szerint akár el is hallgathat február 14-én. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kizárólag a kormánypárt jelölte tagokból álló Médiatanácsa tavaly szeptemberben döntött úgy, hogy „ismételt jogsértésekre" hivatkozva nem újítja meg a Klubrádió idén február 14-én lejáró, a budapesti 92,9-es frekvenciára szóló engedélyét, ehelyett inkább új pályázatot ír ki.

Figyelmébe ajánljuk